Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?
Valamikor 8-9 éves koromban majdnem kilőttem a szomszéd kisfiú szemét egy házi készítésű nyíllal, mert rájöttem, ha egy üres tollbetétet ráhúzok egy hurkapálcikára, akkor még jobban tudok célozni. Butaság volt, aminek a veszélyét akkor nem fogtam fel. Szerencsére „túlélte” a szeme.
Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?
Azt, amit nagyon sokáig nem voltam hajlandó belátni: rend a lelke mindennek. Édesapám nagyon rendszerető ember, még a szerszámos ládájában is átlátja, mi hol van. Én viszont rendes lázadó, narcisztikus kamaszként úgy gondoltam: a kisember tartja a rendet, a zseni átlátja a káoszt. Ezt sokáig így gondoltam felnőttként is, még akkor is, amikor lett egy saját „barlangom”, ahol mindig rettentő rendetlenség uralkodott, de amitől egy idő után émelygés fogott el. Egyszer elgondolkodtam, mi lenne, ha rendet raknék – megpróbáltam és elmúlt az émelygés. Azóta is kísért, hogy valamit oda tegyek le, ahova éppen jólesik, de mindig rájövök: ha uralkodom ezen a kényelmességen, és a helyére teszem a dolgokat, akkor sokkal jobban érzem magam.
Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeidnek?
A rendszeretetet én is próbálom továbbadni a nagyobbik fiamnak, egyelőre változó sikerrel. Amit még szeretnék átadni a fiaimnak: kizárólag pénzért csinálni valamit, amihez nincs kedved, nem érdemes, csak időpocsékolás. A másik pedig az, hogy próbálják meg, amennyire csak lehet, elkerülni a hazugságot – mert nem kifizetődő, megmérgezni az emberi kapcsolatokat.
Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?
Nem hiszek a különnevelésben, és egyre inkább erre tart a világ is. Mi is közös koleszban laktunk, szerintem jót tett mindenkinek egymás közelében felnőni. Nehezen tudok elképzelni olyan helyet, ahol ez hátrány lenne. Egy munkakörnyezetben is mindenki másban erős, ott is érdemes kombinálni.
El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?
Az önvédelem, saját és szeretteim védelme esetén igen, akkor minden megengedett, de kizárólag akkor. Ha az ember akkor ki tudja ereszteni a hangját, elejét tudja venni a nagyobb erőszaknak.
Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?
A hidegvér és a sírás szerintem nincs ellentétben egymással. Ha sírni kell, hát sírni kell. Én gyerekkoromban sokat sírtam, felnőttként már nem; az embernek megkeményedik a személyisége, kevésbé engedi mélyre a dolgokat, de nem gondolnám, hogy bármikor is szégyellni kellene a sírást. Fontos, ha valakit sírni látunk, nem szabad visszaélni vele, az illető nyilván azért teszi, mert nincs más megoldás. Ugyanakkor sok esetben érdemes megőrizni a hidegvért, célravezető nem emocionálisan reagálni. A társadalomnak – így nekem is – sok tanulnivalója van ezen a téren, ugyanis számtalan alkalommal reagálunk érzelmi alapon, miközben sokkal hamarabb megoldásra jutnánk, ha hidegvérrel és logikusan gondolkodnánk.
Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?
Nehéz általánosítani, mert attól függ, kinek mihez van affinitása, ez tehát inkább személyes és kapcsolatra szabott kérdés. Én például pocsék szervező vagyok, a feleségem viszont nagyon jó ebben. A munkamegosztásban talán a kommunikációnak van a legfontosabb szerepe: érdemes megbeszélni, ki mit csinál.
Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?
Én egy viszonylag hagyományos munkamegosztású családból érkezem, de ott sem váltak el élesen a férfi és női szerepek. Nálunk is sikerült megosztani. Én például nagyon szívesen mosok, egyfajta örömmel tölt el kiválogatni és bekészíteni a szennyest, kiteregetni és eltenni a tisztát. A tökéletességre való törekvést is megélem általa. A mosogatás vagy a mosogatógép kipakolásra is az én dolgom, ha itthon vagyok. Háztartási munkában van segítségünk, így azt általában nem nekünk kell, de például a pandémia alatt magunk végeztük. A portörlést és a porszívózást én vállaltam, mert gyerekkoromban megtanultam hogyan kell – ez volt a feltétele annak, hogy a szüleim finanszírozzák az ELTE pszichológia előkészítő tanfolyam elvégzését. Nem szeretem, de ha muszáj, akkor rendesen megcsinálom.
Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?
Kifejezetten problémának érzem. A színész élet nagyon hektikus, „kampányszerű” munka, amit időnként orrvérzésig kell csinálni, így lehetetlen mellette hosszú távú, tartós dolgokat kialakítani, például ha dobolni szeretnék tanulni egy zeneiskolában, vagy rendszeresen tanfolyamra járni, hosszú távon biztosan nem tudnám megtenni, legfeljebb online. Kacérkodtam azzal is, hogy kommunikáció és média szakon diplomát szerzek, de nem tudtam eljárni a képzésekre, még hétvégén sem. A pandémia nekünk kifejezetten jól jött, egymás felé tudtunk fordulni és bepótolni mindazt, amit előtte elmulasztottunk. Igyekszünk kettesben is lenni, bár most még ez a kicsi mellett nyilván nehezebben megy.
Ön szerint mi a házasság értelme, célja?
Mi tíz év és a második gyermek születése után házasodtunk össze. Úgy érzem, ez egy szimbolikus vállalása annak, hogy elkötelezzük magunkat a másik mellett hosszú távra, és arra teszünk ígéretet, hogy a család nevű intézményt együtt működtessük. Ez azt jelenti, hogy amikor adott esetben már eleged van a másikból, akkor sem adod fel, és megpróbálsz mindent megtenni azért, hogy a kapcsolat tartósan ne sérüljön. A házasság az elköteleződés mélyebb, ha nem a legmélyebb szintje.
Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?
Van egy-két olyan pont, amit másképp csinálnék. Például gyermekkoromban nem hagynám abba a karatét, és klarinét – amit hat évig nyomtam úgy, hogy nem akartam – helyett zongoráznék vagy gitároznék. Most mindkettőn játszom, de ha választhatnék, már gyerekkorban elkezdtem volna.
Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?
Hankiss Elemér a Társadalmi csapdák című könyvében a hiányzó hősről, a jóra való restségről beszél. Manapság nagyon hiányzik a magyar társadalomból a civil kurázsi, iszonyatos mértékű a közöny, elfordítjuk a fejünket még a földön fekvő emberektől is – én is tettem már ilyet. Az a hős, akiben van ilyen civil kurázsi, aki akkor is segít a másikon, ha ennek rá nézve kockázata van. Vannak ilyenek, de sokkal több kellene.
Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?
Színész lettem. És családos ember. Nemrég négyen utaztunk Tapolcára, ültünk az autóban és nekem bevillant, hogy amikor kicsi voltam, ez a kép már megvolt nekem. Igaz, akkor egy kutya is volt benne, de mivel nem különösebben szeretem a kutyákat, nem lesz, de a többi már megvan.
Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?
John Lennonnal. Azt gondolom, hogy a maga gyarlóságaival együtt ő Isten angyala volt, és szívesen megkérdezném tőle, ő hogyan látja ezt.
Mit jelent önnek az, hogy „szent”?
Használom, de csak profán értelemben, kizárólag úgy, mint szent és sérthetetlen, és értem alatta az olyan áthághatatlan szabályokat, mint például a próbatábla szentsége, amihez tartani kell magunkat, ha a fene fenét eszik is. Maga a színpad is egy megszentelt hely – sokkal inkább, mint például egy filmforgatás helyszíne –, ahol vannak szabályok, amiket be kell tartani, például nem megyünk be kalapban, kabátban. Én még játszottam együtt a régi Nemzetiben a nagyokkal, Sinkovits Imrével, Bessenyei Ferenccel, Agárdy Gáborral, Kállai Ferenccel – az a magyar színház egy másik korszaka volt. Abból az alázatból, amit ott tapasztaltam, és abból a fegyelemből, ami szerint a színház épületén belül éltük az életünket, maradt valamennyi bennem, és eszerint igyekszem a színházban viselkedni.
NÉVJEGY – színész, rendező.
-
Kazincbarcikán született 1976. szeptember elsején.
-
1995-ben végzett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán. 1996-2000-ig Szegedi Mini Színház tagja volt, ahol mese, és vásári komédiákban szerepelt. 2000-2003-ig a Pesti Magyar Színiakadémia tagja volt. 2003-ban kapta első szerepét a Vidám Színpadon mint tanuló. 2003-ban a későbbi Centrál Színház szerződéses tagja lett, jelenleg szabadúszó.
-
2017-ben A Nagy Duettben Janicsák Vecával az első helyen végeztek.
-
A Megamax volt csatornahangja; jelenleg az Epic Drama csatornahangja.
-
Legfontosabb díja: Arany Medál-díj az év hazai színésze kategóriában (2011).
-
Nős, két gyermeke van.
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
*
Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!
Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.
Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés című rovatunkban!
Fotó: Malina Ebert, malinaebert.com
