A Magyar Nemzeti Táncegyüttestől megszokott színvonalú – azaz gyönyörű táncokkal megkoreografált, látványos ruhákkal és díszlettel megtervezett, a kulturális élményt fokozó zenei kísérettel és háttér-animációval ellátott és „természetesen” vérprofin előadott kétszer ötven perces műsort láthattunk, amely látványos táncjelenetekkel és megható lírai pillanatokkal, az eredeti népzene mellett színes zenei kísérettel idézte meg a magyarság híres történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit és nagy szerelmeit.
Olyan érzésünk volt, mintha egy „képeskönyvet” végig lapozva néznénk végig közös történelmi emlékeinket, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján a néptánc és a népzene segítségével együtt emlékezzünk meg a magyar nemzet kivételes történelmi pillanatairól, hőseiről, halhatatlan példaképeiről. A műsorban közreműködött még a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttese, valamint Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre.
A közönséget magyarságára büszke, együtt emlékező-ünneplő közösséggé nemcsak az előadás csodás közös élménye formálta, hanem mindjárt a legelején a rendezővel köszöntőt mondó Bán Teodóra asszony javaslata, hogy közösen énekeljük el a himnuszt.
A magyar történelem legemlékezetesebb eseményein – a magyarok bejövetelétől az ’56-os forradalomig – végigutazó, és hőseire – Árpádtól, Szent Istvánon, Dózsán, Rákóczin és Kossuthon át a pesti srácokig – tisztelettel megemlékező, közösséggé formálódó közönség az utolsó, Szarka Tamás felvételről megszólaló hangján felcsendülő, és a három közreműködő előadóművész által is együtt énekelt, Kézfogás című dalt és az azt kísérő táncot nem engedte el, többször visszatapsolta a közönség, amelynek az igencsak késői időpont ellenére sem nagyon akaródzott hazamenni.
Közéjük tartoztak a szünetben már ásítozó, de az előadást feszült figyelemmel végigkövető 8-10-13 éves gyerekeink is. Mi ugyanis – a borsos jegyár és a késői kezdés ellenére – úgy döntöttünk, hogy szeretnénk őket is magunkkal vinni, hogy ezt a látványos történelmi utazást ők maguk is személyesen megéljék és örök emlékként magukkal vigyék. A néptáncoló kislányunk figyelmét főleg a női táncok és a ruhák kötötték le, a fiúkat pedig inkább a férfiak látványos táncai és maguk az események, hősök történetei érdekelték. A mellettünk ülő baráti család elismerte: megbánták, hogy nem hozták magukkal a mieinkkel egyidős fiaikat.
Amikor hazafele arról beszélgettünk, hogy kinek melyik műsorszám tetszett, a vélemények megoszlottak a személyes kedvenceket illetően, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy egy-két kivételtől eltekintve – szerintünk a Zuhanórepülés és XX. századi ballada valahogy nem illet a többi közé minden műsorszám külön-külön és az egész produkció egészében felejthetetlen élményt jelentett.
Aztán arról is beszélgettünk, miért fontos emlékeznünk történelmünk eseményeire és hőseire. A gyerekek a maguk nyelvén megfogalmazták: azért fontos tudnunk, honnan jöttünk, mi történt velünk, mert abból az is kiderül, hogy mire vagyunk képesek most és a jövőben; és hogy a nemcsak a történelmi pillanatokban van szükség hősökre és példaképekre, de akkor mindenképpen, hogy rájuk emlékezve és a magunk hétköznapi életében őket követve, magunkra is büszkék lehessünk.
Ennek kapcsán meséltem nekik arról, hogy a Férfiak Klubja honlapján futó Körkérdés rovatban van egy ilyen kérdés, és mennyi értékes választ kaptam rájuk az eddig megkérdezett több mint száz férfitól. A válaszok szinte egyöntetűen megegyeztek abban, hogy manapság – bár vita van arról, hogy történelmi időket élünk-e vagy sem – még inkább szükség van hősökre és példaképekre, akik helyes irányt és követendő értéket mutatnak fel ebben a kaotikus, értékvesztett világban.
És végül felolvastam nekik, hogy erre konkrétan mit válaszolt az előadás rendezője: „Más típusú hősökre van szükség, mint azokban a forradalmi korokban az évezredek folyamán, de minden kornak szüksége van a hőseire, a választott, vagy kiválasztott vezetőkre. Én ebben hiszek; legyenek vezetőink, akik azonosan gondolkodnak, ahogy én, azt örömmel veszem. Szívesen felnézek azokra az emberekre, akiket van miért tisztelni. Abban a történelmi helyzetben, amiben vagyunk, elfogadom az ország jelenlegi vezetőit.”
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
*
Fotók: Antal-Ferencz Ildikó
