Az élettelen anyagi világban egy dolgot minél többet használnak, annál hamarabb kopik el és megy tönkre. Az embernél ez csodálatos módon éppen fordítva van: minél többet használja valamijét, az annál jobban megerősödik. A mi esetünkben az nem úgy van, hogy amit lezsírozva berakunk a garázsba, az szépen megőrződik az utókor számára. Amely képességét az ember nem használja, az egy idő után elsatnyul, sőt végleg el is veszhet. Érthető hát, hogy aki világ életében a memóriájából élt, annak fejlettebb lesz az emlékezőtehetsége, mint az átlagembereké. Ez azonban csak részleges magyarázat arra, hogy valaki miért tanul olyan könnyen például verseket.
Kikapcsolom, bekapcsolom?
Hogy tanulás és emlékezet, valamint az érzelmek mély és alapvető kapcsolatban állnak egymással, azt tudományos körökben már nem vitatja senki. Hogy ez a kapcsolat milyen, az viszont nem tisztázott. Sajnos nem olyan egyszerű a képlet, ahogy ezt a pozitív pszichológia és pedagógia állítja, hogy ugyanis pozitív légkörű, ellazult, relaxált környezetben jobban megy a tanulás, míg negatív, feszült, stresszes környezetben pedig rosszabbul. Priscilla Vali amerikai tanulásszakértő ezt úgy jellemezte, mintha az agy limbikus rendszerében – amelyik az érzelmeinket értelmezi és irányítja – lenne egy ki-be kapcsoló gomb, amelyiket a pozitív érzelmek bekapcsolnak, ilyenkor megy a tanulás, a negatív érzelmek pedig kikapcsolnak, ilyenkor pedig leáll. Ha ez így lenne, akkor a tanárnak a facilitátor szerepét kellene felvennie, és nem is lenne más dolga, mint kellemes környezetet teremteni a tanuláshoz, és csak pozitív dolgokat oktatnia, amire látszik is némi törekvés korunk pedagógiai gyakorlatában.
Ám, mint már írtuk, a kutatások ezt a „ki-be kapcsológomb” teóriát nem támasztják alá. A kép ennél sokkal ellentmondásosabb. A kísérletek azt igazolták, hogy az enyhe, illetve közepes stressz bizonyos esetekben elősegítette a tanulást és a teljesítményt, más esetekben pedig hátráltatta, míg az ellazult légkör bizonyos esetekben szintén segített, míg más esetekben inkább gátolt. Vannak kutatók, akik az emlékezésnek két szintjéről beszélnek, van a felszínes és van a mély emlékezet – az ismeret nyilvánvalóan ez utóbbiban raktározódik el mélyebben és hosszabb időre. Ha valaki bármit csinál és mindenre csak pozitív visszajelzést kap, akkor a szerzett ismeretek csak a felszínes emlékezetében raktározódnak el – és kitörlődnek rövid időn belül –, mert nincs miért tanulnia, hiszen mindig csak megerősítésben van része. Eszerint az elképzelés szerint valódi tanulást csak a negatív tapasztalatok eredményeznek, hiszen azok késztetik az embert viselkedése megváltoztatására. Aki egyszer nyúlt már úgy be egy fa odvába, hogy utána összecsipkedték a darazsak, az utána sokkal elővigyázatosabbá vált.
Címkézés
Nagy nemzetközi kutatások eredményeiből általános szabályként leszűrhető, hogy minél erőteljesebb érzelmeket kelt bennünk valami, annál nagyobb eséllyel fogunk rá emlékezni. Japán kutatók például azt találták, hogy Alzheimer-kóros betegek – amelynek az egyik tünete az emlékezőképesség hanyatlása – mind kivétel nélkül jobban emlékeztek az 1995-ös kobei földrengés körülményeire, mint egyéb hétköznapi eseményekre. A szakemberek később laboratóriumi viszonyok között is megismételték a kutatást, ami megerősítette, hogy a betegek jobban emlékeznek az érzelmileg töltött eseményekre – függetlenül attól, hogy negatív vagy pozitív érzelmekről van-e szó. De rengeteg más kutatás is igazolja, hogy az érzelmileg töltött események jobban megmaradnak az emlékezetünkben. Az egyik sokszor és sok helyen megismételt típuskísérlet az, hogy az alanyoknak pozitív, negatív illetve semleges érzelmi töltetű képeket, videókat mutatnak. Minden esetben azt tapasztalták, hogy az érzelmi reakció megkönnyítette az emlékezést. Bizonyos kísérletekben a pozitív, másokban a negatív képekre emlékeztek jobban, de minden esetben megelőzték az érzelmileg semlegeseket.
Elfojtott érzelmek
De előfordul az is, hogy az érzelmek gátolják a tanulást és az emlékezést – mégpedig olyankor, amikor az ember tudatosan közbeavatkozik. Civilizált világunkban nincs lehetőségünk valódi érzelmeinket azok teljességében megélnünk. Nem lehet túláradó a jókedvünk és nem süppedhetünk feneketlen mélabúba sem. Fegyelmeznünk kell magunkat, mert ha nem tesszük, könnyen modortalannak vagy mufurcnak mondhatnak minket, és a közösség perifériájára kerülhetünk. Meg kell hát regulázni az érzelmeinket, mást kell mutatnunk, mint amit valójában érzünk. Ám ennek – mint ahogy egy nagyon érdekes kutatásból kiderült – ára van, méghozzá az emlékeinkkel fizetünk érte.
Cikkajánló: Ki mint él, úgy ítél
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
Jane M. Richards és James J. Gross, a Texasi Egyetem pszichológia professzorai egy kísérletben arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha az ember spontán módon, illetve ha utasításra nem engedi kifejeződésre jutni az érzelmeit. Azt találták, hogy mindkét esetben jelentősen csökkent az emlék intenzitása és részletgazdagsága, sőt, amikor utasításra történt az érzelemelfojtás, akkor még jobban.
Mai hétköznapi életünkből száműztük az érzelmeket. Korunk ideálja a professzionalizmus, egy profinak pedig nincsenek érzelmei – vagy legalábbis semmiképp nem mutatja ki azokat. Tudományos körökben egyre többet beszélnek a modern ember érzelmi elsivárosodásáról. Tény, hogy egyre kevesebb lehetőségünk van nagy érzelmek megélésére, a teljes emocionális paletta megismerésére. A kiváltságos szakmák egyike a színészé, aki azért kapja a fizetését, hogy estéről estére hatalmas érzelmeket éljen át – kicsit helyettünk is. De persze egyetlen színész sem lehet minden este ugyanolyan boldog, vagy tragikus hangulatban – de olyanba hozhatja magát. Dr. Paul Ekman amerikai pszichológus, érzelemkutató úgy találta, hogy amikor bizonyos hangulati szavakat kimondunk, akkor azokat el is kezdjük érezni. Ezt minden előadóművész tapasztalatból tudja. Minél nagyobb valakinek a szókincse, minél színesebben tudja az érzelmi állapotait kifejezni, annál gazdagabb az érzelemvilága is. Értelem és érzelem oda-vissza hatnak egymásra, és ahol ez a kettő a legteljesebb egységben tud megjelenni, az a művészet. Az átélt érzelmek segítik a tanulást, az igazi művészet egyszerre hat az eszünkre és a szívünkre. Aki tehát meg szeretné őrizni a szép emlékeit, kezdjen el jó verseket tanulni.
C. Kovács Gábor
Fotók: S. Hermann & F. Richter képe a Pixabay -en.
Andrea Baratella képe a Pixabay -en.
Michal Jarmoluk képe a Pixabay -en.
