Élt egyszer egy ember, név szerint Szegedi Lajos, aki börtönőr volt Debrecenben. Azon az októberi napon is felvette az egyenruháját, majd elindult, hogy teljesítse szolgálatát. Büszkén viselte az uniformist, maximalista volt, nem munkaként, hanem hivatásként tekintett feladatára. Két dolog éltette: a család és a hivatása. De térjünk vissza a történethez!
Fogalma sem volt arról, mi vár rá azon a napon. A debreceni református nagytemplom mellett vezetett az útja, amikor egy csoport megtámadta őt. Nem volt tudomása arról, hogy az ország más városaiban mi történik, arról pedig végképp nem, hogy vele mi és miért esik meg mindaz, amit a következőkben részletezni fogok.
Tiltakozott, de megkötözték, meglincselték, majd egy hurkot raktak a nyakába. A kötél másik végét pedig átlendítették egy kandeláber fölött. Éppen fel akarták akasztani. Miért? Az egyenruha miatt, amit oly büszkén viselt.
Az utolsó másodpercekben az akasztása előtt odalépett egy férfi a semmiből, majd a lincselők és közé állt. Erélyesen és egyértelműen kijelentette: „Ezt az embert nem lehet bántani! Mert nem rendőr, nem katona, főként nem ÁVÓ-s! Csak egy börtönőr.” Soha nem derült fény arra, ki is volt az illető. De egy ember, egy Férfi, kétgyermekes családfő neki köszönhette az életét.
Mindezek ellenére az egyenruhás Férfi nem szaladt haza! Elment, felvette a szolgálatot, becsületesen helytállt aznap is, ahogy utána egészen a nyugdíjazásáig. Évtizedekig nem beszélt erről. A nyolcvanas évek közepén volt hajlandó elmesélni `56-ot az ő szemszögéből.
A nagypapám volt! Akit rajongásig szerettem életében. Csak egy véletlenen múlt akkor, hogy végül megismerem őt vagy nem.
Ahogy nekem elmesélték, akkor az igazi Férfiak, Nők álltak ki a szabadságért! Mert már nagyon elegük volt a folyamatos elnyomásból! Abból, hogy mindig egy idegen hatalom mondja meg, mi a jó és mi nem… a SAJÁT ŐSI FÖLDÜNKÖN – már ami maradt belőle miután szétrabolták. De csak bólogathattunk, és mindent parancsra tehettünk. Ahol államosították a szegénységet, a rabszolgamunkát. Ők, igazi Férfiak és Nők, a világháború után köszönték, de nem kértek tovább mindebből. Inkább az életüket adták a szabadságért!
Cikkajánló: Nagypapa az óvodában
1956 óta nem igen volt aktuális ez a szabadság utáni vágy! Igen. Amíg élnek igaz szívű, hitű magyarok, addig mindig lesznek olyanok, akik megemlékeznek a hősökről!
Böszörményi László írása
Fotók: user_name_enter_here via Foter.com / CC BY-NC-SA
timurblog via Foter.com / CC BY
daniellemharms via Foter.com / CC BY-NC-SA
Kedves Férfiak és Nők! Kedves Olvasók!
A Ti történeteiteket is publikáljuk! Sőt, könyvben is ki szándékozzuk adni az összegyűjtött, honlapunkon is megjelent/megjelenő sztorikat. A Te nagyapád, tanárod, édesapád története is lehet mások hasznára. Örülünk, hogy külditek ezeket a sztorikat! Férfiérték történetek rovatunkat azért indítottuk el, hogy bemutathassuk a férfi-megnyilvánulások és -értékek sokszínűségét.
Férfi a gyakorlatban! Mindannyiunknak vannak rövid, érdekes történetei, amelyek a különböző élethelyzetek férfias megoldásairól szólnak. Amikor az átlagemberben megvillan a Férfi. Olvasd, és ha eszedbe jut a sajátod, írj Te is a info@ferfiakklubja.hu címre. Ha szerkesztőbizottságunk szűrőjén átmegy, mi közzétesszük!
