A lila ködbe burkolt szerelem két-három év után átalakul, a kötődés érzése válik meghatározóvá, és bár a kapcsolat szoros marad, mégsem marad ugyanolyan. Szerelmünk megszelídül, lecsendesül, eljönnek a hétköznapok. Elkezdjük feladni független identitásunkat, mélyebben, alaposabban megismerjük egymást. Megtanulunk MI-ben gondolkodni, többes számban beszélni, a közös jövőt tervezni. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is, bár sok embernek nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a kapcsolót a szívünkben egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember jelen van az életünkben, és vele minduntalan relációba kerülünk. Ezek normális érzések kezdetben, de az elmélyüléssel, a bizalom szilárdulásával, a kötődéssel ezek a megélések változnak, és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát. Tudatosan kerüljük a konfliktusokat, úgy gondoljuk, ez az időszak szerelmünk legmagasabb, legboldogabb szakasza, és reméljük, ez így marad örökké.
Aztán szomorúan állapítjuk meg, hogy az „álom” véget ért. Úgy érezzük, hibát hibára halmozunk együtt, és talán túlságosan is jól ismerjük már egymást, ami eddig tolerálható volt, most halálra idegesít, nem figyelünk, nem vagyunk jelen, alig beszélgetünk, érzéseinket, kapcsolatunkat megkérdőjelezzük: mit keresünk egymás mellett? Felemészt ez a héjanász, veszekszünk, kibékülünk, a korábban elhallgatott sérelmek, elfojtások most rendre terítékre kerülnek, gyakran olyan szavakkal is dobálózunk, ami nem szerepelhet két egymást tisztelő ember kommunikációjában. Félelmetes megtapasztalni, hogy talán már soha nem fogunk egymásnak újat nyújtani. Újra előtérbe kerül az éntudat, távolodunk, gyakrabban van szükségünk térre, külön töltött időre.
„Ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább!” – mondta Winston Churchill. Vagyis ne állj meg, ne add fel, most kell a legerősebbnek, legkitartóbbnak lenned. A legtöbb kapcsolat ekkor kerül vakvágányra, a válások, szakítások ekkor történnek. Pedig ez a periódus elkerülhetetlen, pontosan arra tanít, hogy illúzióinkat jelképesen elégessük, és valódi önmagáért szeressük és értékeljük azt, aki társként mellettünk áll. Szeretem őt, mert ismerem, ismerem, és mégis szeretem. Senki sem tökéletes, mégis egymás szemében tökéletessé válhatunk, elfogadjuk egymás hibáit és hiányosságait, esendő emberként szeretjük és tiszteljük egymást. Azon túl, hogy a szerelmes szenvedély ugyanúgy jelen van, egy mély, barátság és bajtársiasság is jellemezi kapcsolatunkat. Együtt érzelmi komfortot élünk meg, igazi énünket mutatjuk, nincs szükség tetszetősebb személyiségjegyek bevetésére, nincs másik arcunk.
Egy érett szerelemhez a vágy és a kémia nem elég. Beletartozik a konfliktusok kezelése, az építő viták, az indulat kezelése, a tiszta kommunikáció, a vágyaim és igényeim világos kinyilatkoztatása, hogy amikor haragot és frusztrációt érzek, mégis kifejlesztettem önmagamban a felnőtt reagálás képességét, vagyis felnőtt emberként leülök és elmondom, mi nyomja a szívem. Ne legyen a kompromisszumokból megalkuvás! Felborul az egyensúly, ha bárki feladja az egyéniségét a kapcsolat megtartása érdekében. Megéri egészen megválni önmagunktól, és olyan viselkedés- és szokásjelmezekbe bújtatni magunkat, amelyekben csak feszengünk, csak azért, hogy másnak megfeleljünk? Egyáltalán hova vezethet az a kapcsolat, amiben fel kell adni önmagunkat ahhoz, hogy elfogadjanak?
Az éretlen személyiség éretlen párkapcsolati képet kerget, olyat, amelyet korábban felállított magának. Egy ideálba szerelmes, aminek nehéz megfelelni, a másik ember igényeit, szükségleteit, esendő emberi mivoltát figyelmen kívül hagyja, annak személyiségét előszeretettel farigcsálja a saját normái szerint. Megrekedő, fejlődni képtelen kapcsolatokba sodródik, laza, temporális kötelékekbe, ahonnan egy idő után menekül. Az érett szerelem nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes. Hanem éppen hogy dinamikája van, van benne közeledés, távolodás, meg kell élnünk mélységeket és magasságokat is együtt. Egy érzelmileg éretlen személyiség számára viszont állandó tűz és hevület kell, a változás egy fenyegető felkiáltójel, vigyázz, vége mindennek, unalom vár, elmúltak az érzelmek.
Egy érzelmileg érett, felnőtt ember nem csak úgy elvan a kapcsolatok langyos állóvizében, hanem képes elköteleződni, közös jövőképet tervezni, egyetlen ember mellett a döntést meghozni.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: freestocks on Unsplash
