„Régen minden jobb volt!”
Sok ember azon kesereg, révedezik, legyen az öreg, középkorú vagy éppen fiatal felnőtt, hogy régen bezzeg minden jobb volt! Persze ezzel a kijelentéssel nem mindenki és nem teljes mértékben ért egyet. Sőt, vannak, akik kategorikusan elutasítják, és csak a jövőt kutatják, figyelik. Valljuk be, ebből a szempontból nézve sem lehet minden fehér vagy fekete, hiszen szürke zóna is létezik ezen a Földön. Megfeledkezünk arról, hogy a régen, mint kifejezés, kinek mit jelentett, jelent. Esetleg egy-két évtizedet, netán többet, évszázadokat, évezredeket? És mire vonatkozik, hogy jobb volt? Több ilyen kérdés is felmerül, ki, milyen gondolat után jutott erre a kijelentésre, mihez képest volt jobb, és minek a vonatkozásában…
„Falun jobb volt az élet!”
„Bezzeg falun jobb volt az élet, városon meg annyi, hogy tapossák le egymást, falun ismertük a másikat, itt már a szomszédot se tudom, ki az” – teszi még hozzá az egyik öreg, és immár városlakó ismerősöm. Amikor megkérdeztem, mi hozta be őt a nyüzsgésbe, akkor a szeretteit emlegette, akik ritkábban jártak ki hozzá. Az unokák adták meg a végső lökést, hogy hátrahagyva a falut beköltözzék a városba. Sokszor panaszkodik még, hogy ezek a mai legények, fiatal férfiak milyen nyeglék, és nem érti, hogyan jutottunk idáig. És el is érkeztünk a városhoz, az urbánus közeghez, amely igazából 1945 után kezdett erőteljesen fejlődni.
A XX. század – mondhatjuk – eleje bevonzotta az embereket a városba, majd a két világháború „tett” a kiseprésről. Elsősorban az erejük teljében levő férfiakat szippantotta ki, majd a kimerüléskor az ehhez legközelebb állókat is. Nem ekkor lépett új fokozatra a város elnőiesedése. A nők és a fiatalkorúak is férfipótlóként lettek használva. Persze nem csak gyárakban, hanem az élet sok más területén is. A gond nem itt kezdődött, hanem akkor, amikor megszakadt a generációs lánc. Sokan maradtak apa és/vagy fiú nélkül, amit a család, kisközösség tagjai is megsínylettek. Nem térek ki arra külön, hogy a nők nélkül hamar összeomlott volna a háborús gépezet, hiszen működőképes hátország nélkül nem lehet háborút megnyerni. Jelen írásban most a férfiakra koncentrálnék.
A férfiaknak szükségük van a „kintre”
Mi a különbség vidék és város között? Nekünk, férfiaknak sok lényeges dolog mellett „csak” annyi, hogy van kint, és nem csak a bent létezik a négy oldalával. Félreértés ne essék, szükség van erre is, hiszen vannak olyan hivatások, munkák, vagy éppen időjárási viszonyok – eső, vihar, hőség stb. –, amikor bent kell lenni. Az élet része ez a pulzálás: kint–bent. A férfiak azonban olyanok, hogy szükségük van a kintre is, az energiák igénylik a kiterjedést, hiszen a zártság csak a feszültséget növeli. Szükség van teremtő magatartásra, hiszen ez az egyik meghatározó tevékenységünk. Hogy mit teremtünk, az nagyrészt rajtunk múlik.
A város nem késztet kintre, pontosabban nem ösztönzőleg, hanem kényszerítve, a vidék viszont inkább az első módon. Egy bizonyos időszakban még sokaknak volt fenntartott hobbitelke, azonban mára ez a „divat” visszaszorult. Egyre kevesebben hagyják el a várost emiatt. Nem célom a vidék és város ellentétét hangsúlyozni, mert nincs értelme, egy adott szinten kiegészítői egymásnak.
Nincs könnyű dolguk a férfiaknak, de értékes mintát mutatni ma sem lehetetlen!
A vidékkel szemben (a helyváltoztatást nem vesszük figyelembe) a város sokszor kuckóból kuckóba terel, szépen és lassan szükségtelenné téve a teremtő erők használatát. Nem azt jelenti, hogy a városban nem lehetne valamit alkotni, csak azt, hogy elszigeteljük magunkat a természettől. Az apák lassan elfelejtik, hogyan kell igazán megmutatni hagyományos, férfias mivoltukat, például hogyan kell a növényekkel, állatokkal jól bánni; van, aki ezt már réges-rég el is feledte. Ehhez még a hiányos generációs lánc is hozzájárul. Ezen, illetve több okból kifolyólag is hiányosak a példák, amelyeket a fiúk (és természetesen a lányok is) át tudnának venni. A jelenkori férfiaknak nincs könnyű dolguk, de apaként mintát mutatni a XXI. században sem lehetetlen.
Hiába próbálja a város elvenni a teremtés, alkotás lehetőségét, nem tudja – és itt most nem a munkahelyi feladatokra gondolunk, hanem az otthonira, a párunk, feleségünk, a család, a gyermekeink számára is látható, tapasztalható teremtésre, alkotásra. Ha kint nem művelheted a kertet, mert az emeleten nincs földed, kezdd el egy virágcserépben! Meg tudod mutatni gyermekednek, hogy nem csak várni lehet valamire, hanem tenni is érte. Ide tartozik az is, ha felfedezed a környék erdőit, mezőit a fiaddal, lányoddal, hiszen ha jó apaminta vagy, nagyobb az esély, hogy a fiad is követni akar, a lányod pedig olyan férfit választ magának, akinek te leszel az előképe. Ha együtt tanultok zenélni, csomót fonni, együtt mentek el cserkésztáborba stb., közössé válik a tanulás, megannyi élmény és szerzett tapasztalat – természetesen azoknak minden nehézségével –, de ami a legfontosabb, minőségi időt fogtok egymásra szánni. Nagyon lényeges, hogy életed során tudj olyan örökséget átadni a gyermekeidnek, amely megtartó erejű. Akár azzal, hogy elmondasz a nagyapjáról egy mesét, történetet, melyben felcsillan egy-egy férfiérték, erény, példamutató tett. Vértezd fel az ősök kultúrájával, tanítsd meg másképpen gondolkodni. Ez az eltöltött idő a legnagyszerűbb hosszú távú befektetésed, amid csak lehet. Ne feledd: „Jót, s jól!”
Horváth Barnabás
Fotók: Szabo Viktor on Unsplash & Joe Gardner on Unsplash
