Boldogságképes felnőttek csakis így lehetnek!

Miért van az, hogy sokunk a munkahelyén – úgy ahogy – jobban boldogul, mint a magánéletében? Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító rávilágít, mi kezdett el végletesen hiányozni a kapcsolatokból, házasságokból, családokból – és ez a gyermekeink boldogságát is meghatározza felnőttkorukban!
Nagyapám, a példakép

„Mindent az édesapámnak köszönhetek. Szigorú nevelést kaptam tőle, de embert is faragott belőlem. És bár nem mondta, de végig tudtam, hogy nagyon szeret.” Se szeri se száma azoknak a nagyformátumú embereknek, akik életük vége felé járva, mintegy összegzésképpen, így emlékeztek meg az édesapjukról. Akiknek van lehetőségük végigtekinteni az életükön, azt mondják, ahogy múltak az évek, úgy értették meg egyre jobban, és úgy kerültek egyre közelebb az édesapjukhoz.
Ez a tévhit bűntudatot kelt a férfiakban

Korábban már beszéltünk arról, miért különleges a férfiak felelőssége, mennyire fontos az apai jelenlét, az értékes férfiminta a családban. Most arról lesz szó, miért kezdtek el hiányozni otthonról az apák – ennek kapcsán pedig egy tévhitre is rávilágít Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító.
Agyban dől el

Aki folyamatosan és tudatosan kizárja az érzelmeket az intim együttlétekből, annak az agya egy idő után alkalmazkodik ahhoz, hogy ez a norma, és szerkezeti változások lépnek fel benne.
A nő legvonzóbb tulajdonsága az önbizalma!

Csábítónak lenni nem a csípőrisza, nem a katalógusbaba-test, nem a túlerotizált, provokatív tekintet, nem a kacsaszáj, és nem a légbepuszi.
Ez a különbség az apai és az atyai felelősség között!

Miről szól az atyaság? És az atyai felelősség?
A házastársi hűség házasság előtt kezdődik

A békés, nyugodt, hűséges közép- és idős kor záloga a viharos ifjúság. Sokan hiszik ma ezt így, ki kell azonban ábrándítanunk őket.
Szeressünk egymásba újra és újra!

A vágy kiszámíthatatlan és zabolátlan, nem ismeri a megszokásokat, a komfortot, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége éppen az, amire egy tartós kapcsolatban annyira vágyunk: a stabilitás.
A hűséget a férfiak másképpen értelmezik, mint a nők – ettől férfiérték!

Mitől férfiérték egy érték? Mit jelent a férfiaknak a hűség? 8 000 férfiválaszt összesítettünk, melyből kiderül, hányadik helyen szerepel a férfiak fontossági listáján ez az erény, illetve milyen háttértartalommal töltik fel a fogalmat.
Így segít a klasszikus irodalom a felnőtté válásban!

Nagyon fontos hatással van a gyerekekre a klasszikus irodalom! Ma, amikor sokan bírálják ezeket a műveket, álljunk meg, és gondolkodjunk el azon is, milyen óriási jelentőséggel bírnak!