Unatkozó gyermekként jó elfoglaltságot találtam abban, hogy a vizesárokba gurítsam a fűben heverő farönköt, igen ám, de az minden nap visszatért a helyére. Bizonyára úgy gondolta, eleget pácolódott ő az eső vízében, így hát kérges bőrét inkább a napon süttette.
Nagyapám egyszer rajtakapott, amikor én újfent belegörgettem az árokba a hosszú farönköt, de nem szólt semmit. Noha aggastyán volt, mégis két ember erejével kapta ki azt onnan ízibe, hogy a helyére tegye. Jól megnézett, szigorúan, majd a kert másik sarkába ment.
Az a farönk csak nem volt jó helyen. Mikor lepkét kergettem, halakra vadásztam a vízben, vagy épp darázs csípte a talpamat, akkor sem hagyott nyugodni a gondolat.
Egyszer nagyapám a kertben odajött hozzám, leült, s mivel tudta, hogy szeretek minden olyan élőlényt, amely lázba hozza a fiúgyermekeket, hát előadta a békákról, vízipókokról, halakról és egy hajlott hátú öregemberről szóló meséjét. A történet szerint bár az agg minden nap kitisztította a gödröt, másnap reggel egy óriási fa állta a víz útját, így az árok lakói – félve a szárazságtól – arra kényszerültek, hogy elhagyják menedéküket, máshová költözzenek, ahol nem fenyegeti az otthonukat holmi csökönyös fa. Miután nagyapám ezt elmondta – természetesen nem ily ékesszólóan, hanem az ő szavaival –, magamra hagyott. Olyan egyedül voltam, mint az a fatörzs az árokban. Ahogy azelőtt nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy legurítsam a rönköt, úgy most a lelkiismeretem zúgolódott.
Erőt gyűjtöttem, ám sehogy sem akaródzott megmozdulnia a fának. Beleálltam a vízbe, csupa sár lettem, s mikor már sikerült valamennyire kiemelnem, akkor hagyta el az erő a karomat, a rönk pedig zutty, visszacsobbant az immár pocsolyává kavart latyakba, amit bosszúból előbb rám csapott. Már sötétedett, mire nehezen, de kihalásztam a sáros vízből.
Nedves ruhában ültem a levágott fatörzsön, anyám leszidott, amiért sáros és vizes lettem, nagyapám pedig csak hümmögött, majd kis csend után megdicsért, amiért az árokból kivettem a rönköt.
Székely volt, erős, sajátos fortéllyal megáldott bölcs férfiember. Tudta, mikor kell kemény kézzel és mikor kell szavakkal okítani, bár én kizárólag az utóbbit ismertem, a pofonjairól meg csak legendákat hallottam. Nyáron aztán csak kiszáradt az a meder a Nap melegétől, de addigra már tudtam, ennek a történetnek mi a valódi vége, hát még a tanulsága! A farönk nehéz, a víz nedves, az árokban pedig nem élnek halak.
L. N.
*
Ajánló: Vállvetve Apával
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
*
Kedves Férfiak és Nők! Kedves Olvasók!
A Ti történeteiteket is publikáljuk! A Te nagyapád, tanárod, édesapád sztorija is lehet mások hasznára. Örülünk, hogy máris külditek őket! Férfiérték történetek rovatunkat azért indítottuk el, hogy bemutathassuk a férfi-megnyilvánulások és értékek sokszínűségét.
Férfi a gyakorlatban! Mindannyiunknak vannak rövid, érdekes történetei, amelyek a különböző élethelyzetek férfias megoldásairól szólnak. Amikor az átlagemberben megvillan a Férfi. Olvasd, és ha eszedbe jut a sajátod, írj Te is az info@ferfiakklubja.hu címre. Ha szerkesztőnk szűrőjén átmegy, mi közzétesszük!
Fotók: stevepb via pixabay.com
Unsplash via pixabay.com
