Ki viseli a nadrágot?

Nos, ez a kérdés már eldőlt, ma már férfiak és nők is viselik ezt a korábban jobbára, legalábbis a mi kultúrkörünkben, csak a férfiak részére fenntartott ruhadarabot. A nők nadrágviselésének nem csak praktikus, de szimbolikus jelentősége is lett: ezzel párhuzamosan a két nem közötti versengés (osztályharc) beszivárgott a családba is, ezért jogos a kérdés: nálatok otthon ki viseli a nadrágot? De most nem is ez a kérdés, hanem az, hogy hordjanak-e a férfiak szoknyát.

Más kultúrkörökben (arab országokban, Afrikában, hogy Skóciáról ne is beszéljünk) hétköznapi dolognak számít, hogy a férfiak, ha nem is az európai értelemben vett szoknyát, de valami hasonló lebernyeget hordanak, és ez semmilyen mértékben nem csorbítja a férfiasságukat. És bár a milánói és a párizsi divatkifutókon egyszer-egyszer megjelentek már szoknyás férfiak (hangsúlyosan nem skót tematikával) mi itt Európában továbbra is erősen idegenkedünk a szoknya viselésétől.

Ha most valaki azt képzelné, hogy a férfiakat szeretném ostorozni azért, mert szűklátókörűek és rugalmatlanok, az nagyon téved.

Úgy tűnik, nincsen univerzális „dress code”, azaz minden társadalom maga szabja meg, hogy a tagjai milyen ruhát viselhetnek és milyet nem. Van, ahol fűszoknyát hordanak és ágyékkötőt és van, ahol számtalan darabból összeálló, rafinált ruhakölteményeket. Úgy tűnik, az öltözködés valóban nem biológiailag meghatározott, hanem társadalmilag konstruált. Azaz, hogy egy társadalomban ki viseli a nadrágot és ki a szoknyát, az történelmileg meghatározott. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, mert a kérdésnek komoly jelentősége van.

Minden ivarosan szaporodó állatfaj hímje és nősténye különbözik egymástól megjelenésében. Általában a hím a színesebb, erősebb, nagyobb és minél magasabb rendű állatfajról van szó, annál inkább igaz ez. Ennek pedig az az elsődleges értelme, hogy minden egyed minél hamarább felismerje, hogy a fajtársa, akivel szembe kerül, az ivaros szaporodás melyik oldalához tartozik. Ugyanezért szabályozza minden emberi társadalom, hogy a miként öltözzenek a férfiak és miként a nők. Ez segítség a két nem képviselőinek, hogy minél hamarabb felismerjék kivel állnak szemben és akként közelítsenek hozzá. És ha ez nem sikerül azonnal, zavarba jövünk. Nem tudjuk ugyanis valamilyen semleges módon pusztán emberként érzékelni a velünk szembenállót, csak férfiként vagy nőként tudjuk felfogni, és ez már egészen kicsi korunktól kezdve így van. Ebben van segítségünkre a szoknya, a nadrág, a blúz, az ing, a nyakkendő, a cipő, a hajviselet, a smink és még megannyi más dolog. Ezek gyakorta nem biológiailag meghatározottak (bár a sminkre vagy a magas sarkúr cipőre adott evolúciós magyarázatok igen meggyőzőek), hanem társadalmi konvenciókon alapulnak ezért akár változhatnak is. A mai androgünbe hajló divat azonban éppen annak nem tesz eleget, ami az öltözködés egyik fontos funkciója lenne, hogy a két nem képviselői könnyedén felismerjék egymást. A zavar pedig csak növekszik.

Ezért bár mi férfiak valójában nyugodtan hordhatnánk szoknyát, én azt tanácsolnám, hogy mégse tegyük.

Cseszter Antal

Fotók: Bob Jagendorf via Foter.com / CC BY-NC 
Neil. Moralee / Foter.com / CC BY-NC-ND

Osszd meg a cikket!
Kapcsolódó cikkek
FFK A férfi útja
admin

Élet Alain Delonon túl – 7 jó tanács az ismerkedéshez fiatalon

Szinte minden héten vetíti valamelyik tévécsatorna a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című vígjátékot, melynek címén rendre megakad az ember szeme, ám kevesen vagyunk rá igazán kíváncsiak, mert őszintén: ki akarja tudni a kérdésre a választ? Sokkal érdekesebb volna például arról filmet forgatni, hogyan szerezzünk meg, azaz – mivel nem birtokolni szeretnénk! – miként nyűgözzünk le mondjuk 7 őszinte lépésben (nem is kell 10) egy hölgyet. Akár a kiszemelt lányt a gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, mert a diákélet a nagy találkozások, ismerkedések időszaka.

Tovább
FFK Kultúrát Apától
admin

Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Tovább