„Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, lennék valakié”, mondta ki Ady Endre mindannyiunk legmélyebb, legszebb, egyben legfájdalmasabb vágyát. Egyik kapcsolatból a másikba sodródunk, sóváran és szeretetéhesen újabb megerősítő, pozitív visszajelzésekre várva: értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon, és megossza velem a mindennapjait. A szerethetőség érzése elengedhetetlen ahhoz, hogy magabiztosan és kiegyensúlyozottan járjak a világban, a lelki egészségemhez szorosan kapcsolódik az alkalmasság érzése, hogy elfogadva, szeretve létezhetek valaki mellett. Vannak, akik súlyos önbecsülési krízist élnek meg, és az induló párkapcsolatokba terápiát várva érkeznek, ami majd helyrebillenti, majd szinten tartja megingott önbecsülésüket, izmosítja önbizalmukat, és megadja az anyagi, érzelmi és szexuális komfortérzetet, amire olyan régóta vágynak. A párkapcsolat nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalomtréning, és nem orvosság az elszenvedett traumák feldolgozására. Mindenkinek úgy kellene készen állnia egy új kapcsolódásra, hogy az egyedüllétben vált éretté, és szerezte meg a megfelelő szintű önismeretet és önbecsülést.
A gyermekkori traumák, verbális erőszak, az érzelmi, fizikai bántalmazás, később a negatív élettapasztalatok, szakítás, válás, az alkalmatlanság, kirekesztettség érzése folyamatosan, rétegről rétegre rakódnak a lelkünkre az évek során. Az önbecsülés azonban nem szerencse kérdése, nem kiváltság, vagy szuperadottság, ami csak keveseknek adatott meg. Sokkal inkább olyan képesség, amelyet kisebb vagy nagyobb erőfeszítéssel bárki elsajátíthat, vagy ha elveszett valahol, visszahozhat az életébe. Nem az a kérdés, hogy van-e, hanem sokkal inkább az, hogy hol veszett el, és miért nincs. Egy torz tükör előtt állunk, ami folyton ismételget, hogy „nem vagy elég”, „úgysem fog sikerülni”, és lassan hiszünk a tükörnek, elhisszük a negatív, torz mantrát, és egy idő után már csak azokra a dolgokra figyelünk, amelyek ezeket az állításokat erősítik. Az önbecsülés hiánya együtt jár a magabiztosság hiányával, a külvilág véleménye pillanatok alatt romba döntheti önértékelését, ezért mások útmutatásait várja, ahelyett, hogy saját vágyait, valódi belső szükségleteit követné.
Minden gyermek az anyával és az apával alkotott háromszögben tapasztalja meg az elsődleges mintát az életről, és tanulja meg a külvilágban való eligazodást: miért várhat megerősítést, vagy dicséretet, és miért kritikát. A családban sajátítja el, hogyan viselkedjen, hogyan bánjon másokkal. A családi háromszögben tapasztaltakat a gyerek elraktározza, és amikor kilép ebből a remélhetőleg biztonságos közegéből, útravalóul magával viszi a magabiztosságát, de ugyanígy a bizonytalanságát, félszegségét. Az önbecsülés alapjait tehát a gyermekkorból kellene hoznunk, és így az élet színtereire kellene magunkkal vinni a gyermekként megtapasztalt értékesség érzését, a dicséretek, a pozitív megerősítés, az elfogadó, feltétel nélküli, elengedő szeretet által. Azok a gyermekek, akik korán megtanulják, hogy szerethető és értékes emberek, felnőttként is jobban fognak bízni önmagukban. Kevésbé lesz szükségük mások elismerésére ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, könnyebben tudnak majd inspiráló, egyenrangú kapcsolatokat kialakítani. Már gyermekkorban éreznünk kell az értékesség, a szerethetőség, az alkalmasság érzését. Egy gyereknek éreznie kell, hogy ő jó valamiben, hogy befektetett energiája megtérül, hogy támaszkodhat képességeire, és boldogan, felszabadultan kiteljesedhet valamiben. A legtöbb felnőtt sajnos még mindig nem érzi ezt, túl sokan szenvedünk az alkalmatlanság érzésétől.
Ha valakinek alacsony az önértékelése, nem egy párkapcsolat fogja kihúzni ebből az állapotból, mert ez újra és újra csak függőségi viszonyba helyezi a külső elismerésektől. Ahhoz, hogy értékesnek és szerethetőnek érezzük magunkat, nem az a feltétele, hogy kívülről folyamatosan elismerjenek. Az egészséges önbecsülés, az önszeretet az egyik legvonzóbb tulajdonság. Lehetek-e igazán vonzó és vágyott a társam szemében, ha mindez hiányzik belőlem? Történhet szívtörés, romboló életesemény, ami az önszeretet elvesztéséhez vezet. Ha megbocsájtottam önmagamnak, akkor megtanultam a leckét, akkor többé nem ostorozom önmagam, hogy mi lett volna, ha… Akkor nem függök, nem támaszkodom, nem vagyok csonka félember. Egyedül is egész, hiteles, önszerető ember vagyok, nincs másik felem, nem adom a boldogságra való képességem egy másik ember kezébe, nem ruházom át saját jóllétem, érzelmi komfortom felelősségének súlyát valaki másra. Az önszeretet, a sérült önbecsülés helyreállításához időre van szükség, és ha szeretnénk kiszabadulni ebből a spirálból, akkor fontos, hogy ezt az időt megadjuk magunknak.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by cookie_studio on Freepik
