Bábel tornya az emberiség nagyravágyásának örök története, amiről a Biblia a Teremtés könyvében számol be (1Móz 11,1-9). Az akkor még egynyelvű emberiség ugyanis akkora tornyot akart építeni, amelyik az égig ér – azaz nem fogadta el teremtményi voltát, istenné akarta magát tenni. Neki is fogtak az építésnek, ám nem jutottak túl messzire, mert az addig egységes nyelvük összezavarodott. Mivel nem értették meg egymást, az építők félbehagyták a munkát és szétszéledtek a világban – így jöttek létre a különböző népek és kultúrák.
És a különböző kultúrákban létrejöttek a különböző mértékegységek, amivel a súlyt, a hosszúságot, a felületet, az űrtartalmat, később a hőmérsékletet, a sebességet, az energiát, a fényerőt stb. mérték. Ezek a mértékegységek országról országra, sőt régióról régióra mások voltak, ami sok félreértést és nagy kavalkádot eredményezett. Csakhogy egy kis ízelítőt adjunk belőle, az SI mértékegységrendszerre való áttérés előtt több hosszmérték volt forgalomban csak Magyarországon. Volt például a magyar mérföld, ami 8353,6 méter, ami nem egyezett a szintén használatban lévő bécsi mérfölddel, ami 7585,92 m. Ha valaki nem mondta hozzá a számhoz, hogy bécsi vagy magyar mérföldben gondolkodik, hát bizony pórul járhatott. De ugyanez volt a helyzet a bécsi és a magyar akóval, ami térfogatmérték volt. Az előbbi mai értéken 56,56 liter volt, míg az utóbb 54,29 liter. Ha tehát a vevő bécsi akót fizetett, de magyar akót kapott, közel 2,5 literrel megrövidült.
Nem véletlen tehát, hogy már régóta megvolt az igény egy egységes mértékrendszer kidolgozására, ahogy az sem véletlen, hogy erre igazán átfogó kísérletet először a nagy francia forradalom során tettek. A ma használt egységes mértékegység rendszernek az alapja ugyanis 1795-ig nyúlik vissza, amikor is Franciaország törvényesítette a ma már jól ismert méter, kilogramm és liter mértékegységeket. És a forradalomnak ez a projektje is, ahogy az egész szellemisége, elindult világhódító útjára.
Egy ilyen egységesítés természetesen nem egy rövid és egyszerű folyamat. A fejlett gazdasági szereplők számtalan egyeztetése és vitája után jött létre az első nagy nemzetközi mérésügyi egyezmény a Méteregyezmény (angolul: Treaty of the Meter, franciául: Convention du Métre – CM), amit 1875. május 20-án Párizsban írtak alá. Az egyezményt 17 ország írta alá, köztük az Osztrák-Magyar Monarchia is. A monarchia felbomlása szükségessé tette a tagság megerősítését, amit Magyarország 1925-ben meg is tett. Erre a 1875-ös Méteregyezményre alapozva hozták végül létre a Nemzetközi Mértékegységrendszert, az SI-t, ami egy francia kifejezésből, a Système International d’Unités-ből ered. A 11. Általános Súly- és Mértékügyi Értekezlet résztvevői 1960-ban fogadták el törvényesnek az SI-egységeket és Magyarországon is azóta lehet azokat használni, de az a rendelet, ami kötelezővé tette az áttérést az SI rendszerre, csak 1976-ban jelent meg. És azóta nem tartjuk be. A hét SI-alapmértékegység: a másodperc, a méter, a kilogramm, az amper, a mól, a kelvin, és a kandela. Míg az első négy mértékegységet mi is szabályszerűen használjuk addig a hőmérséklet mérésére a kelvin helyett a Celsius fokot, a fényerő mérésére pedig a kandella helyett a luxot vagy a lument használjuk.
Hogy a különböző mértékegységek problémája mennyire nem oldódott meg az SI elfogadásával, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a baleset, ami alig 23 évvel ezelőtt, 1999-ben történt, és óriási visszhangot váltott ki világszerte.
Az történt ugyanis, hogy a NASA Mars Climate Orbiter-je a tervezett helyett rossz pályára állt rá, és elégett a marsi légkörben. Ez pedig azért eshetett meg, mert a két mérnökcsapat közül, amelyiknek együtt kellett dolgoznia, az egyik az SI mértékegységeket használta a tolóerő-számításokhoz, a másik pedig az angolszászt. A fő problémát az jelentette, hogy az információt kicserélő navigációs szoftvernek nem volt beépített protokollja az mértékegységek ellenőrzésére. Tehát amikor az egyik csapat az angolszász egységekben állította elő az adatokat a várt metrikus egységek helyett, azt a szoftver nem tudta helyesen értelmezni, és az űrszondát rossz pályára állította. Ez pedig öt évnyi megfeszített munka és több száz millió dollárnak az elvesztését eredményezte.
És ha most azt gondoljuk, hogy a tudósok, mérnökök, kutatók tanultak ebből az esetből, akkor igazunk is lenne, meg nem is. Azóta valóban elindult több olyan projekt is, ami egységesíteni akarja világszinten a mértékegységek használatát – ezekről a kezdeményezésekről például ebből a cikkből lehet többet megtudni. A probléma ugyanakkor még bő két évtizeddel a látványos baleset után is ugyanúgy fennáll. És leginkább ugyanabból az okból: a legtöbb szoftvercsomag, adatkezelő eszköz és programozási nyelv nem támogatja a mértékegységek numerikus adatokhoz történő társítását. Ez azt jelenti, hogy az információkat alapvetően „mértékegység nélküli” értékekként tárolják és kezelik.
Ez jelenleg csak rendkívüli akarat, erőfeszítések és költségek árán megoldható problémának tűnik, de tegyük fel, hogy megoldják és elindulunk a teljes egységesítés felé, ahogy azt nagy francia forradalomban megálmodták. Már most is sokan vannak, akik a tudomány mindenhatóságában bíznak és őszintén hiszik, hogy a tudomány idővel minden problémára megoldást fog találni. Mi lesz akkor, ha megvalósul a Nagy Egység és újra egy nyelvet fog beszélni az emberiség, úgy a tudomány, mint a hétköznapok szintjén? Nem nehéz megjósolni: a világon szétszóródott építők megint összegyűlnek, hogy folytassák Bábel félbemaradt tornyának az építését…
Krúdy Tamás
Fotó: Pieter Brueghel the Elder, Public domain, via Wikimedia Commons
_-_Google_Art_Project.jpg){kind=link}