Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?
Nagyon édesszájú vagyok, imádom a csokoládét. Emlékszem, egyszer beteg voltam és gyakorlatilag unalmamban egész nap csokit zabáltam. Anyukám bezárta egy szekrénybe, én ordítva-visítozva követeltem, és végül fejjel nekiszaladtam a szekrénynek és betört az orrom.
Van egy másik sztorim is. Gyermekkoromban óriási divat volt a terepasztal. Nekem is volt, zsinórral kellett a sínhez hozzákötni az elemes trafót. Szintén beteg voltam és egyedül otthon, amikor lemerült az elem, és tudva, hogy a konnektorban is van áram, kitaláltam, hogy bedugom a zsinórt a konnektorba. Természetesen iszonyatosan megrázott az áram.
Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?
Nem tudom, lehet-e ezt életbölcsességnek nevezni: elképesztő humora volt, és van még most is. Mindig mindent viccesen fogott fel, s ebből én is sokat tudtam kamatoztatni. Amikor valamit első pillanatban tragikusnak, bántónak vagy fájdalmasnak érzünk, érdemes más szemszögből, más megvilágításból is megnézni, és humorral megközelíteni, az nagyon sokat tud segíteni. A nekem fájó, bántó dolgokat vagy azokat, amikből én csinálok problémát, megpróbálom eltartani magamtól, és messzebbről, egy-két hónap vagy év távlatából nézni, és akkor az épp aktuális magatartásomat hihetetlenül nevetségesnek tudom látni, ami abban a pillanatban nagyon sokat segít.
Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni gyermekeidnek?
Élvezzék az élet minden percét, mert a fiatalság szép, de olyan hamar elmúlik. Természetesen minden életszakasznak van szép része, de míg minden gyerek felnőtt akar lenni, felnőttként mindenki rájön arra, hogy milyen jó volt az, amikor a tanuláson kívül semmi más gondja nem volt.
Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?
Két évig jártam fiúiskolába, a gimi első két osztályában. Számomra megvolt annak is a szépsége, elképesztő közösség kovácsolódott. Kamaszkorban, 14-18 éves kor között, nem vagyok benne biztos, hogy nagy probléma, ha valaki nem koedukált iskolába jár. Lehet, hogy jobb, hogy amíg a tanulásra kell koncentrálnia, a csajozás nem vonja el a figyelmét, arra bőven lesz ideje később is. A másik két évet koedukált iskolában töltöttem, azzal sem volt problémám, de ha mostani fejemmel visszagondolok: a tanulás szempontjából a középiskolában jobb a különoktatás.
El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?
Ez borzasztó nehéz kérdés. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel – én alapvetően ebben hiszek. Én is voltam már olyan helyzetben, hogy az erőszak határán voltam, de valahogy mindig sikerült megállítani magamat. Alapvetően tehát nem tudom elképzelni az ilyen helyzetet, ugyanakkor tudom, hogy bizonyos élethelyzetben, végső elkeseredésben, igazságtalansággal szemben, nagyon nehéz az indulatokat kordában tartani. Az Ötödik pecsét a világ legjobb regénye; ott van benne az örök kérdés, hogy mi akarsz lenni: Tomoceuszkakatiki vagy Gyugyu?
Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?
Egyáltalán nem szégyen, ha egy férfi sír. Ugyanakkor voltam már olyan helyzetben, hogy legszívesebben sírtam volna, de mivel valaki mellettem még inkább el volt gyengülve, mint én, úgy próbáltam neki segíteni, hogy megpróbáltam erőt sugározni felé. Szüksége volt rám, ezért tartottam magam, de alapvetően nem ítélem el a sírást, sőt. A sírást egy érzelem váltja ki, amit nem érdemes mesterségesen elfojtani. Nem gondolom, hogy egy férfi gyengeségét mutatná, ha sír.
Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?
Kertes házban lakunk, minden kerti munkát elvégzek. Nemrég az új szomszéd megkérdezte, hogy hétvégén nyírhat-e füvet. Mindenki akkor nyír, amikor ideje van rá. Nálunk mindig az csinálja a házimunkát, aki éppen ráér. Régebben az volt a felállás, hogy feleségem a benti, én a kinti házimunkát végzem, de mára ez teljesen felborult, összekeveredett; két általános iskolás gyerekkel, különórákkal, sportokkal nem is lehetnek kőbe vésett szabályok.
Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?
Abszolút! Mosogatok, takarítok, porszívózok, főzni is szoktam, leginkább a kertben, tavasztól őszig, amikor jó idő van. Volt egy marha jó sorozat a Paprika TV-n, A világ legjobb utcakajái. Elképesztő ételek voltak benne; én annak minden részét felvettem és megpróbáltam elkészíteni mindent, amihez be tudtam szerezni az alapanyagot. Nagy sikerem volt vele a családom körében.
Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?
Nem szerencsés, ha valaki túl sokat dolgozik. Ha meg tudom tenni, akkor érdemes az egészséges középutat választani. Nyilván van olyan, hogy nem megy. Velem is előfordult, hogy egy forgatás miatt egy héten keresztül csak egyszer láttam a gyerekemet. De ezt nem tartom egészségesnek. Megpróbálok időnként nemet mondani. A szülő hiányát a gyerek is érzi. Szeretek dolgozni, de sosem voltam munkamániás. Szeretem a szakmámat, de élvezettel csinálok csomó minden mást is. Szeretek időt hagyni magamnak, a családra, a pihenésre, a kikapcsolódásra. Nem vagyok mohó, soha nem volt új autóm és nem is vágyom rá. Nyilván van egy életszínvonal, amit jó lenne fenntartani, de afölött nincs keresnivalóm. Ha aközött kell döntenem, hogy egy tárgyat megvegyek, és ehhez elmenjek pénzt keresni vagy a gyerekeimmel legyek itthon, akkor nem kérdéses, hogy az utóbbit választom. Mindig igyekszem úgy alakítani a vállalásaimat, hogy a fiam meccsein és a lányom fellépésein ott legyek. Nem is emlékszem olyan esetre, hogy kihagytam volna egyet is, hacsak nem volt éppen előadásom.
Ön szerint mi a házasság értelme, célja?
Egyszer voltam házas, rövid időn belül el is váltam. A házasság intézményében nem hiszek. Viszont hiszek két ember szeretetében és bajtársiasságában. Az együttélés szövetség arról, hogy két ember megpróbál valamit végigvinni, megpróbálja egymás mellett leélni az életét. Ez működhet a házasságon belül is, de ugyanolyan szoros kapcsolatban élhetnek házasságon kívül is.
Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?
Mindent. A kudarcokból, fájdalmakból, a sebekből, a sérelmekből ugyanúgy tanulunk, mint az örömökből. Ki vagyok békülve magammal, de ehhez kellett a mögöttem álló 54 év. Egy dolog, amit bánok: a nyelvtanulás hiánya. Nagyon sajnálom, hogy a mi generációnk nem volt erre rákényszerítve. Nem volt internet, nem volt külföldi csatorna, nem utazhattunk Nyugatra. Ez utóbbit számunkra a Milka csoki, a rágó és a Toblerone jelentette, a hétköznapi életünkhöz nem kellett és elhanyagoltuk. Később nagy hiányát éreztem. A mai generáció sokkal szerencsésebb.
Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?
Van. Olyanokra, akik példát mutatnak, akik a saját nagyszerű tetteikkel időnként kizökkentenek a mi kisszerűségünkből.
Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?
Van: a két gyönyörű és egészséges gyermekem. A színészet nem volt gyerekkori álmom, de ha az is lett volna, az előbbinek, a családomnak akkor is sokkal jobban örülnék.
Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?
Édesanyám, mert nagyon hiányzik.
Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?
Ez volt az egyetlen kérdés, amire megpróbáltam készülni. De így is csak egy definíció jutott eszembe: a szent olyan személy, aki egy közösség érdekeinek vagy egy közösségi ügy jobbá válásáért a saját életét is alárendelni. A szentek közül kettőt említenék: Jézust és Semmelweis Ignácot.
NÉVJEGY – magyar színész, a Pesti Magyar Színháztársulatának tagja.
- Budapesten született 1966. október 22-én.
- Nővére nyomdokaiba lépve választotta a színészetet szakmájának. Előbb gyógypedagógus szeretett volna lenni, de miután nem vették föl a Gyógypedagógiai Főiskolára, az Arany János Színház Stúdiójánál töltött egy évet, majd a még Bodnár Sándor-féle Nemzeti Színház Stúdiójába ment, ahonnan jó eséllyel lehetett pályázni a színművészeti főiskolára. Sikerült, 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. Utána – bár hívták a Nemzeti Színházba és a Budapesti Kamaraszínházba is -, Verebes István ajánlatára a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja lett. 1996-tól a Nemzeti Színház társulatához szerződött. A 2000 utáni névváltást követően is a társulat, a Pesti Magyar Színház művésze maradt.
- Vendégművészként a Játékszín, a Piccoló Színház és az Utolsó Vonal Társulat előadásaiban is színpadra lépett. Színházi szerepei mellett filmekben játszik és szinkronizál.
- Díjai: Móricz Zsigmond Színház kulturális bizottságának díja (1994); Móricz Zsigmond Színház közönségdíja (1996), Ostar-díj a legjobb dalért (Kérek egy kulcsot a szívedhez, Nyíregyháza, 1996); Farkas-Ratkó-díj (1998); Rajz János-díj (1998 és 1999); Sík Ferenc-emlékgyűrű (2003); Legjobb alakítás (Balsai Mónival a Liza, a rókatündérben – Madrid Nemzetközi Fantasztikus filmek Fesztiválja, 2015).
- Családban él, két gyermeke van.
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
*
Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!
Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.
Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!
Fotó: pestimagyarszinhaz.hu
Juhász Éva/PMSZ
