A nők is társra vágynak… Akkor tudják meg, mi kell a férfinak! Váljanak olyanokká, amilyen nőre vágynak a férfiak, legyenek különlegesek, egyediek, amilyenek csak nagy ritkán érhetők el, és nem kell hozzá hibátlan díszcsomagolás. Tegyék magukat vonzóvá, nyújtsanak olyat, amivel a férfi nem rendelkezik, amire felkapja a fejét, és magától, győzködés nélkül mond rá igent. A mai modern világ elvárásokat kényszerít a nőkre, akik fogcsikorgatva próbálnak minden szerepükben megfelelni. Sablonba kell simulni – hangoztatják –, és be kell állni a sorba: sikeresnek kell lenni, közben bölcsőt ringatni, és világot igazgatni, mert anyaság és karrier is járhat kéz a kézben – mondják határozottan. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, de boldog és kiteljesedett életük lehet akkor is, ha egyedül vannak, mint az ujjuk, mert hiszen erős, tökös nők, nem kapaszkodnak senkibe, és nem hajolnak el. Modern, ellentmondásos elvárások…
Frázisok zúdulnak rájuk, hogy ne féljenek boldognak lenni, de ne legyenek szeretetkoldusok sem, legyenek önazonosak, tudatosak, engedjék be a szeretetet, keressék az igazi férfit, tiszteljék a férfit, tudják, hogy fiúval, vagy férfival van-e dolguk. És a nők csak kapkodják a fejüket, értetlenül tárják szét a karjukat, hogy nem tudják, hová tűntek az igazi férfiak.
Iszonyú nehéz dolga van a modern nőnek, ha ebben az eltolódott szerepegyensúlyú világban úgy dönt, mégis elő akarja hívni a benne élő Nőt. Mert valóban rá akar találni arra az ősi tudásra, amit nagyanyáink oly csendesen, minden görcsös megfelelési kényszer nélkül, magától értetődően, ösztönösen alkalmaztak, és ez a tudás ott van benne is, csak felszínre kellene csalogatni.
Kell ehhez bizonyos fokú szelídség. És alázat. Finomság. Lágyság. Félretett ego. Kompromisszumkészség. És a döntés, hogy neki megadja magát, hagyja magát végérvényesen megszelídíteni, és már nem támad védekezésből, engedi, hogy ő, a Férfi kivegyen a kezéből minden önvédelmi fegyvert. Már nem forgatja többé a bizalmatlanság, a félelem, a gyanakvás és a zárkózottság kardját, fejét a vállára hajtja, minden háborúnak vége.
Nem betolakodó, nem akar elvenni egyáltalán semmit a nőtől, hanem inkább hozzá akar tenni az életéhez, és nem forog kockán a nő ereje, a kreativitása, a problémamegoldó készsége, az önállósága, a jól bejáratott, egyszemélyes élete. Nyugodtan lehet vele közös világa, lélegezhet vele egy élettérben, és engedheti, hogy erős férfikeze még szebbé, még szerethetőbbé varázsoljon mindent.
Engedheti, hogy kihozza belőle az igazi nőt, a feminin jegyeket, azt, aki ő, a nő valójában, hogy szelídebbé tegye a vonásait, lágyabbá a mozdulatait, finomabbá a hangját, hogy kihúzza neki a széket, hogy feladja a kabátját… Engedheti, hogy lehozza a padlásról a téli abroncsokat, hogy intézkedjen, összeillesszen, megjavítson, felfúrjon, megtankoljon, beparkoljon. Nem azért mert ezekre nem képes a nő egyedül, hanem azért, hogy végre párost alkossanak, társak legyenek, ő férfi legyen, a nő pedig nő.
A férfi jól tudja, hogy párja nélküle is életben, felszínen marad, nem csúszik le, és nem húzza le magához a mélybe. Felelős lesz érte, kettőjükért, és mindenért, ami körülveszi őket. Biztonságosan kötődik hozzá. Akkor is, ha éppen a nő nem szerethető, ha ideiglenesen bezár a szíve, ő, a férfi nem indul el máshová, másvalakihez szeretet- és szenvedélymorzsákért. Nem kell már a nőnek semmilyen önvédelmi fegyver, hogy milyen volt makacs szinglisége nem tudja már, kezét a magasba emeli, és megadja a férfinak magát. Hagyja, hogy megérkezzen hozzá, és beengedi őt.
Ameddig nem tudja az életébe engedni, addig nem érkezik el a férfi. Ameddig jól érzékelhetően hangsúlyozza a függetlenségét, a saját, privát zónáját védi, miközben lerí róla a szeretetsóvárság, és olyat akar „reklámozni” egy férfinak, amivel az már eleve rendelkezik, akkor még csak az út elején jár. Úgy kezdi a bemutatkozást, hogy kemény, céltudatos, sikeres, modern nő, szuper állása van, és biztos egzisztenciája. Rengeteget dolgozott azon, hogy tudatosan menedzselje a saját életét, és ne legyen kiszolgáltatva másoknak. Rossz hír, de sajnos erre egy igazi férfi nem kapja fel a fejét, legfeljebb elismerését fejezi ki. Miért? Mert nem találja benne a Nőt. Udvariasan meghallgatja, talán még tiszteli is mindezért, de végig ott motoszkál majd benne a hiányérzet. Hol a Nő? Ez a másik emberi lény, jelen esetben a nő, olyasmit akar mutatni neki, amivel ő már eleve rendelkezik. Sikeresség, keménység, ambíció, jó állás, egzisztencia, ez mind megvan benne is. De hol a Nő? Hol a nőiesség, a lágyság, a fészekrakó ösztön, az anyai természet, a nőies prioritások alapján vezetett élet? Ezek a tulajdonságok talán latensen minden nőnél fellelhetők, de ha egyáltalán nem kerülnek kinyilatkoztatásra, a férfi soha nem fogja megtudni, hogy benne is léteznek.
Milyen kár, hogy a modern nő mindenáron férfiasabb akar lenni a férfinál, pedig a mai férfi is még mindig olyan társat keres, aki azokkal a pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek belőle éppen hiányoznak. Nem, a férfiak nem félnek az erős nőktől. Csak elkerülik őket, mindaddig, amíg a nők rá nem ébrednek arra a tényre, hogy egy erős nő az ő szemükben nem más, mint egy másik férfi. Csupán nőnemű lény, markáns, férfias tulajdonságokkal, férfi virtussal, aki üzlettársnak tökéletes, de nem feleségnek, és nem társnak az életben.
Az a nő, aki társra vágyik, tudja meg, mi kell a férfinak, és adja is meg neki!
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotók: MTSOfan via Foter.com / CC BY-NC-SA
flazingo_photos via Foter.com / CC BY-SA
