Ha kiölöd belőle a játék örömét, az élete már nem kaland, hanem megoldandó feladat lesz

A felnőttek, szülők, pedagógusok meg tudják, meg tudnák ezt őrizni a gyermekekben, de vannak, akik inkább elveszik a játék örömét, kiölik a gyermekekből. Bizonyára ezeket a felnőtteket is korlátozták kiskorukban – „elég a játékból”, „ne nevess olyan hangosan”, „fejezd már be…”, „ez butaság…” –, és emiatt váltak ilyenné; belőlük is kihalt, belőlük is kiölték , egyszer csak nem találták, és ami a legszomorúbb, nem is keresték.

Emlékszem, amikor falun hétkövest játszottam a szomszéd cigánygyerekekkel. Hét követ kellett egymásra tenni, és azt egy másik kaviccsal eltalálni úgy, hogy azzal mindig egy-egy darabot dobjunk le a rakásról, nyilvánvalóan fentről lefelé haladva. Pontszámok is voltak, ha helyesen idéztem fel a játék emlékét. Például két kő eltalálása után nem kaptunk jutalmul egyet sem, mert a szabály szerint egyenként kellett a köveket ledobni a kavicsunkkal. Miután meguntuk a kis tornyunkat, kitaláltunk más alakzatokat több kővel, és aztán egy teljesen másik játékot, miközben hol egyik cigánygyerekkel játszottam, hol a másikkal, hol együtt, hol külön-külön, vagy új fiúkkal, lányokkal, akik a mezőre jöttek. Természetes ismerkedés, öröm, barátkozás, jókedv, kacagás, verekedés – ha valaki csalt –, aztán gyors kibékülés. Most, hogy erről írok, előjön az az emlékem, hogy maga a játék ezen természetes, egészséges jelenségét „útközben” valamikor elveszítettem, elfeledtem, enélkül éltem tovább nagyon sokáig, enélkül fejlődött tovább a személyiségem.

Egy apa, anya, de más nevelők, illetve tanítók és tanárok sokat tehetnek azért, hogy ez az öröm, az élet játékos megközelítése, felfedezése, kalandként való megélése megmaradjon a gyermekekben. Azért írtam, hogy megmaradjon, és nem azt, hogy kialakítsák bennük, mert ez a kisfiúkban, kislányokban természetes módon van meg. Létezik. A felnőttek, szülők, pedagógusok meg tudják, meg tudnák ezt őrizni a gyermekekben, de – és ez a leggyakoribb talán, bár nem szeretek általánosítani, de majd a kedves hozzászólók kijavítanak, vagy egyetértenek velem, vagy cáfolják – a legtöbben inkább elveszik a játék örömét, kiölik a gyermekekből. Bizonyára ezeket a felnőtteket is korlátozták kiskorukban – „elég a játékból”, „ne nevess olyan hangosan”, „fejezd már be…”, „ez butaság…” –, és emiatt váltak ilyenné; belőlük is kihalt, belőlük is kiölték , egyszer csak nem találták, és ami a legszomorúbb, nem is keresték. Amiképpen én sem sokáig. Önismereti szándék, sok-sok olvasás hozta elő belőlem, hogy többek között ezt is megkeressem magamban. Elő lehet csalni. Mi mással, hát játékkal, és most nem a pótszerekre gondolok, amelyekkel tulajdonképpen azt szeretnénk, hogy a gyerek ellegyen végre magában az új babájával, kisautójával stb., hanem az igazi, tiszta játékkal. A spontán vagy az alapötletből „folyóvá, folyammá duzzasztott, szabad áramlású játékkal, játékötlettel. Ez képzeleterőt ad, az élet játékos oldalát, amivel egy gyerek félig könnyen, félig komolyan tanul bele a felnőttségbe. Elképzelnek helyzeteket, versenyeznek, és ez nem életre-halálra való megmérettetéssé válik felnőttkorukban, hanem barátságon alapuló, békés versengéssé, ami nagyban különbözik a mai könyöklős, durva játékszabályokat követő fajtától.

Az a szülő, aki megőrizte a játék örömét, vagy idővel felnyitja a szemét, milyen kincs van benne, amit ismét előcsalogathat, amivel ismét élhet, nos akkor ő ISMÉT ÉLHET. Közös nyelvet fog beszélni gyermekével, olyan kapcsolatot teremt, ami természetes és aminek révén játékosan nevelhet. Újra felcsendülhet a szívből jövő kacaj, és kit érdekel, hogy hangos, ha azt jó helyen, jókor, spontán jön… nyilván nem egy templomban a pap bácsi szavába vágva. Játékra fel felnőtt (szülő)társaim, csalogassuk elő magunkból ezt a lényt, és lássuk kicsit másképpen a világot, és őrizzük meg a gyermekünkben is ezt az attitűdöt. Mi ez, ha nem a felnőttséghez vezető út, a felelősségvállalás derűs, játékos megtanulása, önmaguk megismerése, a fiúk férfivalójukban, férfierejükben való elmélyülése, apai, atyai jelentőségükben való fokozatos megszilárdulása, a lányok női oldalának, finomságának, anyai gondoskodásának, fizikai és szellemi, lelki erejének felfedezése, illetve a két nem különböző, vagy éppen nagyon is hasonló, ugyanakkor más-más jellegű találékonyságának, ügyességének, egészséges alkalmazkodásának, együttműködésének, kiteljesedésének elsajátítása. Kreatív teremtő játékosságra fel!

L. N.

People photo created by freepik – www.freepik.com

House photo created by freepik – www.freepik.com

https://www.freepik.com/free-photo/father-son-playing-with-race-car_8684224.htm

Osszd meg a cikket!
Kapcsolódó cikkek
FFK A férfi útja
admin

Élet Alain Delonon túl – 7 jó tanács az ismerkedéshez fiatalon

Szinte minden héten vetíti valamelyik tévécsatorna a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című vígjátékot, melynek címén rendre megakad az ember szeme, ám kevesen vagyunk rá igazán kíváncsiak, mert őszintén: ki akarja tudni a kérdésre a választ? Sokkal érdekesebb volna például arról filmet forgatni, hogyan szerezzünk meg, azaz – mivel nem birtokolni szeretnénk! – miként nyűgözzünk le mondjuk 7 őszinte lépésben (nem is kell 10) egy hölgyet. Akár a kiszemelt lányt a gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, mert a diákélet a nagy találkozások, ismerkedések időszaka.

Tovább
FFK Kultúrát Apától
admin

Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Tovább