A kamasz fiútesók állították: ha a húguknak tetszett, akkor biztosan nem nekik való, pedig utóbbi többször is érvelt azzal, hogy egyáltalán nem lányos és nem „rózsaszín”. Édesapjuknak pedig egy régebbi (Polar Expressz) és egy újabb karácsonyi mesefilm (Klaus) megtekintése után egyszerűen elege lett; szerinte túl sok ezekben a mai mesefilmekben a „nyomasztás” (nyomasztó figurák) és a „pörgés” (túlpörgetett jelentek). De a kislányunk annyira ragaszkodott hozzá, hogy végül elérte: az újév első napjaiban mégiscsak megnéztük családilag, és végül mindenkinek tetszett; pontosabban mindenki talált benne valami számára tetszőt.
A mesefilm rövid története: a különleges képességű, éjszaka vérfarkasokká váló emberek közösségében élő kisfiú, Freddy minden vágya, hogy majd egyszer édesapja, a jelenlegi falkavezető nyomdokaiba lépjen, és ő legyen a legfélelmetesebb vérfarkas, a falka új vezetője. Édesapja egy éjszakai portyázás során nyomtalanul eltűnik. Az időközben nagykamasszá nőtt Freddy megválasztását a közösség, falka egyes, hatalomra vágyó tagjai nem támogatják, sőt megpróbálják megakadályozni. Puccsra végül azért nem kerül sor, mert a holdfényben zajló, átalakulási ceremónián valami váratlanul félremegy és a kamaszfiúból egy rózsaszín (!) szőrű kis uszkár lesz, akinek holdkeltéig be kell bizonyítania, hogy ő is igazi vérfarkas, különben nemcsak falkavezér nem lesz, hanem egyszerű falkatag sem, mert örökre száműzik. Freddy rózsaszín uszkár képében elindul az éjszakába, hogy visszaszerezzen egy varázskövet – amit még édesapjától kapott, de az is elveszett –, hogy annak segítségével átváltozhasson vérfarkassá még mielőtt a nap felkel. Útja során új barátokra tesz szert, akik előtt sokáig titkolja valós szándékait, mert kiderül, hogy azok rettegnek a vérfarkasoktól, de aztán persze minden kiderül és a jóbarátok ennek ellenére segítségére lesznek a felnőtté válás nagy kalandjában.
Tehát „rózsaszín” igenis van a filmben, sőt a szürke mellett ez a legfontosabb, üzenetet hordozó alapszín, de ettől még valóban inkább fiúknak (és apáiknak) szóló mesefilm a Farkasbőrben. Azt hiszem, ebbe a kis rózsaszín uszkárba, és annak pici mérete és vicces kinézete ellenére is szeretnivaló és küzdő személyiségébe szeretett bele a lányunk. Mert egyébként elég sok benne a „félelmetes” jelenet, ő pedig – miközben a való életben egyáltalán nem –, de a filmek tekintetében elég félős, ijedős: sok olyan mesefilm figurától félt, amit a fiúk kifejezetten viccesnek találtak és nem értették, mitől és miért fél a húguk. Az történhetett, hogy lányunk a két fiútestvére mellett időközben megedződött és, vagy ilyen jellegű félelmeit észrevétlenül kinőtte… Most egyáltalán nem félt az ijesztő figuráktól és helyzetektől, sőt teljesen elvarázsolták a vizuális élményben és váratlan eseményekben gazdag mesefilm rózsaszín kiskutyájának és barátainak kalandjai.
Kamasz fiainkat is más kötötte le, mint gondoltam. Nagyon úgy tűnik, ők is sokat nőttek, fejlődtek szellemileg a legutóbbi közös mesefilmnézésünk óta. (Az őszi Nap utcai fiúk közös megnézése után nem is tudom miért vártam, hogy a vérfarkasok világa fogja lekötni őket…)
A vérfarkasokat inkább viccesnek, sőt kicsit nevetségesnek, „kicsiknek valónak” tartották és egészen más fogta meg őket: a kiskamasz főszereplő hol vicces, hol életre-halálra szóló küzdelme a felnőtté és falkavezérré válás útján. Viszont kamaszlét ide vagy oda, a fiúk is a fogságba esett kis uszkár és kóbor kutyabarátainak vicces kalandjain nevettek a legjobban.
A mesefilm legfontosabb üzenete: egy fiatal felnőtté válása során az ő személyiségét, sőt akár életét meghatározó fontos ismerős vagy ismeretlen személyekkel, szereplőkkel találkozik, és nem mindegy, kihez hogyan viszonyul, kit fogad el például mesteréül vagy útitársául és kit nem, és miért. Freddy három fontos férfifigurával találkozik útja során. Első és legfontosabb az édesapja, aki ugyan kiskorában eltűnik, de emléke élénken él a fia fejében, szívében, ezért méltóvá akar válni hozzá, őt követve akar falkavezér lenni. Az apa az út, illetve a film végén újra felbukkan és kiderül, hogy ő is hatalmi ármány áldozata. El tudom képzelni, hogy ezzel azt kívánja üzeni a film: nem minden pillanatnyilag hiányzó apa tűnik el végleg gyermeke életéből; az apák hiányukban is emléke fenntartható, jelenlétük pedig akár vissza is hozható. (A farkasapa fiával és annak új barátaival együtt „természetesen” helyrehozzák a dolgokat – bár nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, de épp ez benne a jó.) Aztán ilyen fontos férfifigura az öntelt, nagyravágyó, ravasz és gonosz nagybácsi, aki szövetségesei révén újabb és újabb gátlástalanságot követ el a fiú és az állatvilág ellen. És ilyen a vérfarkasoktól rettegő, de belőlük üzleti hasznot húzó és világmegváltó terveket szövő, őrült és magányos fagylaltárus.
Az út, vagyis a felnőtté válás során jelen vannak persze a nők is. Ilyen az utcai életben megedződött, harcos természetű, de melegszívű kóbor kutyalány, aki Freddy társa lesz az ismeretlen úton és akivel megtanítják egymást arra: a barátokkal nem érdemes játszmázni, vállalni kell magunkat előttük. És ilyen az édesanya hiányát (róla nem tudni semmit a film során) is pótló nagymama (nagynéni?), aki végig féltőn vigyáz a fiúra és szükség esetén nem átall motorra pattanni, és bátran nekimenni a „gonoszoknak”, hogy megmentse őt.
A film vége is megérne egy gondolatsort, hisz annak is fontos üzenete van, de nehéz úgy hivatkozni rá, hogy ne lőjem le a poént, így csak annyit árulok el: hogy kiből milyen felnőtt, ember lesz, nem a külsőn, hanem a belső értékeken múlik; és érdemes elfogadnunk magunkat akkor is, ha másképp nézünk ki, mint szeretnénk.
Ezek az üzenetek és a maga történet férjemnek is tetszett, így elismerte: bár ebben a mesefilmben is voltak számára nyomasztó figurák és túlpörgetett jelenetek, de összességében nézhetőnek tartja. Ajánljuk tehát a mesefilmet mindazoknak, akik hat év feletti, de még kiskamasz gyerekeikkel egy pörgős, vicces, de tartalmas rajzfilmre vágynak, és utána szívesen beszélgetnek gyermekeikkel arról: milyen fontos szereplőkkel és helyzetekkel találkozhat egy fiatal fiú a felnőtté válása során, amivel egyedül kell szembenéznie és hogyan érdemes ezekhez viszonyulnia; és milyen közös kalandok várnak még rájuk, apaként és fiúként.
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
*
*
