Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?
Szerintem azokra emlékszünk, amiket később sokat emlegetnek a családban. Kiskamasz koromban volt egy olyan „ügyem”, amire én is élénken emlékszek. Minden báty tudja, milyen eszköztára van az öccsének a fizikai fölény ellensúlyozására… Például, hogy mivel lehet kihozni a sodrából a nagyot, amire aztán jön a válasz, amire aztán jön a szülői feddés, stb. Egy ilyen „sodorból kifordulás” alkalmával, tél végén, fél öklömnyi jeges, kásás hóból gyúrt hógolyóval üldöztem az öcsémet. Ő bemenekült az elég hosszú és két ki-bejárattal bíró előszobánkba. Én elborult aggyal, méltó haraggal utána, be az ajtón, és elhajítottam felé a jeges hógolyót. Sajnos ő a másik ajtón éppen kilibbent és laza csuklómozdulattal behajtotta maga után a kétszárnyú ajtó mozgó részét. Ez a kétszárnyú ajtó három méter magas volt, majd másfél méter hosszú és 40 cm széles, gyönyörű homokfúvott mintákkal díszített üvegablakokkal. Repült a jeges hógolyó… Az üvegajtó alsó egyharmada erős csörömpölés közepette folytonossági hiányt szenvedett… Betört. Én megálltam és zokogni kezdtem. Nem a gyönyörű üveget sajnáltam, hanem magamat. Tudtam, hogy ezért iszonyatos verést fogok kapni… Jól sejtettem.
Öccsével, Péterrel
Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?
Az én édesapám igen akkurátus, sok energiával élő, alapos ember volt. „Régimódi” elvei voltak a nevelésről, együttélésről, az apai tekintély fenntartása elsőrendű dolog volt nála. Egy pillanatra sem volt „haverkodás”, még gyermekkoromban sem, meghitt pillanatokra, érzésekre csak kicsi koromból emlékszem, később kezdetét vette a „nevelésem”. Aztán, mikor a bevonuláskor rumot akart inni velem a szekszárdi vasútállomáson, már én nem értettem őt és nem tudtam koccintani vele. Mindezek mellett a tűzbe ment értünk, mindent megtett a családjáért, rendkívül segítőkész volt bárkivel, hihetetlen sok energiával vett részt mindenféle közösségi eseményben, volt amatőr színházi rendező, kosárlabda edző, úszóedző, úszómester és az 1958-as budapesti úszó és vízilabda EB-n időmérő. Amit sokszor hallottam tőle, hogy „Fiam, tanulj, mert ez az egyetlen, a tudás, amit nem vehetnek el tőled!” Megfogadtam, így aztán most életem végéig tanulhatok…
Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a fiának/lányának, a jövő generációnak?
A József Attila-i, „az én vezérem bensőmből vezérel” alapelvet és hogy a hitüket soha ne adják fel. Meg azt, hogy szegények lehetnek, mert nem biztos, hogy arról tehetnek, de elhanyagoltak soha. Se testileg, se lelkileg.
Tisza István gróf szerepében a Fekete ég előadásában (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?
A koedukációt nagyon jónak és fontosnak tartom, hasznosnak, előre vivőnek gondolom. Minden iskolámban, sőt, az óvodától a főiskoláig csak lányokkal együtt tanultam, együtt léteztem. Rám nagyon jó hatást tett ez az alaphelyzet, a lányok jelenléte támogatott, ösztönzött törekvéseimben. A hadseregben megtapasztaltam, hogy milyen egy csak férfiakból álló közösség. Bár nekem nagyon hasznos volt és alapvetően meghatározta a további életemet, igazából nem szerettem. De sztorizni, kellemes nosztalgiával tudok, akár reggelig is… Ha megkérdeznének, én nem javasolnám a külön oktatást, ez a legegyszerűbb lehetőség arra, hogy szokják, segítsék és ismerjék meg egymást fiúk és lányok.
El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?
Már a főiskolán is, az első órákon azzal kezdték színészmesterség tanáraim, hogy használjuk a fantáziánkat, sőt olyan gyakorlatokat is tanultunk, csináltunk, amelyek segítenek bennünket ebben. Úgyhogy jómagam mindent el tudok képzelni, főleg különleges, szélsőséges helyzetet, melyben jogos az erőszak, például egy fuldoklót leütni, hogy menthető legyen… Csak nem szeretem, irtózom tőle, még a jogostól is.
Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?
Igen, egyetértek, ha lehet általánosságban beszélni: egy férfi legyen cselekvőkész, tudjon dönteni és megoldani józan ésszel nehéz helyzeteket. Aztán sírjon utána. De semmi kivetnivalót nem találok abban, ha egy nőnek is van ilyen tulajdonsága, mert ez inkább emberi tulajdonság, nem pedig nemtől függő. A férfisírásnak is van helye, nem gondolom, hogy minden körülmények között el kellene fojtani az érzéseinket.
Az ember tragédiája – Péter apostol (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?
Mint minden emberi kapcsolatban, alapvetőnek tartom a kölcsönösséget. Mindenki csinálja azt, amihez ért, amit szívesen csinál, a társa pedig támogassa, segítse ebben.
Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?
Igen, szoktam. A házban elvégzek mindent, ami szükséges. Mosogatok, mosok, teregetek, inget vasalok és takarítok, bár utóbbit teljes szívemből utálom. Főzök is, de csak ha muszáj, kivéve a halászlét, mert azt állandóan művelem szabad tűzön, bográcsban. A ház körüli munkákat is nagyon szeretem, veteményezek, ások, kapálok, gazolok, öntözök, füvet nyírok, rózsát metszek.
Ajánló: „Akkor kezdtem újra az életemet, amikor megtértem” – interjú Zámbori Somával
Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?
Ha időnként összecsomósodnak a dolgaim, akkor is igyekszek helytállni, nem érzem problémának. Úgy csoportosítom a magánéleti részét az életemnek, hogy legyen időm minden feladatomat elvégezni. Volt már rá példa, hogy a megoldás a munka lemondása volt, de azt is bátran megtettem. Bátran azért, mert az ilyennek súlyos következményei szoktak lenni, soha többet nem hívják az embert, mert a negatív hatás sokkal jobban megmarad, mint az odaadó pozitivitás. De néha önvédelemből meg kell tenni.
Shakespeare Rómeó és Júlia szerep Tybalt 1985
Ön szerint mi a házasság értelme, célja?
Szerintem az emberi létezés egyik legfontosabb alapja a társsal való összetartozás. Az érzelmi telítettség mellett, ami nélkülözhetetlen a természetes emberi létezésben, szövetség a munkamegosztásban, egyetértésben munkálkodás a halhatatlanság felé vezető úton… Ez a „tudományosnak” álcázott összefoglalásom, de sokkal bonyolultabb, szerteágazó témakör ez, hogy akár két mondatba össze lehessen foglalni. Mit nevezünk például házasságnak? Az együttélés is ugyanolyan rangú? Csak az egyház által megáldott frigy érvényes? Ha két ember Isten előtt fogadalmat tesz egymásnak, annak is lehet elfogadott célja, értelme? Szóval volna miről beszélni, a téma kimeríthetetlen.
Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?
Igen! „Legyen úgy, mint régen volt!” Azt hiszem, mindent ugyanígy csinálnék. Az eddigi életemet minden magánéleti és szakmai nehézségével, hullámvölgyével együtt elfogadom és szeretem, mert a nagyon sok jó esemény, érzés, szeretet, rokonok, barátok elfedik és feledtetik ezeket. Nagyon tudok kis dolgoknak is örülni és Sinkovits Imrétől megtanultam a dolgokat, ügyeket, hatásokat a magam javára fordítani. Szeretek és szeretve vagyok, a Jóisten a tenyerén hord engem, sokszor érzem így.
Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?
Meggyőződésem, hogy igenis van szükség hősökre. Igenis, mert sokan ezt kétségbe vonják. Hőstelenítő hadak dolgoznak azon, hogy a hősök példájából erőt meríteni tudó emberekből kevés legyen. A szépre, jóra, igazra nem fogékony ösztönlények könnyebben manipulálhatók. Nagy hősökre, egy nép életére rendkívüli hatással bíró hősökre is szükség van – Széchenyi István, Dobó István, Rákóczi Ferenc –, és legalább ilyen fontosak az úgynevezett „hétköznapi hősök”. Akik nem országos vagy világra való hatásban gondolkodnak és tesznek, hanem a saját hivatásukban rendkívüli helyzetekben, rendkívüli teljesítményeket nyújtanak. A nevüket nem tudja a köz, de sokuk teljesítményének összegéből továbblendül egy közösség szekere. Most azt hiszem, nem kell azt ecsetelni, igazolni tényekkel, hogy micsoda áldozatos, félelmet legyőző, fizikai és idegi megpróbáltatásokon átmenve végzik a munkájukat főleg az egészségügyben, de a többi hivatásban is azok, akik jelenleg is működtetik az országot. Ez számomra szent dolog, mélységes tisztelet van bennem és arra figyelmeztet, hogy vigyázzak magamra, tartsam testi-lelki kondícióban magam.
Fotó: Nemzeti Színház
Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?
Egy kis ideig szerettem volna focista lenni, jól is ment a játék, igazolt játékos voltam, de 17 éves koromban apám döntésre kényszerített, hogy vagy tanulni akarok, vagy focista akarok lenni, mert úgy tapasztalta, hogy a kettőt nem tudom egyszerre csinálni. Így aztán döntésem alapján az érettségire, a felvételire, a továbbtanulásra készülődés elvette az időt az edzésektől… Őszintén szólva, ugyan ügyes csatár voltam, de fizikailag nem voltam hivatásos sportolásra alkalmas: könnyed lábú, gyors és technikás voltam, de nagyon könnyen elválasztottak a labdától és a test-test elleni birkózásokat nem szerettem. A további életemben viszont az álmaim rendre bejöttek: vágytam a színművészetire – felvettek; főiskolásként vágytam a Népszínházba – egy fiú főszereppel ott kezdhettem; visszavágytam a Nemzetibe – 2014-ben leszerződtem. Vágytam gyermekekre és két csodálatos, imádott gyermekem van. Rendkívül szerencsés embernek tartom magam.
Ajánló: „Az én élő memóriám az 1880-es évekig nyúlik vissza” – interjú Jankovics Marcellel
Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!
Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?
Ifj. Szabadi Mihály, vagyis Michael O. Szabadi. Édesanyám két évvel fiatalabb öccse, nagybátyám, aki 56-os menekült volt, ötödéves gépészként ’56 szilveszter éjjelén néhány társával Ausztriába szökött, a táborban megvárta az elosztást és Skóciában, Glasgowban 3 évet Ford-ösztöndíjjal „rátanult” a Műegyetemre. Atommérnökként végzett és sok kacskaringó után 1968-ban az USA egyik legnagyobb atomerőműveket gyártó vállalatának vezető mérnöke lett. Például a nagy földrengés előtt, Acapulcoban egy atomerőmű építését vezette. Regényes élete volt, sajnos már nem él. Az 1963-as amnesztia után 3-4 évente, először egyedül, majd családostul hazalátogatott, jómagam 1979-ben és 1993-ban voltam nála New Yersey-ben. Történeteivel, világlátásával meghatározó élményem, azok közé az emberek közé tartozik, akitől nagyon sokat tanultam és nagyon sokat kaptam. Alig van nap, hogy ne gondolnék rá. Sajnos nem tudtam elbúcsúzni tőle, a temetésére sem tudtam kiutazni, így „csak” az elmaradt levelek jelezték, hogy ő nincs már. Máig nincs a lelkemben lezárva a vele való történetem.
Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?
Tisztaságot, erkölcsi kikezdhetetlenséget, jószándékot, ha emberről beszélünk és érdeknélküliséget, lelkiismeretemből fakadót, ha valamely érzésemre mondanám.
NÉVJEGY
- Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.
- Szekszárdon született 1954. április 1-jén.
- Tanulmányok: Tolnai Földvári Mihály Gimnázium; most Szent István Katolikus Gimnázium (1972); Színház- és Filmművészeti Főiskola; most Színház- és Filmművészeti Egyetem (1982)
- Legfontosabb munkák:
- Film: Mephisto (1981); Te rongyos élet (1983); A vörös grófnő (1985); Túsztörténet (1989);
- TV-film: A fekete kolostor (1986); Kard és kocka (1986); Égető Eszter (1989”; A körtvélyesi csíny (1995); Szabadságharc Szebenben (2007);
- Színház: Nemzeti Színház: Tamási Áron: Énekes madár – Bakk Lukács; Szörényi-Bródy-Ivánka: Kőműves Kelemen – Boldizsár; Schiller: Don Carlos – Posa márki; Shakespeare: Otthelo – Jágó; Kecskeméti Katona József Színház: Ivo Bresan: Paraszthamlet – Tanító; Sibylle Berg: Helge élete – Istenasszony; Tasnádi István: Finito – Pál, médiaszemélyiség; Zerkovitz: Csókos asszony – báró Tarpataky; Békéscsabai Jókai Színház: Shakespeare: Lear király – Kent grófja;
- Pódium műsor: Színpad és kínpad 1956-1958 (1956 színházi és színészi eseményei – Nagyváradi Erzsébettel)
- Szinkron: Giulianno Gemma, Richard Gere, Warren Beatty, James Woods, Horst Buchholz, Richard Dreyfuss és John Hannah magyar hangja volt.
- Legfontosabb díjai: Békés megye nívódíja (ma Őze Lajos-díj; 1984); Rajz János-díj (1988, 1992); Farkas–Ratkó-díj (emlékgyűrű; 1988, 1990, 1992); Wekerléért-díj (1993); Jászai Mari-díj (1993); A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004); Tolna Városért-díj (2012); Ivánka Csaba-díj (2015); Szeleczky Zita-emlékgyűrű (2018); Érdemes művész (2019).
- Elvált, jelenleg kapcsolatban él. Felnőtt ikergyermekei vannak.
Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó
*
Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!
Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.
Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!
