Egy kapcsolat nem működhet bocsánatkérés és megbocsátás nélkül!

Az igazságérzethez való megrögzött, kérlelhetetlen ragaszkodás egy párkapcsolatban soha sem hoz megnyugvást, megbékülést…
Két ember között a legrövidebb út…

„A matematikában két pont között a legrövidebb út az egyenes, két ember között pedig az őszinteség” – mutatott rá Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító.
A családi életre nevelés bekerülhet az alaptantervbe!

Egy petícióban azt kérik, hogy a családi életre való nevelés is jelenjen meg jövőre az alaptantervben. Erről Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító véleményét is kikérték, aki ennek kapcsán több lényeges szempontra is felhívhatta a figyelmet.
A „majd” gyászában

Természetesnek gondoljuk, hogy van elég időnk. Majd többet maradunk… Majd este elmegyünk vacsorázni…
Kassai Lajos: ez az, ami a legnagyobb erőt jelenti!

„Az értéket mindig az jelenti, amiből kevés van; azt gondolom, a jó közösségekből nincs sok, pedig fontos lenne!” – mondta Kassai Lajos íjkészítő, lovasíjász versenyző Bedő Imrének, a Férfiak Klubja alapítójának egyik rendezvényünkön.
Két ember elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e, döntés kérdése

Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e, vagy visszatalálnak egymáshoz, legtöbbször döntés kérdése.
„A Kultúrát Apától egy nemes kezdeményezés!” – Szentendre TV, Művészváros

A Kultúrát Apától Férfiak Klubja-sikerkezdeményezés apropóján nagyon sok, mély témát érintettünk a Szentendre TV Művészváros műsorában – életmisszió, eszmeiségünk, céljaink, stb.! Tartalmas! Hallgassátok szeretettel!
Ilyen kényes témákban is őszinték tudunk lenni?

Amikor kényes témákban akarunk őszinték lenni, általában akkor ütközünk problémába. Melyek ezek a témák? Erre válaszol most Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító.
Kassai Lajos: „Ha rossz a közösség, rossz lesz az ember”

„Minek vagy a példaképe? Mit példáz az életed? Mit láthatnak belőled mások, mit jelképezhetsz? – tette fel kérdéssorozatát Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító Kassai Lajosnak.
Mátészalkán is méltó helyre került a Férfi Felelősség Fája

Köszönöm szépen mátészalkaiak, jól éreztem magam. Jó volt együtt lenni, együtt tenni. Magunkért és másokért. Hajrá máteszalkai Férfiak és Nők!