Nagyobb szükségünk van az emberi érintésre, mint valaha

Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, gyanúsítgatunk, miközben semmi másra nem vágyunk közben, mint egy segítő, erőt adó érintésre, ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba zárjon.
Egy férfi a mai kor viszontagságainak is ellen kell álljon – Kassai Lajos

Kassai Lajos rámutatott, egy férfi ma is ellen kell álljon mindannak, ami nem képvisel értékeket.
Ezen a három pilléren nyugszik egy erős kapcsolat

A szerelem, a szenvedély, a kémia önmagában nem elég, csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni.
„A férfitulajdonságok szerzett tulajdonságok” – Kassai Lajos

Mindenhol azt olvassuk, halljuk, hogy a 21. században másfajta férfira van szükség, mert más világot élünk – vezette be Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító a kérdését, amelyet Kassai Lajoshoz intézett Kohó című rendezvényünkön: „Igaz-e az, hogy lényünkben meg kellene változzunk, mint férfi? Ma milyen férfira van szükség a kétszáz évvel ezelőttihez képest?
Mi a legjobb az apaságban?

Hogy az embernek nem kell egyedül bicikliznie.
Újra kell indítani a férfivá válás útját! – Bedő Imre a Kossuth Rádió műsorában

Parázs vita alakult ki a stúdióban a férfiakat (és ezzel együtt a nőket, családokat) érintő tévhitekről, ami lehetőséget adott számunkra, hogy eloszlathassuk ezeket. Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító markáns véleményt fogalmazott meg a Kossuth Rádió Az Este – A házigazda műsorában.
A hűtlenséggel azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk

A szerelmet, szeretetet lehet tartósítani? Lehet egyetlen embert szeretni egy életen át? Képes vagyok-e a hűség erényét gyakorolni, vagy a talpig nehéz hűség vasgúnyáját egyszer csak elhajítom?
Harc a nőkért?

Tényleg minden háború azért robban ki, hogy a férfiak lenyűgözzék a nőket?
A II. Gránit Oroszlán Példakép Díj győzteseivel beszélgettek a Karc FM-n

A Férfiak Klubja II. Gránit Oroszlán Példakép Díjnak és a díjátadó Gálának óriási médiatámogatottsága van. Örülünk, hogy a sajtó által még nagyobb reflektorfénybe kerülnek díjazott PÉLDAKÉPEINK és az általuk képviselt követendő értékek!
Nagyszabású díjkiosztó gálán adtuk át a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat

A Férfiak Klubja idén már másodjára osztotta ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjait. A győztesek Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és – idén először – Felelős üzletember példakép kategóriában a férfiak világnapján, november 19-én elegáns és egyben megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket. A kitüntetéssel olyan férfiakat emeltek ki, akik a jövő generációt építik, akik élen járnak az értékek örökítésében, példamutatásban, nevelésben.