A film is tele van megmentendő szereplőkkel, akik jobbára önmagukat képesek kiszabadítani – vagy felszabadítani – a maguk csapdáiból, illetve terhei alól. Itt van mindjárt a nyegle főhős Nyles (Andy Samberg), aki mintha nem is csak időhurokba, hanem egyfajta megkomolyodni képtelen örök srác szerepbe is beleragadt volna, miközben már jócskán felnőtt férfi (lehetne). Sarah (Cristin Milioti), akivel egy – a sztori miatt nyilván végtelenszer megismétlődő – esküvőn egymásra találni látszanak, pedig valami hasonló, csak nőben. A 2014-es Whiplash című dráma megszállott zenetanárjaként Oscar- és Golden Globe-díjat nyert J. K. Simmons meg újabb eszement mellékszerepben tűnik fel, hol az idegeinket – és persze Nyles-éit – borzolva, hol helyettünk szívmelengető tanulságokat kimondva.
Ez a film nem is attól más, mint az elődei, hogy eltérő következtetésekre juttatna az élet értelmét illetően, vagy hogy óriásit csavarna a sémán. Inkább csak megmutatja: ugyanahhoz a megoldáshoz több út is vezet, ám korántsem minden út vezet ugyanoda. A karakterei is egy kicsit más attitűddel állnak az elakadásukhoz, mint a korábbi hasonló mozik hősei, és a történet ritmikája is frissebb – nincs például annyi értetlenkedés a miérteken, mindenki lépeget előre a maga univerzumában.
Cikkajánló: Pesti balhé – egy elszalasztott lehetőség
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
A valóságtól elrugaszkodott komédia a Palm Springs, ám ez esetében egy percig sem zavaró, hiszen már az alaphelyzetről, amely elé leülünk, is tudjuk, hogy irreális. Élnek is az alkotók a meghökkentés, a néhol talán túl erős túlzások eszközével, de nem élnek vissza a bizalmunkkal: végig üresjárat nélkül szórakoztatnak. Van, hogy Nyles-t a legszívesebben felpofoznánk, azt sziszegve a fülébe, hogy „légy már férfi” (vagy legalább egy kicsit érettebb), s van, hogy csodáljuk Sarah állhatatosságát, amellyel meg akarja oldani kettejük megoldhatatlannak tűnő helyzetét. A lényeg, hogy az egész képes a nézőt 90 percen át kíváncsian tartani. Kivéve persze azt, aki a kákán – meg az időhurkon – is csomót keres, nekik üzenjük: nincs olyan csapda az életben, amely ne tanítana valamit azzal, ahogy kijutunk belőle.
Dr. Szász Adrián
Fotó: filmmakermagazine.com
