A hétvége a Viharálló szerelem című könyvben részletesen ismertetett kutatási eredmények – melyeknek lényege az, hogyan hatott a párkapcsolatokra különböző szempontok alapján a járvány okozta bezártság – bemutatására épült, de annál sokkal többről szólt. Nemcsak azért, mert a könyvön kívül szó esett több más témáról is, hanem azért is, mert az előadó rengeteg olyan személyes történetet osztott meg (ahogy mindig is szokott), amelyek többsége nem szerepel a könyvben; és végül azért is, mert sokat adtak a hétvége élményéhez maguk a résztvevők is (ahogy ez általában lenni szokott). Mivel a könyvről már részletesen írtam, e beszámoló keretében a Gyűrű Kúrán is bemutatott, a fejlődő és hanyatló párok viselkedésmintáit több különböző területen (kommunikáció, konfliktuskezelés, szexuális gyengédség, pénz, rend és ápoltság, valamint érzelmi elérhetőség) bemutató, sokatmondó táblázatokba foglalt eredményekről most nem számolok be. (Azok számára, akiket ezek a részletek is érdekelnek, javaslom elolvasni magát a könyvet.)
Az érzelmek nyelve
Az első, péntek este témája a résztvevő 21 pár (!) bemutatkozása után az érzelmek nyelvéről, vagyis arról szólt, hogy mennyire fontos beszélnünk az érzelmeinkről. Bár ez az alaptézis azok számára, akik legalább egy párkapcsolati képzésen valaha részt vettek, akár untig ismerős lehet, de ha egy, nem gyerekkorból magunkkal hozott vagy felnőttként tudatosan kialakított szokásról, gondolkodásmódról van szó, akkor az először kapott új információt, pláné szemléletet nem tudjuk azonnal magunkévá tenni, bármilyen logikusan és meggyőzően is hangzik, a beépüléshez többször ismételt közlésre és sok-sok gyakorlásra van szükség (például a Mihalec-féle sportkommentátori megoldással, vagy akár más eszközzel gyakorolva). Most is volt olyan férj, aki a vasárnap déli elköszönő körben elmondta: ezt az üzenetet viszi magával, mert bár tudta, eddig nem fogta fel, hogy az érzelmek tudatosítása és közlése mennyire fontos egy férfinak is. Egy másik férj pedig elárulta: bár az őszi Gyűrű Kúra kurzuson már hallotta és megértette, a gyakorlatban még mindig nem sikerült alkalmaznia azt, de most elhatározta, komolyan megpróbálja, mert belátta: nélkülözhetetlen a házasságuk életben tartásához. Az érzelmek kifejezése és a stressz közötti kapcsolattal, valamint az elsősorban stressz okozta verbális „károsanyag-kibocsájtásról” hasznos feladatnak tűnt elbeszélgetni a párunkkal egy ott kitöltött teszt alapján. E témát illetően nagyon megmaradt bennem egy idézet, amit nem először hallottam Mihalec Gábortól, és amit gyakran elmondok családtagjaimnak: „Annyit kellene csak betartanunk, hogy a házastársunkat is ugyanolyan tisztelettel kezeljük, mint a többi embertársunkat.”
Az est második témája a nyugodt légkör (chill) és a fizikai rend fontosságáról szólt. Újra kimondásra került az a közismert pszichológiai jelenség is, hogy a párok a legtöbbször nem arról vitatkoznak amiről gondolják, hogy vitatkoznak, mert vitáik mögött, vagy mélyén legtöbbször fel nem dolgozott gyermekkori sérülések, traumák vagy érzelmi hiányok állnak. Ezért mindig érdemes az ismétlődő és sehova nem vezető vitákat leállítani és higgadt állapotban megvizsgálni: miről is szólnak tulajdonképpen – így tudunk „vádak helyett vágyakról” beszélgetni egymással. Az önmegnyugtatással kapcsolatban a szakember nagyon kézzelfogható módon elmagyarázta a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer működését és kapcsolatát belső szerveinkkel (agy, szív, tüdő, gyomor, izmok); valamint azt, hogy mivel nincs egy „kapcsolónk”, amelyik segítségével egyik üzemmódból át tudnánk kapcsolni a másikba, kénytelenek vagyunk megtanulni és tudatosan alkalmazni az átkapcsolást. Néhány gyakorlat segítségével kiderült az is, miért és hogyan érdemes ezt tenni. E tematika főképlete egyébként ez volt: az érzelemmegosztás és az önmegnyugtatás képessége (mindkét fél részéről) feltétele annak a nyugodt légkör megteremtésének, amelyre egyébként mindannyian vágyunk.
A fizikai rend, a személyes higiénia és megjelenés szükségességével kapcsolatban most csak annyit emelnék ki, hogy a könyvbeli kutatási adatokon túl itt is elhangzott a családon belüli, közös étkezések táplálkozáson túlmutató fontossága. Egy amerikai kutatás szerint ugyanis az együtt étkező családoknál kisebb a család felbomlásának kockázata, jobb a gyerekek tanulmányi eredménye, ritkább a tinédzserkori terhesség (!), a családtagok magasabb egyéni megküzdési képességgel (rezilienciával) rendelkeznek, egészségesebben és rendszeresebben étkeznek, kevésbé hajlamosak az elhízásra, ritkábban alakul ki náluk szerfüggőség, magasabb a családtagok önbizalma, és kisebb a depresszió kialakulásának valószínűsége. A saját lakásunk bemutatásáról szóló feladat pedig sokat segített a kiscsoportok, vagyis az egy asztalnál ülő három-három házaspár vidám megismerkedésében, előkészítve a következő napok nehezebb témáinak megosztását is.
Az intimitás és a stressz kapcsolata
Szombat délelőtt ugyanis két fajsúlyos témát dolgoztunk fel: az intimitás és a stressz kapcsolatát, valamint a családi pénzügyeket. Ezekkel kapcsolatban is csak az újdonságokat (a könyvhöz képest) említem meg. Láthatóan sokan voltak, akiknél az érzelmi kapcsolat és az intimitás kapcsolata, illetve a gyengéd elutasítás, valamint a személyes és személytelen szex fogalmai az újdonság erejével hatottak. Számomra ezek nemcsak ismerősek, hanem a gyakorlatban kipróbált és bevált tényezők, de én is csak most tudtam egy kitöltendő teszt révén a legtömörebben megfogalmazni férjem számára az utóbbi kettő közötti különbséget, és azt, hogy milyen hatása van egyik-másiknak a kapcsolatunkra. E témakörből a legmaradandóbb emlékem az egy kisgyermekes fiatal feleség kétkedő kérdése volt, miszerint a gyengéd elutasítás valóban akkor is működik-e, ha gyakran alkalmazzák. Az előadón kívül két háromgyermekes nő igyekezett megnyugtatni őt, hogy igen, amennyiben nem élnek vissza vele, illetve arról, hogy a párkapcsolati dinamika élethelyzetenként változó, így elképzelhető akár egy hosszabb időszak is, amikor a pár egyik fele, vagy mindkettő olyan nehéz anyagi, mentális vagy lelki helyzetben van, hogy kénytelen ezt a módszert alkalmazni házastársa felé.
A pénzügyek terén több ismerős személyes történet is elhangzott, mégis újra megérintett, ahogy Mihalec Gábor a saját családjában gyökerező pénz körüli hiedelmek („amit igaznak tartasz, de nem tesz jót neked”) és azok lebontásáról beszélt szókimondóan őszintén. Ezzel kapcsolatban több nagyon megrendítő vallomást hallottunk a résztvevőktől is: három nő is mesélt arról, hogy azt a szülői üzenetet kapták örökségül, hogy mindent maguknak kell megteremteniük, semmit ne várjanak a férfiaktól, és ez mennyire megakadályozta annak elfogadását, ha egy férfi gáláns akart lenni velük, illetve a bizalmat, hogy merjék magukat rábízni egy férfira anyagi szempontból is. Az is elhangzott, hogy akiknek gyerekkori családja anno szükséget szenvedett, azok ugyan megtanulták a semmit is beosztani, de azt a tudást is elsajátították, hogy maguknak nem engedhetnek meg semmit – és ez mekkora gátat jelentett a későbbiekben is abban a tekintetben, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül élvezni tudják az életet felnőttként. E példákon keresztül tudtunk beszélgetni arról is, hogy e hiedelmeket nemcsak a magunk, hanem a gyermekeink érdekében is le kell bontanunk; valamint arról, hogy miért fontos a családi megtakarítási terv (többen megjegyezték, hogy ezután fognak ilyet készíteni).
A témakör legfontosabb üzenete, hogy míg egy cégben a behozott tőke aránya meghatározza a szavazatok arányát is, addig egy házasság két egyenrangú ember életközössége, ami nem függhet a behozott tőkétől. A külön kassza vagy közös alap kérdésre a kutatás adta válasz ugyan a könyvben megtalálható, de fontosnak tartom leírni itt is: „Az eredmények nemcsak azt sugallják, hogy az elégedett párok szívesebben osztják meg a pénzüket egymással, hanem fordítva, a közös pénzkezelés pozitívan befolyásolja a kapcsolat minőségét.” Nyilván vannak kivételek (bántalmazó, pszichotikus, függő partner stb. esetén), de alapvetően igaz, hogy a közös kasszának további pozitív „mellékhatásai” is vannak, mint értékrend egyeztetése, közös tervezés és döntéshozatal; hatalmi egyensúly, kölcsönös bizalom és a befolyás érzete a közös ügyek felett.
E két nagyon tartalmas témafeldolgozást egy egész délutános szabad program követte, amelyben bőven jutott idejük a pároknak beszélgetni, sétálni, sportolni, pihenni. Tapasztalataink szerint erre legfeljebb 1-2 órát szánnak a szervezők, így a mostani öt óra szabadság különösen jólesett mindenkinek, nekünk is. A szombat esti program pedig meglepetés volt, csak annyit árulok el róla, hogy Bálint nap közelsége és az ének- és tánctanár Zelencsuk Tímea és férje részvétele okán nagyon hangulatosra sikerült, amely során nemcsak párunkhoz kerültünk fizikailag és lelkileg közelebb, hanem kiscsoportunk többi tagjaihoz is.
A biztonságos kötődés erős egyénekké tesz minket
Vasárnap délelőtt egy újabb tartalmas előadás és egy búcsúkör következett. A kapcsolat lelki klímája kapcsán szóba került a kötődéselmélet felnőttekre is érvényes aranyszabálya: a biztonságos kötődés erős egyénekké tesz minket. (A kötődéselmélet atyja, John Bowbly szavaival: „Az erő egyik fele és forrása, hogy a bölcsőtől a sírig tudunk másokhoz fordulni érzelmi támaszért”, illetve Sue Johnson pszichológus szerint: „A szeretet arra késztet bennünket, hogy érzelmileg kötődjünk ahhoz a néhány, számunkra legértékesebb személyhez, akik biztos menedéket nyújtanak az élet viharai közepette. A szeretet a védőbástya, amelynek rendeltetése, hogy érzelmi védettséget nyújtson számunkra, hogy megküzdhessünk a létezés viszontagságaival”). Az érzelmi elérhetőség összetevőinek tisztázása után egy erről szóló páros kérdőívet töltöttünk ki, ami megint csak izgalmas és mély beszélgetésekre adott lehetőséget a házaspárok között.
Hittel és reménnyel
A legutolsó téma a hit kérdését járta körül, és talán ebben éreztem leginkább a személyes példák mindenkit megérintő hatását. Mihalec Gábor kivételes előadói képességének egyik erőssége, hogy úgy tud a hitéről beszélni, hogy ez nemhogy nem teszi hiteltelenné szakmai mondanivalóját, hanem ellenkezőleg: még hitelesebbé válik tőle, miközben egy pillanatig sem kellemetlen vagy megterhelő a nem hívők számára. A titka abban rejlik, hogy kutatásokkal is alátámasztja, amit mond, másrészt olyan természetességgel beszél a hitéről, hogy az embernek eszébe sem jut megkérdőjelezni – sem a hitét, sem a szakmai mondanivalóját; harmadrészt az Istenhit helyett sokszor a remény kifejezést használja, és példáiból (bemutatta édesapjának készítette zenei ajándékának átadását, egy 80 éves nagypapa születésnapjára készült családi meglepetést, mesélt egy meddőséggel küzdő és egy baleset során megsérült házaspár megpróbáltatásairól) sem mindig derül ki, hogy milyen hitről is van szó – így viszont mindenkit el- és meg tud érinteni. Emellett sokat beszélt(ünk) a kapcsolódás képességének megőrzéséről, és annak hármas szabályáról (kimondani a problémát, kiakasztani a beakadásokat, és figyelni a fegyelem és a szenvedély egyensúlyára). E téma során több olyan fogalmat hallottam, ami egyszerűségük és jelképes üzenetük okán bizonyára használni fogok a hétköznapjaink során is (kamu bocsánatkérés; szívásadó; a kapcsolat olyan mint egy fűrész; állítsunk fel biztonságos kereket a kapcsolatainkban, amelyeket nem fogunk átlépni semmilyen körülmények között).
A búcsúkör pedig, amelyen elvileg mindenkinek csak egy-egy gondolatot kellett volna megosztania a többiekkel és a szakemberrel, jócskán hosszúra nyúlt, mert mindenkinek, sőt a párok többségénél mindkét félnek több mint egy gondolatnyi mondanivalója volt. (Meglepetésemre az én férjem is megszólalt…) Nagyon sok hálás köszönet érkezett, férjek és feleségek részéről is, emellett több szívszorító, könnyes vallomást (férfiaktól is) és egymást bátorító szavakat hallottunk, valamint megannyi spontán ölelést láttunk. A már eddig említetteken túl maradandónak éreztem egy mozaikcsalád tagjainak vallomását párkapcsolati és családi küzdelmeikről, egy pár őszinte szavait arról, hogy bár évek óta járnak a Gyűrű Kúrára, mindig ad nekik újat, így nem tudják megunni.
Volt, aki a következő két programra már a helyszínen bejelentkezett, és volt két külföldön élő házaspár is, aki jelezte: viszik magukkal a tanultakat és megpróbálják átadni az ottani közösségeiknek. A sok-sok fontos üzenet és a saját magunk „hazavinni valója” mellett egyébként másfél nap alatt több könyv, film és videóajánló is elhangzott, amiket magam is tervezek végignézni, -olvasni. Kipihenten, feltöltődötten, rengeteg élménnyel, tanulságos történettel és néhány házi feladattal gazdagabban csak ajánlani tudom a Gyűrű Kúrát mindenkinek; még azoknak is, akiknek Mihalec Gábor lelkes, időnként amerikai előadókra hajazó, visszafogottnak egyáltalán nem mondható pörgős stílusa elsőre látásra nem feltétlenül „jön be”, de állíthatom, hogy egy ilyen hétvége után nemcsak elfogadni és tisztelni, hanem akár megszeretni is tudja.
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
Fotók: Antal-Ferencz Ildikó
