De hogyan tartható fenn az egymás iránti kíváncsiság és rácsodálkozás egy tartós kapcsolatban? Boldogan élünk, míg meg nem halunk, és elfelejtjük, már hogyan nyílik a szenvedélyt tartósító üvegcse. A hétköznapok szürkeségén túl már nem hívjuk újra táncba a szerelmet. Az esetek többségében holtomiglan-holtodiglan „punnyadunk”, és e pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás, vagyis szerelmi „eufóriatenger” méltatlanul langyos állóvízzé változik. Pedig ha jelenlegi kapcsolatunkban nem tanuljuk meg hogyan őrizzük meg a szerelmet és a vágyat, a következőben sem leszünk képesek rá.
Eljutunk az érzelmi biztonság, puha, komfortos fázisába, félszavakból, egyetlen nézésből tudjuk, mit gondol a másik, és hajlamosak is vagyunk belekényelmesedni ebbe az állapotba. A kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, a folyamatos felfedező vágy szűnik meg egymás iránt legelőször, mert azt gondoljuk, az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Mert ahogyan két ellentétes pólusú mágnes viselkedik, úgy működik a kapcsolat dinamikája. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha nincs túl messze, de nem is fonódik rá egészen a másikra.
A vágy zabolátlan, kiszámíthatatlan, és nem ismeri a megszokásokat, a komfortot, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig a monotónia. A tartós párkapcsolat megbízhatóság és közelség, de a vágy féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat komfortzónájában, annál jobban vigyázunk a bevált mozdulatokra, a bejáratott szexuális forgatókönyvre, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. A külön töltött időre, távolságra, autonómiára, a Mi tudat mellett az Én tudatra ugyanúgy szükség van, hogy feltöltődve, egymástól függetlenül szerzett élményekkel érkezzünk haza egymáshoz. Tudnunk kell elérhetetlennek is lenni, izgalmasnak maradni, legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk, tevékenységeink, melyek során feltöltődünk. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy fenntartsuk a szenvedélyt, megtanuljunk vágyakozni egymás iránt.
A szenvedély ahhoz kell, hogy ne szűnjünk meg vágyni egymást, a biztonság pedig ahhoz, hogy átadjam, megadjam, és elkötelezzem magam a társamnak. Szorongást, bizonytalanságot szül, ha a szenvedély kerül túlsúlyba, ha pedig csupán a biztonság uralja kapcsolatunkat, akkor az unalom, a monotonitás őröl fel. A tartós párkapcsolat megbízhatóság, biztonság és közelség, de a vágy és a szenvedély féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. A túlzott közelség, az összeolvadás hosszú távon kinyírja a vágyat. Az elkötelezett kapcsolatokban az érzelmi biztonság és szenvedély, vagyis a közelség és távolság dinamikájának egyensúlyára kellene törekednünk.
A távolság és közelség egyensúlya a hosszú távú kapcsolatok egyik legjobb eszköze. Ha az ember időnként el tud távolodni, és egyedül is izgalmassá, sikeressé, pozitívvá képes válni, ha megélheti, hogy hiányzik neki a társa, mindez fenntartja a kíváncsiságot, az érdeklődést, és így a vágyat is egymás iránt.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
További írások – férfiaktól: A férfi útja, Társadalmi témák;
írások a Férfiak Klubja Női Támogatói Köréből: női írások nemcsak nőknek;
interjúk ismert férfiakkal: Körkérdés.
Fotó: Image by Freepik
