Miért nem elég a szerelem? Az érzelmi és fizikai közelség, az intimitás az, ami valójában összeköt bennünket a szeretetkapcsolatainkban. Szeretünk valakit, de egyre inkább nyugtalanít és fájó hiányérzetet hoz a felismerés, hogy együtt nem tapasztalhatjuk meg a bizalmat és az érzelmi biztonságot, amely a kapcsolatunk fejlődéséhez szükséges. Érzelmi biztonságban lenni azt jelenti, hogy tudom: fontos vagyok, szerethető, alkalmas, törődnek velem, figyelnek rám, megérdemlem, hogy a társam a karjaiba zárjon. Nem kell félnem attól, hogy megbántanak, vagy megszégyenítenek. Csak akkor vagyok képes érzelmi biztonságot nyújtani, ha én magam is biztonságban vagyok, megkapom az értő figyelmet, elfogadást, megélem a bizalmat, a kiegyensúlyozottságot, a nyugalmat. Észleljük egymás szükségleteit, vágyait, nem kell bármilyen hamisan csillogó, felállított eszményképekhez igazodnunk, nem farigcsáljuk egymás személyiségét a saját esztelen normáink szerint, nem idealizálunk. A legfájóbb, legmélyebb vívódásainkról is képesek vagyunk beszélgetni egymással.
A szerelem nem elég, ha nem jár együtt tudatossággal, megfelelő önismerettel, lelki életképességgel, autonómiával, érzelmi intelligenciával, kompromisszumkészséggel, a szeretetalapú kommunikáció igényével és képességével, lemondással, türelemmel, döntéssel és összetartó szeretettel. Egy kapcsolat elmélyüléséhez idő kell, csak így fejlődhet hosszabb távon erős kötelékké. Ahhoz, hogy az érzések kifejlődjenek bennünk, és valódi, érett érzelmekké alakuljanak, ami ezután a teljes párkapcsolati hozzáállásunkat inspirálja, időre, türelemre és a fent említett tudatosságra van szükség.
Egy kapcsolatfüggő kizárólag egy párkapcsolaton belül érzi magát teljesnek és boldognak. Önbecsülése, saját értékeiben való hite, jókedve, testi-lelki jólléte kizárólag a társa ítéletétől, vagy aktuális hangulatától függ, csakis a másikra gondol, megfeledkezve önmagáról. Társának megerősítő, támogató jelenléte akárcsak bármilyen „szer”, letompítja a szorongást, és eltereli a figyelmét az élet egyéb szempontjairól. A párkapcsolati konfliktusok miatt önmagát okolja, szorong, hogy ő maga nem elég szerethető, nem érdemel szeretetet. Kirekesztettségtől, alkalmatlanságtól való félelem gyötri, mindig ragaszkodik valakihez, akit nélkülözhetetlennek képzel, aki nélkül nem létezhet. Határtalanul „szereti” abban a reményben, hogy a másikban majd riadalmat ébreszt az ő elvesztésének gondolata.
A kapcsolatfüggő kifejezés arra is utal, hogy valaki élete során nem volt képes megtanulni az önállóságot, az autonómiát, így nehezen tudja magát önálló és független személyként elképzelni. Nem önálló lényként értelmezi önmagát, így nem érez határokat társa és saját maga között, egyfajta folyamatos szimbiózist képzel el, melyben azt várja társától, amit egy gyermek a szüleitől, és amiben teljes egészében, vagy részben hiányt szenvedett gyermekként: állandó, százszázalékos figyelmet, jelenlétet, biztonságot, pozitív megerősítést. Gyakran az anya, vagy apafigurát keresi partnereiben, aki döntéseket hoz helyette, befolyásolja, terelgeti, megdicséri, vagy időnként megbünteti őt.
Nem bízik saját önállóságában, életképességében, döntéseiben, megreked egy gyermeki szinten, a felnőtt létet ösztönösen elutasítja. Minden erővel igyekszik benntartani a másikat a kapcsolatban, ezért jellemző rá a súlyos méreteket öltő féltékenység is, mivel nem bízik önmagában, hogy szerethető, alkalmas és elég a társának. Egyszer erőszakos, manipulatív, másszor ennek enyhítésére önalávető, önmagát alárendelő, túlgondoskodó, túlszerető. Mivel gyermekként nem, vagy csak részben kapta meg azt a törődést és szeretetet, amire szüksége lett volna, így felnőttként másnak próbálja megadni azt a gondoskodást, szeretetet és törődést, amire ő maga fájón vágyna. Társ nélkül szeparációs szorongást, szabályos elvonási tüneteket tapasztal meg, mely meg is egyezik a szerfüggőség elvonási tüneteivel: alvászavar, szorongás, izzadás, remegés, depresszió, pánik.
A múlt sérülései megérthetők és segítséggel feldolgozhatók. Tudatos döntés és önismeret szükséges ahhoz, hogy bárki motivált legyen a változtatásra, elfogadja és becsülje önmagát múltjával, botlásaival, sérüléseivel, családi mintáival együtt, és elkezdjen hinni saját magában, erejében, életképességében, önállóságában, hogy képes az önálló életvezetésre, a felelősségvállalásra, és így az egyedüllét periódusát is képes szeparációs szorongás nélkül megélni. Segíthet még az olyan emberi kapcsolatok, szeretetkapcsolatok ápolása, amelyekben megtapasztalhatja az őszinte, feltétel nélküli elfogadást, amelyekben tiszteletben tartják véleményét, amelyekben felnőttként kezelik és felnőttként viselkedhet. Szerelem nélkül nem érdemes élni, de a párkapcsolat önmagában mégsem lehet életmegoldás.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Couple arguing photo created by Drazen Zigic – www.freepik.com
