Amikor legelőször megtudtam, hogy apa leszek, nem voltam képes örülni. Évek óta éltünk már együtt az akkori barátnőmmel. Nagy szerelemmel indult a kapcsolatunk, és szépen fejlődött is egészen egy bizonyos pontig, ahol aztán megmerevedett. Lényegében együtt éltünk, és nagyon sok dologban úgy tettünk mintha házasok lennénk, megosztottuk ágyunkat, asztalunkat és az időnk egy részét. A szép kezdeti indulás után a kapcsolatunk vegetálni kezdett. A barátnőm szerette volna, ha továbblépünk, én azonban nem. Visszatekintve arra az időszakra ma már látom, hogy a magam módján szerettem én azt a lányt, de még nála is fontosabb volt a „szabadságomnak” a megőrzése – annak minden erkölcstelenségével együtt. Kényelmes élet volt ez számomra, a „mamahotelből” ugyan kiköltöztem, de egy másik nő átvette az édesanyám szerepét, aki gondoskodott rólam, törődött velem, és nekem ezért cserébe nem kellett túl sokat adnom. Megtarthattam a szabadságomat, amivel vissza is éltem, csak arra kellett ügyelnem, hogy le ne bukjak. A hazugság egyre jobban beleette magát a kapcsolatba, ami így a vegetálásból elkezdett leszálló ágba kerülni. Mígnem megtörtént az, ami a legtöbb kapcsolatban, ahol szexuális életet élnek előbb-utóbb bekövetkezik: megfogant egy kisbaba. Emlékszem, amikor megtudtam, megfordult körülöttem a világ. A barátnőm nagyon örült, én pedig nem mertem neki bevallani, hogy mennyire nem. Aztán a barátnőm a terhesség hatodik hetében spontán módon elvetélt. Nem éreztem megkönnyebbülést, csak valami mérhetetlen nagy űrt, és azt hogy itt valami nincs rendjén. A kapcsolatunk gyökeresen megváltozott. Egy év múlva feleségül vettem a barátnőmet, azóta két gyerekünk született, és most várjuk a harmadikat. Csak hosszú évekkel később voltam képes neki elmondani, hogy mennyire nem örültem az első kisbabának. Azt mondta, ő ezt tudta és nagyon szomorú volt miatta. De nem hibáztat, mert már azt is látja, hogy egy nőnek sosem szabad beleélnie magát abba, hogy ha ő mindenét odaadja, akkor a férfinak is kutya kötelessége mindenét odaadnia. A férfinak ezt magától kell tudnia kimondani, nem érzelmi vagy bármilyen más zsarolás hatására.
Nem gondolom, hogy a kisbabának azért kellett meghalnia, hogy én képes legyek elköteleződni, felnőtt férfi, megbízható férj és apa lehessen belőlem. A hatása mégis ez lett. Remélem, hogy lesz majd egyszer egy nagy családegyesítés, mely során elmondhatom neki, hogy hálás vagyok azért a rövid időért is, amit közöttünk töltött, szeretem és már nagyon örülök neki.
KGT
További írások férfiaktól: A férfi útja, Társadalmi témák;
írások a Férfiak Klubja Női Támogatói Köréből: női írások nemcsak nőknek;
interjúk ismert férfiakkal: Körkérdés.
Fotó: Image by wayhomestudio on Freepik
