Vannak, akik több tonnás pajzsokkal és páncéllal felszerelkezve, a tagadás, a dominancia, a perfekcionizmus álarca mögé bújva élik az életüket, míg vannak olyanok – es ez a kisebb csoport – akik rájöttek arra, hogy ezek az álarcok nem csak, hogy nem tesznek boldoggá, de egyenesen halálosak. Ők azok, akik tiszta szívvel, őszintén, önmagunkat megmutatva és felvállalva, másokat felemelve élni az életünket, ők a bátor szívűek.
Édesapám egy olyan ember volt, aki mindent elért az életben, amit kitűzött maga elé. Egy kis faluból indulva, kutató és gyakorló orvosként megszerezte a professzori címet és egy sor másik rangot, amivel messze kiemelkedett az „áltagos halandók” sorából.
Ennek ellenére életének utolsó 20 évét mély depresszióban élte le, az utolsó öt évében pedig végül elvesztette a rákkal szembeni küzdelmet. A fájdalom és tagadás fátylán át akkor jutottam el arra a felismerésre, hogy a tökéletesség, a sérthetetlenség nemcsak, hogy nem tesz boldoggá, de egyenesen halálos is.
Egy olyan ember volt, akitől sosem hallottam, hogy nincs igazam, aki sosem beszélt az érzéseiről, aki sosem kért bocsánatot. Pedig ezek ez a szándék és a megfelelő érzések ott voltak legbelül, de a több tonnás ólom pajzsok és a jól felépített perszóna szerepek meggátolták, hogy a felszínre törjenek. Ahogy a legtöbb férfi is teszi édesapám úgy döntött, nemet mond a sebezhetőségre.
Mire jók a pajzsok és miért éri meg a sebezhetőség?
A pajzsok, amiket magunkon viselünk, meggátolják, hogy szembe kelljen néznünk a negatív érzelmeinkkel, az élet nehéz helyzeteivel, de ugyanúgy kirekesztik az élet ajándékait és az olyan pozitív érzelmeket, mint az öröm, az együttérzés vagy a hála. Kevesen tudják, hogy a pozitív és negatív érzelmek valójában egy tőről fakadnak. Nem nyomhatjuk el a negatív érzelmeinket anélkül, hogy a pozitív érzelmeinket is elutasítanánk. A sebezhetőség elleni pajzsok pontosan úgy működnek, mint a középkori páncélok. Legyőzhetetlenné tesznek, ugyanakkor korlátozzák a szabadságunkat és elrejtik a viselőjüket a külvilág elől. Ha jobban belegondoltok, ki akarna megölelni egy teljes páncélba öltözött lovagot?
A pajzsok tehát megóvnak minket a félelmektől, de kívül rekesztik a szeretetet, a kapcsolódást és korlátozzák a szabadságunkat. Pedig ezek a vágyak minden ember legalapvetőbb lelki szükségletét képezik. Mindannyian vágyunk a kapcsolódásra, hogy másokhoz és valami rajtunk túlmutató dologhoz tartozzunk. Egy csecsemő meghal, ha nem kapja meg a folyamatos testi kontaktust és a gondoskodást. Hasonlóképpen a lelkünk is és mi magunk is meghalunk, ha a tökéletesség pajzsai mögé rejtjük az életünket.
Miért bújunk mégis páncélok mögé?
Mert megszoktuk, hogy amikor megmutatjuk magunkat, akkor a külvilág kritikával és elutasítással illet minket. Pedig csakis olyan emberektől jön ez a kritika, akik saját ólom páncéljuk súlyát nyögik. Az, aki valódi önmaga, rendben van a saját érzéseivel, együtt érzően viszonyul másokhoz is, sosem húz le, épp ellenkezőleg, felemel.
Cikkajánló: Az erő velünk van – ha úgy döntünk!
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
Miért félünk ennyire a kritikától és az elutasítástól?
Azt gondoljuk, hogy ezáltal pont a legfontosabb lelki igényeinktől kerülünk távol, elveszítjük, a szerethetőségünkhöz és a kapcsolódáshoz való jogot. Azt gondoljuk, hogy önmagunk, a vágyaink és az érzéseink felvállalása által elutasítást, kritikát kapunk és ezáltal megkérdőjelezzük saját szerethetőségünket. Pedig ha jobban belegondolunk, pont azáltal veszítjük el a kapcsolódásunkat másokkal, hogy nem vállaljuk fel a valódi érzéseinket, gondolatainkat. Szerepeket játszunk, de ezáltal mások is csak egy színészt fognak látni, aki maszkok mögé rejtőzve próbál megfelelni a külvilágnak. Ha ezek a szerepek bármikor leomlanak, akkor pedig ott maradunk meztelenül és azok, akik a maszkok miatt voltak mellettünk gyorsabban tovább állnak mint ahogy bármikor gondoltuk volna. Azt szeretnénk, hogy mások egy színészt szeressenek vagy valódi önmagunkat? A döntés rajtunk áll.
Godó Gábor
Fotó: jaymethunt képe a Pixabay -en.
