„Az erdélyi asszonyokban török vér van, s némi tatár. Ha csókolnak, legalább 150 év behódolást kérnek s vért.”
Azok a drága erdélyi asszonyaink. A székely fehérnépek, a cifra kalotaszegiek, a mezőségiek, a bőszoknyás bánságiak. A homoródmentiek, a nyárádiak, a gyimesi menyecskék, a bővérű gyergyóiak és kacér udvarhelyiek. És még sokan, mert kis nép vagyunk, de kifogyhatatlan nőkből.
Nálunk a p.na nagy f.sz. Mert mi még merünk így beszélni, és ez igaz is.
Ember kell melléjük, ez tény. Ember, amelyik elmegy, szánt, vet, teszi a dolgát, veszedelmes vállalkozásokba fog, elesik a csatamezőn, és egyáltalán részeges disznó, de ott van, a vállára lehet borulni időnként. Ha megérdemli.
Az erdélyi asszonyok harcos nép. A Valkűrök ájtatos ministránsok hozzájuk képest. Az erdélyi asszonyok, különös tekintettel a székelyeknél, bármelyik csatamezőn megállnák helyüket.
Meg is állták.
Mennyit tudna erről mesélni a Tatárdomb… Ott, valahol Gyergyószárhegy mellett, ahol a történelmi tények szerint bizonyos Gábor deák vezette a tatárok ellen a fehérnépek seregét(!). Igen, a fehérnépekét, mert a férfiak éppen máshol hadakoztak. És agyonverték a többezres tatár sereget.
Az igazság az, hogy ismerve ezen fehérnépséget, tűrték, amíg tűrhették a dúlást, a fosztogatást, na jó, néha az erőszakot is, aztán egyszer valamelyik derék mongol begyalogolt a veteményre, letaposta a retekpalántát, a másik meg sáros lábbal besétált a frissen felsikált földre.
A vége: Tatárdomb. Ott nyugszanak a megszállók, az asszonyok meg hazamentek, és ciberelevest főztek, meg enni adtak a jószágnak, este imádkoztak egyet, majd lefeküdtek, távoli uraik hűlt helye mellé.
És másnap kezdődött minden elülről. Mert ilyen itt, ez a sors, ilyenek az asszonyaink, szép kebleikkel, ringó csípőjűkkel, akiknek kezében egyaránt fegyver a fakanál és a kard.
Megtartanak, elringatnak, és ha éppen arra van szükség, egy fokhagymatörővel vágják el a torkod. Mert megérdemled.
Ősidők óta Babba Mária itt az Isten, marcona, bajuszos székelyek hozzá imádkoznak, a fehérnép otthon gyereket nevel, főz, háztartást vezet, takarít, mos, szóval egyáltalán semmit nem csinál, a férfiak hadi tetteikkel dicsekednek egy icce mellett, majd hazamennek, és alázatosan beheverednek az asszonyok mellé, akik elfogadják őket.
Amazonok, viking királynők, etruszk feleségek vére kering bennük. És a férjüket, párukat: Uramnak hívják. Ő pedig Feleség, fele az egésznek.
Csoda. Csodálatosság.
Azt hiszem, el kéne mosogatni valakinek.
György Attila
József Attila-díjas erdélyi író
Az írás György Attila közösségi oldaláról származik (forrás: link)
