Emlékszem, kezdő szülőként milyen kényelmetlen érzés töltött el, amikor az első gyerekem azt kérte tőlem, hogy fejből meséljek nekik, de olyat, ami félelmetes, amiben van gonosz. Sok olyan szülőt ismerek, akik boldog gyerekkort szeretnének biztosítani a gyerekeiknek, és meg szeretnék óvni őket mindentől, ami ezt beárnyékolhatja, ezért teljes egészében száműzik az ilyen tartalmú meséket a repertoárból. Mára egész komoly tendencia bontakozott ki, hogy újraírják a régi nagy klasszikus meséket, egyrészről ideológiai okokból, másrészről pedig túl félelmetesnek tartják azokat a mai gyerekeknek. Egy darabig én is osztottam ezt a nézetet, és vonakodva tekertem be a diavetítőbe az abszolút favorit Jancsi és Juliskát, mert attól tartottam, hogy álmatlan éjszakákat okoz majd a fiamnál. Aztán amikor minden következő gyerekem konzisztensen ilyen meséket kért, elengedtem a dolgot – ha ezt akarják, hát kapják meg.
Kifejezetten megnyugtatott, amikor kiderült, nem csak az enyémek ilyenek, hanem minden gyerek érdeklődik a gonosz, a rossz, a csúnya iránt. Természetesen fél tőle, mégis érdeklődik iránta. Vajon miért?
Nos, azt hiszem, sikerült megfejtenem. Nem a népmesék, mondák, regék, mítoszok vagy a klasszikus tündérmesék azok, amelyekben a gyerekek boszorkányok, varázslók, óriások, sárkányok, stb. formájába először találkoznak a gonosszal – nagyon is kiforrott fogalmuk van a létezéséről. Amivel viszont tényleg először találkoznak ezekben a mesékben – beleértve az én fejből mondott történeteimet is – az az, hogy ez a gonosz legyőzhető. Valahogy ösztönösen ügyeltem arra én is – ahogy szerintem minden szülő –, hogy a történet végén azért mindig a jó kerekedjen fölül. A gonosz megváltozik, jó lesz, vagy ha mégsem, elnyeri méltó büntetését. Nem a mesék keltenek a gyerekekben félelmet, azt minden ember átéli, hiszen a világban jelen van a rossz, hanem éppen ezek a történetek mutatják meg először, hogy a gonosz nem végtelen, határai vannak, nem ura az egész életünknek – ez pedig oldja a szorongást. Minden gyerek, mihelyst megmozdul a fantáziája, közeli ismeretségbe kerül a „boszorkánnyal”, és Jancsi meg Juliska lesz az, aki megmutatja neki, miként lehet őt legyőzni.
Álljon itt egy példa, hogy egy gyereknek valóban mennyi mindennel kell megküzdenie, amiben a mesék, mondák, mítoszok vannak a segítségére. Jó pár évvel ezelőtt történt, hogy az egyik fiam, aki akkor olyan 5-6 éves lehetett, az éjszaka folyamán zokogva jött át a hálószobánkba. Nagyon rosszat álmodott, de olyan rosszat, hogy sírva ébredt fel rá, ezért is van most itt.
– Mégis, mit álmodtál? – kérdeztük tőle.
– Nagyon-nagyon rosszat… el sem tudom mondani… azt, hogy apa meghalt – és megint keserves zokogásba tört ki. Hát ez tényleg szörnyű álom volt, megengedtük neki, hogy reggelig ott aludjon közöttünk.
Másnap este, amikor lefekvéshez készülődtem, bementem a gardróbba, hogy átvegyem a pizsamámat – és mit láttam? Hát azt, hogy az ágyneműm ott feküdt a földön: párna és paplan szépen el volt rendezve, ahogy kell. Bementem a hálószobába, hogy magyarázatot kérjek a feleségemtől, amikor láttam, hogy ugyanez a fiam ott fekszik a helyemen a saját ágyneműjébe burkolózva.
– Hát te? – kérdeztem.
– Úgy gondoltam, apa, hogy mostantól kezdve én alszom itt, te pedig a gardróbban, rendben?
Nem volt rendben. Szépen visszavittem az ágyneműmet a helyére, őt meg visszakísértem a saját hálószobájába.
Nem tudom, azóta még hányszor tett el engem láb alól álmában, de abban egészen biztos vagyok, hogy akkora lelkiismeret-furdalása, mint legelőször, már soha többé nem volt.
Krúdy Tamás
Fotó: Funny baby photo created by user3802032 – www.freepik.com
