Egy jó kapcsolat folyton megújul, miközben mindketten fejlődünk, változunk benne. Egy hanyatló kötelékben azonban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, pezsdítő, meghatározó élmény. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lesz az értékrendünk. Már lazább elveket vallunk a hűségről, vagy párkapcsolati szerepekről. Ha megszűnik a minőségi idő, akkor lassan beáll a csend, a dermedt, megfagyott, üres kommunikáció. A kapcsolatok csendjei pedig a legalattomosabb kapcsolathóhérok.
Egy párkapcsolat nem vezeti el önmagát. A mindkettőnk számára boldogságot hozó minőségi időben ott van minden, ami motorja lehet egy kapcsolatnak: tisztelet, figyelem, elismerés, intimitás, változatosság, meglepetés, apró ajándékok, örömet hozó szex. Ami még fontosabb: nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és lelki energia határozza meg egy-egy párkapcsolat minőségét. Egyszer csak elkezdődik az „egymás mellett elvagyunk” állapot stagnálása, és már nem haladunk, már nem vagyunk úton. Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő csodalény a társunk szemében, akik valaha voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Már minden magától értetődő, és eljutunk az érzelmi biztonság puha, komfortos fázisába, amikor félszavakból, egyetlen nézésből tudjuk, mit gondol a másik, és hajlamosak vagyunk beledermedni, bele is tokosodni ebbe az állapotba. A kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere. A kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy szűnik meg ilyenkor egymás iránt, mert azt gondoljuk, a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van.
Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a ragaszkodásomról, hogyan adjak tartósan érzelmi komfortérzetet, vibráló izgalmat, közben elég bizonytalanságot, hogy érdekes, misztikus, vágyott maradjak, és ő harcoljon értem?
Nőként számomra addig él a kapcsolatunk, amíg női kisugárzásom ráragyog és megrészegíti őt. Ameddig meglepem, megnevettetem, rám csodálkozik, és megilletődik. Ameddig fenntartom kíváncsiságát, mert a kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere. Amikor ezer baj, krízis és zátony után még mindig képesek vagyunk az utat egymás felé megtalálni és levetni, eldobni a múlt kígyóbőrét, megújulni, megfiatalodni, ezer színben ragyogni, és mindig meglepetéseket tartogatni. Akkor valódi és igaz a kapcsolódásunk, ha nem szűnik meg a kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, a figyelem, a folyamatos felfedező vágy egymás iránt, nem érezzük úgy, hogy az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, mindig jelen van.
Nem tudom megtartani őt, és vigyázni a kapcsolatunkat, ha magától értetődőnek tartom, hogy ő mellettem van, és ez mindig így is marad. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha már nem akarunk megújulni, friss energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, ha a másiknak úgyis mindegy. Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg, ha betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolatunk komfortzónájába. Egy férfi is a tökéletességet, a teljességet egy monogám kapcsolatban, egyetlen nő oldalán találja meg. Ám ehhez fontos, hogy a nőben megmaradjon az a fajta erő, amivel ébren tudja tartani a férfi érdeklődését. Nem elég magától értetődőnek, kiszámíthatónak lenni, nem elég csak beékelődni, megtalálni a helyünket, akár egy jellegtelen, funkció nélküli bútordarab a közös életünk díszletei között. Egyetlenné kell válni. És igen, ehhez meg kell testesíteni a szeretett férfi számára az összes többi, elérhetetlen, vágyott nőt, akiket ha ideje, kedve, lehetősége, férfiösztöne engedné, meg akarna szerezni önmagának. Azt a nőt kellene megformálni valahogyan, akit minden férfi magáénak szeretne, mégis csak egyvalaki kaphat meg.
A kapcsolatunk sikeréért ketten vagyunk felelősek, de a megromlásáért is. Az energia, amit nem a kapcsolatunk működtetésébe fektetünk, valahol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának, munkamániában, függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban. Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel.
Cikkajánló: Boldog az, aki otthon boldog
Ha egy kapcsolat mindig a rutinról szól, akkor nagyon nehéz vágyottnak, vonzónak maradni egymás számára. Hagyjuk meg egymás autonómiáját, ápoljuk tudatosan a kapcsolatot, gyógyítsuk a sérüléseit kommunikációval, azonnali reagálással, közben törekedjünk a szenvedély feltüzelésére és fenntartására. Minden emberi kapcsolat lényege a haladás, a növekedés, a valahonnan valahová tartás, az emelkedés. Meddig tart egy kapcsolat? Ameddig egymást emeljük, és együtt tartunk valahová. Ameddig ketten éltetjük és működtetjük, ameddig fejlődünk, pozitívan változunk benne, kiaknázzuk belőle a legtöbbet, és egymásból „kiszeretjük a jót.”
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter képzésben mentálhigiénés szakember, író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotók: Elizabeth Tsung on Unsplash
Alexander Belyaev képe a Pixabay -en.
carolinafortuna képe a Pixabay -en.
