Aki autóval közlekedik a városi dugókban, biztosan tudja, miről beszélek. Ma reggel is például egy körforgalom előtt araszoltam, ahol egysávosból egyszer csak kétsávossá válik az út, hogy több autó elférjen. Elméletben a két sáv kiegyenlítődve telik: amelyik rövidebb, abba fog beállni a következő autó, hogy aztán a körforgalomhoz érve a cipzár elv alapján – egy autó jobbról, egy balról – ismét összeolvadjanak. Elméletben az ember ilyenkor pontosan annyiadikként jut be a körforgalomba, mint ha egyetlen sor lett volna. (A két sávra váltásnak éppen az az értelme, hogy a sor párhuzamosan álljon és ne egyvonalban a végtelenségig elhúzódva, akadályozva máshol a forgalmat.) A gyakorlatban azonban más a helyzet. Vannak, akik nem tartják be a cipzár elvet – vagy mert nem ismerik, vagy mert nem hisznek benne – és az extra sávból időnek előtte átsurrannak az eredetibe, amint egy kis megnyíló rést látnak. Elgondolkodtam, hogy miért. Talán azért, mert nem hisznek abban, hogy mások majd méltányosak lesznek velük. Úgy gondolják, csak abban bízhatnak, amit maguknak ügyeskedve kikaparnak – ha kell, mások kárára is. Ez viszont azt eredményezi, hogy az extra sáv (amit sokan sunnyógósávnak tartanak, pedig nem az) mindig jobban halad, mint az eredeti.
A tipikus sunnyogás az, amikor a kanyarodósávból a sort kielőzve visszasunnyog valaki a továbbhaladóba. Ilyenkor persze vannak konfliktusok, időnként előfordul anyázás, de a tapasztalat az, hogy a sunnyogó mindig jobban jár, megéri sunnyogni. És az emberben ilyenkor óhatatlanul feltámad az igazságérzet, ha másnak szabad, akkor neki miért ne lenne az? Miért ne sunnyogjak én is?
Cikkajánló: Tanított tehetetlenség
Nem kell mindig jól járni – ezt felelte egyszer az ismert pszichológus, Mérei Ferenc a sikeres élet titkát kutató kérdésre. Boldog az az ember, aki megengedheti magának, hogy más is jól járjon – időnként akár az ő hátrányára is. És ezt nem félelemből, hanem nagyvonalúságból teszi – mert akár küzdhetne is az „igazáért”. De nagyvonalúan önként lemond róla. És így van ez az élet minden területén, akárcsak a közlekedésben: a nagyvonalúság hosszú távon kifizetődik. Mert emlékezzünk csak vissza a két vagy három évtizeddel ezelőtti „vadkeleti” viszonyokra a közlekedésben, ahhoz képest ma sokkal előzékenyebbek vagyunk egymással, pedig jóval nagyobb a forgalom. Van hát remény, van hát fejlődés.
A cipzár elvet pedig ha lehet, tartsuk be!
C. Kovács Gábor
Fotók: https://www.freepik.com
