Én már a fiatal lányok előtt „öreg” vagyok. Vagy csak egyszerűen férfi? Túl sok a gondolatom a klasszikus értelemben vett férfiasságról, csapongó, rendszertelen, inkább napi szintű megdöbbenések sora csak!
Döbbenjünk meg együtt!
Többen írtátok azt, hogy a fiúk puszival búcsúznak el. Nem mindegyik. A többi mesterkélten „mű kemény” megjátszós férfiassággal. Süt róla, hogy nincsen férfi mintája, és nem forgácsolta sem az élet, sem a problémák.
A fiúból a férfit a „szenvedés” teszi. Meggyőződésem, hogy férfivá válni kifejezetten fáj. A fiúból a férfit a kitartás teszi, a nehézségek leküzdése, és olyan feladatok megoldása, ami lássuk be nem kellemes. A biztonság megteremtése, a konvektor megjavítása, egy kerékcsere a jeges szélben, favágás, és a férfias tevékenységek hosszú sora szinte mind kellemetlen és nem ritkán fáj. Két köbméter fát felvágni a végére fájdalmas. De megcsinálod, mert KELL! A férfi nem gondolkodik el azon, hogy ez bizony fájni fog. Sem azon, hogy helyette inkább a kanapén fetrengene, és nézne valamit a tévében. Hanem megcsinálja. Nem azért, mert ő nem akar a TV előtt lustálkodni, nem ostoba. Csak férfi, aki tudja, hogy ezt meg kell csinálni, ezért felkel és megcsinálja. Mert ő olyan! Férfi! Persze csak ha van miért. És főleg kiért!
Nem látom a szenvedést a fiúk arcán. Nem látom a „kérges szemet”. Belenézel, és a fiú néz vissza, nem a férfi, legyen akár 30 éves is. Senki nem tanította meg fát vágni, nem ismeri a „KELL” szó igazi jelentését. Nem volt, aki megmutassa neki, nem bírja a kellemetlenségeket, nem képes kitartóan arcát megkeményítve a jeges szélben kereket cserélni. Nem olyan! A TV előtt ül és mindig megcsináltak helyette mindent. Ha nincsen pénze szakembert hívni, nem tud megcsinálni semmit. Csavarhúzót csak képen látott, a barátnője egy lány, nem pedig egy Nő. Egy olyan, aki szintén szakembert hív, főzni nem tud, de igazából jobb is, ha inkább rendeli az ételt, és nem érti azt a fogalmat, hogy egy igazi Férfi rá sem néz. Ezek a lányok Férfit akarnak, de egy Férfi nem nézi őket Nőnek, ezért nem kellenek nekik. Nekik csak a fiú jut, aki az autójából csak a kormányt látta még, és a fűtés gombot.
De veszve azért semmi sincsen. Amíg vagyunk még páran Férfiak, és Nők.
Mi vagyunk a minta. De mind tudjuk, hogy kinevetett minta vagyunk! A „lejárt lemez”, aki nem korszerű. De a végén kiderül mindig, hogy mi vagyunk a stabil pont, és mi is maradunk azok. A Férfi és Nő születetten az, ösztönösen. Csak rosszul nevelték őket. A Férfi és a Nő nem ugyanaz, sosem volt az, és soha nem is lesz. Mindkettő másban jobb, de abban nagyon. Aki nem érti, hogy az egyik kiegészíti a másikat, az lesz férfi soviniszta, feminista (a ma ismert módon), metroszexuális, és hosszan lehetne sorolni azokat az irányzatokat, amik másról sem szólnak, csak keressük, mi több újra definiáljuk azt az értéket, amit eddig is ismertünk. Csak divat kinevetni. Nem értünk már. Mert a gyerekből embert a „KELL” csinál. Tartást, erőt, és érték teremtő gerincet a „szenvedés” adhat, nem pedig a könnyebb út.
Ha egy fiút kiviszek a lőtérre egy kicsit lövöldözni, előbújik a férfi, megcsillan. Kiderül, hogy az önfegyelem, az egészséges érdesség ott van benne, mert így született. És amikor egy 15 éves lányt tanítok főzni, megérzi a gondoskodás ízét, és kedvvel csinálja egy idő után. Mert ő meg ilyen, csak meg kell rá tanítani.
Jóleső érzés mintának lenni, lássuk be, ne hazudjunk önmagunknak, a pozitív visszajelzés az mindannyiunknak kell. De túl kevesen vagyunk jelenleg, és keresnünk kell egymást, ahogy itt is tesszük.
Vajon hányan lehetünk még?
Dancsok Zoltán
Fotó: Manuel Darío Fuentes Hernández képe a Pixabay -en.
