Az EQ szakirodalma a helyes kézmosás technikáit nem feltétlenül taglalja, ahogy azt is kevéssé érinti, miként figyelhetünk a szükséges térköz megtartására, ha már emberek közé merészkedünk. Bár… Az érzelmileg intelligens ember képes a „késleltetésre”, a látszólag monoton tevékenységekből eredő frusztráció, szorongás tolerálására, így az sincs kizárva (erről nincs kutatásokból származó információm), hogy nem 2-3 másodperc alatt tudja le egészségvédő rituáléját (szerintem érdekes tudományos kérdés lenne, hogy a megnövekedett kézmosási idő vajon mivel korrelál inkább, a szorongás általános szintjével vagy pedig a fejlett emocionális intelligencia valamelyik elemével).
Napjainkban bőven lehet gyakorolni a késleltetést. Szükségleteinket nem tudjuk abban a tempóban kielégíteni, ahogy megszoktuk, az aktuális impulzusaink, vágyaink követése helyett arra szorulunk, hogy priorizáljunk, és feltegyük a kérdést: „Van-e valami fontosabb hosszú távon, amiért MOST lemondok arról a bizonyos dologról?” Ez elsőre ijesztőnek tűnhet, hiszen kontrollvesztéssel jár. Klasszikus huszonkettes csapdájába futó érveléshez szokott vezetni az „elpusztul a bolygónk, mert túl sokat fogyasztunk” felvetés, ami után a megjelenő szorongásos válaszra az iparosodott világ problémamegoldó képlete alapján nemegyszer felhalmozással válaszolunk (ezt most is láthatjuk a „vásárlási rohamok” kapcsán).
Cikkajánló: Mi egy férfi érzelmi intelligenciájának alapköve?
Mi szükséges ennek a szorongásnak a kezeléséhez? Ad ehhez az érzelmi intelligencia eszközöket?
Nemrégiben a TV2 Mokka című műsorában szerepelhettem, melyben a kialakult közösségi helyzetet tudatosan nem pániknak, hanem szorongáshullámnak neveztem. Tisztában vagyok vele, hogy az előbb említett felvásárlási lázra például „gazdaságilag” inkább pánikként hivatkoznak, én szándékosan mégis kerülöm ezt a kifejezést. Mintha csak a szavakkal játszanék.
Pedig nem. Érzelmi önszabályozásunk jelentősen múlik gondolati beállítódásunkon. Ha a pánik, veszély, halálos szavakat rakodom egymás mellé a fejemben, akkor a gyomromban lévő kis szigorú marok egyre intenzívebben szorít majd össze belülről, és idővel semmi másra nem tudok koncentrálni, csak arra, hogy a tőlem másfél méterre ülő fazon vajon miként fertőzhet meg.
„Ajaj, köhintett egyet, köztünk van a Sátán!” – gondolom. Eközben észre sem veszem, hogy – tulajdonképpen az érzelmi intelligencia hiánya miatt – beleestem az „ellenséggenerálás” csapdájába. Hiszen ha az a „kiindulási alapom fejben”, hogy „a korona ellen háborúzni kell, mert fenyegető, ártalmas”, akkor előbb-utóbb ebben a pszichológia által „fight or flight” állapotnak nevezett harckészültségben töltöm a napom jelentős részét és a szorongásadaggal párhuzamban megnövekszik az agresszió szintje is.
Mivel az érzelmek irányítják az észlelést és motiválják a viselkedésünket, még az sincs kizárva, hogy egy egyébként „dohányos életmódjától köhécselő” útitársunk azonnal szemet szúr nekünk és a végén még jól be is takarjuk. Ilyen mértékű felfokozottságban már „nemigen” tudok racionálisan gondolkodni. Ne hagyjuk hát, hogy idáig fajuljon a helyzet!
Elképzelhető, hogy a szorongás fojtogatása nyomán inkább a „menekülés” irányába mozdulok a „támadás” helyett. A figyelmem beszűkül és talán észre se veszem, hogy a „gyanús idegen” szemmel tartásával egy időben összefogdosok mindent magam körül. Ösztönösen szorítok rá a napjában „számtalanszor” fertőtlenített kapaszkodóra és a tenyeremen kicsapódó „pszichés izzadság” cseppjeivel áztatom gazdagon a csúszós műanyagfelületet. De a lelki diszkomfort további felesleges mozdulatokat generál. Idegességemben kapkodva minimum háromszor végigtörlöm az arcomat az ujjaimmal. (Emlékeztetőül: amivel pár másodperccel korábban még dagonyáztam a tutiban). Hadd fokozzam még egy kicsit… Miután túléltem a BKV-t, apró gombócot azonosítok a torkomban, és a fejem is lüktetni kezd. Jaj. Ne… ezek biztos a COVID bevezető tünetei – érvelek. Fel is hívom hasonlóan a négy fal között rettegő kollégámat, aki kényszeres precizitással, fertőtlenítő sprayvel védőfelszerelésben járja a lakását, és persze, hogy egyből rá is vágja, „hívd fel a háziorvosod, írasd ki magad táppénzre minél gyorsabban!” Így sikerült még egy embernek (a dokimnak) is tönkre tenni a napját, és továbbadni a rettegésem, akinek valószínűleg reggel óta én vagyok az ötvenedik szerencsés betelefonálója. Ő is kellően tehetetlennek érzi magát, és a pokolba kívánja a betegeit, mert mindenkit azért nem lehet táppénzre kiírni. Mivel kellően belepörgettük magunkat a neurotikus örvénybe, és a szorongás már eluralta a józan eszünket, már nincs erőnk reflektálni arra a lehetőségre, hogy esetleg a mellkas szorító érzése, a torokgombóc és a fejfájás stressztünetek is lehetnek. Elborít bennünket a szégyen és bűntudat élménye is – „jaj, vajon hányakat betegítettem meg eddig óvatlanságomban”, erről senki nem tudhat és megindul az elszigetelődés. Pont, amikor a leginkább jól esne némi biztató hang és gondoskodás a vonal másik végéről.
Nem szándékom elbagatellizálni a „kockázatokat”, inkább szemléltetni próbáltam, hogyan pusztíthat a járvány emocionálisan, még mielőtt a betegséget fizikailag elkapnánk. Erre egyébként szintén van pszichológiai szakkifejezés, némileg ironikusnak tűnhet: „érzelmi fertőzésnek” hívják.
Az érzelmi intelligencia része lehet az is, hogy saját szorongásunkat mederbe tereljük, például eszünkbe juthatnak alternatív gondolatok, hogy miért köhög a másik, amellett, hogy figyelünk az óvintézkedések megtételére.
Olvasd el a folytatást, kattints a címre:
Ahogy az érzelmi intelligencia megvéd a járványtól. Mossunk kezet EQ-val is (2. rész)
Ahogy az érzelmi intelligencia megvéd a járványtól. Mossunk kezet EQ-val is (3. rész)
Lázár Gergely pszichológus
Weboldal: gery.hu
