Életrevalók – a színpadi adaptációja nagyobb hatással volt ránk, mint a film

Néhány napja láttuk az Életrevalók című film színpadi adaptációját a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Játékszín vendégelőadásában. A nehezítő körülmények ellenére – aznap végig esett az eső, a párom nem érezte jól magát, majdnem lemondtuk az előadást, néhány kutya folyamatosan ugatott a parkban, előadás közben megszólalt egy néző telefonja – minden pillanatát élvezni tudtuk az előadásnak, ami ránk talán még nagyobb hatással volt, mint a film, pedig utóbbit láttuk először.

Mint köztudott, az Életrevalók című film megtörtént eseményt dolgoz föl. 1993-ban a híres Pommery Pezsgőgyár ügyvezető igazgatója, a módos Philippe Pozzo di Borgo 42 évesen, egy siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult. Helyzete a tehetetlenség és a kirekesztettség szempontjából hasonló a teljesen már társadalmi, anyagi és kulturális háttérrel rendelkező, külvárosi szegény negyedből való, börtönviselt Abdelhez, akit viszont származása és szociális helyzete miatt vetett ki a társadalom magából. Abdel csak egy segélyhez szükséges münkaügyi igazolásért jelentkezik, nem érdekli őt, sem a középkorú, gazdag, fogyatékos ember, sem maga a munka, Philippe mégis őt választja a számos jelentkező közül ápolójának, vagy ahogy később nevezi: ördögi őrzőjének, akiben nincs kímélet, viszont sajnálat sem iránta. Abdelben eleinte valóban nincs semmilyen együttérzés, csak az anyagiak tartják ott, később viszont, ahogy megismerik egymást és fölfedezik a látszólag teljesen ellentétes világuk és helyzetük közötti párhuzamokat, valamint azt a közös pontot, ami a közös tehetetlenség érzéséből ki tudja mozdítani őket, a humort, őszinte és mély barátság alakul ki köztük, melynek révén mindkettő új értelmet talál az életének. A korábban depressziós hajlamú Philippe egyre inkább élni, sőt szeretni akar, Abdel pedig a segélyen élés és a saját maga sorsa és környezete iránti korábbi közömbössége helyett a munkát és a méltó életet választva hivatás- és kötelességtudó fiatalemberré válik, aki végül nemcsak önmagához, hanem saját családjához is visszatalál.

A Horgas Ádám adaptációjában és rendezésében zajló magyar színpadi változatban Philippe-t Hirtling István játssza fantasztikusan, gyakorlatilag kizárólag csak az arcával – mégis úgy, hogy még a huszadik sorban is érezni és látni tudtuk szívének és arcának minden rezdülését. A Vadász Gábor által ugyancsak elsöprő erővel eljátszott Abdel itt cigány, így a filmhez képest újdonság az érzelmekre erősen ható cigányzene, színpadi háttérként szolgáló és történéseket követő, élénk színű gyermekrajzok, valamint Adbel és húga gyönyörű, szívhez szóló cigányénekei is.

A humor, amely a film erőssége, a színdarabban talán még jobban „üt”, hat a magyar nyelv gazdag  szójátékai és az abból adódó helyzetkomikumok, valamint a színészek tehetséges játéka révén. Ugyanis bár a történet elsősorban a két – látszólag különböző, mégis sok mindenben hasonló sorsú – férfi önmagára és baráti egymásra találásáról szól, megismerhetjük az ő szűkebb környezetüket is:  Philippe örökbefogadott lányát és aktuális barátját, a titkárnőt és a gyógytornászt, az ügyvédet és néhány régi „barátot”, valamint Abdel húgát, édesanyját és néhány, a környezetükben élő utcai alakot. Ezek a mellékszereplők is mind nagyon fontosak, mert segítenek valós kontextusban tartani a főszereplők viszonyát és a kiváló színészek – Zsurzs Kati, Szőlőskei Tímea, Kovács Dézi, Szirtes Balázs és Petyi János – ezt a lehetőséget és felelősséget tökéletesen és élvezetesen ki is használják.

Mind a fim, mind az előadás legnagyobb erénye a szomorú, a megható, a (tragi)komikus jelenetek és hangulatok tökéletes egyensúlya. A fogyatékkal élők, illetve a szociálisan hátrányosan élők kényszerhelyzetéből fakadó tehetetlenség és az ellene való küzdés bemutatása sosem giccses vagy érzelgős, netán nevetséges vagy szánalmas, hanem mélyen elgondolkodtató, megindító vagy éppen megnevettető, és a finom humorral igenis túlélhető – úgy, hogy közben még élhető jövőt mutató is.

Ajánlom ezt az előadást a Férfiak Klubja olvasói számára, kamaszgyermekeikkel való megtekintésre, hiszen a közös színvonalas kulturális élményen túl számtalan lehetőséget nyújt az abban érintett, fontos témákról és értékekről – elfogadás-kirekesztés, tehetetlenség-küzdés, barátság, gondoskodás, tisztelet, őszinteség, hivatástudat, munkamorál –  való utólagos apa-fia, apa-lánya beszélgetésekre.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Cikkajánló: Vaksötétben koncert? Ilyen különleges élményt és értéket nyújt felnőtteknek és fiataloknak • Így varázsoltak el a nők minket bámulatos tündértáncukkal – újra megnyitott a Fővárosi Nagycirkusz! 
 Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotók: www.jatekszin.hu

Osszd meg a cikket!
Kapcsolódó cikkek
FFK A férfi útja
admin

Élet Alain Delonon túl – 7 jó tanács az ismerkedéshez fiatalon

Szinte minden héten vetíti valamelyik tévécsatorna a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című vígjátékot, melynek címén rendre megakad az ember szeme, ám kevesen vagyunk rá igazán kíváncsiak, mert őszintén: ki akarja tudni a kérdésre a választ? Sokkal érdekesebb volna például arról filmet forgatni, hogyan szerezzünk meg, azaz – mivel nem birtokolni szeretnénk! – miként nyűgözzünk le mondjuk 7 őszinte lépésben (nem is kell 10) egy hölgyet. Akár a kiszemelt lányt a gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, mert a diákélet a nagy találkozások, ismerkedések időszaka.

Tovább
FFK Kultúrát Apától
admin

Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Tovább