Az egyik ilyen alapvető tévút az, hogy a lelket – nőiesebb gondolkodással – azonosítjuk az érzelmekkel. Hosszas elemzés helyett mondok egy példát, hogy miért nem jó ez. Tegyük fel, hogy valamilyen érzelmi befolyásoltság alatt gyűlöletet érzünk mások iránt. Akinek a lelke egészséges, az ezt az állapotot olyan fokú belső diszharmóniaként éli meg, amitől minél hamarabb akar szabadulni (ha egyáltalán kialakul benne). Az egészséges lelkű ember hamarabb bocsát meg, gyorsabban orvosolja a problémákat, míg a beteg lelkű ember képes hosszú ideig akár értelmetlen okok miatt is gyűlöletet táplálni mások iránt, mivel a beteg lelke ezt az állapotot, ezt az érzelmet nem érzi önmagától annyira idegennek. Akiben hosszú ideig fennmaradnak a negatív érzelmek, akit érzelmileg könnyen lehet befolyásolni, ide-oda rángatni, azzal nem lehet együttműködni, abban nem lehet bízni, abból sosem lesz valódi Férfi.
Az egészséges lelkű Férfinek is vannak érzelmei, de a romboló, káros érzések nem maradnak meg benne sokáig, nem ejtik a negatív érzelmek rabságba az akaratát, hanem meg tudja őrizni teljes cselekvési szabadságát, érzelmei felé emelkedve uralja azokat, és a pozitív érzelmekből erőt merít, míg a gátló érzelmeken felülemelkedik. Nem elfojtja, hanem inkább kimossa magából akár egyetlen hullámmal. Nem akarata ellen sikerrel lázadó szolgái vannak, hanem olyan erős és hatékony szolgái (érzelmei), akik segítik abban, hogy véghezvigye jó elhatározásait. Az ilyen férfiben meg lehet bízni szilárdan, az ilyen férfi képes valóban szabadon mások hasznára lenni, mert nem saját belső küzdelmei kötik le az energiáit, mivel belül rendben van, ezért jóval hatékonyabb kifelé. Nem azért segít másoknak, mert az egy jó érzés neki belül (még ha tényleg jó érzés is), hanem akkor is képes segíteni másokon, ha semmi kedve nincs hozzá és ezzel áldozatot kell hoznia. Ez a rend viszont csak akkor jön létre, ha a lelket az érzelmeknél magasabb rendű dolognak tartjuk.
Az, hogy a csapongó érzelmek vagy „rózsaszín ködben úszás” túlzott szerepet kapnak a férfiasabb értelem és józanság rovására, a spiritualitás egyéb területein is romboló hatású. Manapság az ember a legagyalágyultabb, önellentmondásos, életidegen, irreális spirituális tanításokkal találkozik lépten-nyomon, aminek számos követője van. Az emberek többsége egyszerűen azt hiszi, hogy ha valaki valami eléggé fantasztikusan hangzó marhaságot mond, akkor ő már milyen nagy lelki misztikus, és milyen nagy titkokat közölt. Azt hisszük, a természetellenes azonos a természetfelettivel, holott ezek nemhogy nem hasonló fogalmak, hanem éppenséggel a két legtávolabbi pólus!
Csodálkozunk, ha ilyen káosz uralkodik? Pontosan a spiritualitás szorul rá ma leginkább a férfias, értelmes, józan, logikus és tiszta gondolkodásra, ami el tudja választani a magas szintű tanítást az értelmetlen halandzsáktól. Azt, ami valóban felemeli az embert, attól, ami csak lehúzza egy bizonytalan mocsárba vagy egy valótlan fantáziavilágba. A valódi lelkiség ugyanis kitisztítja az ember lelki szemét, ami tulajdonképpen – a szívvel harmóniában lévő – értelem. A megvilágosodás (amely több vallásban is kulcsfogalom) pont azt jelenti, hogy a dolgokat, a világot, önmagamat meglátom a maga valóságában, és az ellentmondások, tévedések megszűnnek. Így jut el az ember egy másik, szintén inkább a férfiakra jellemző globális, szintézisen alapuló látásmódra, a valóságot tükröző harmonikus világképre, amelyből fakadóan helyesen fog tudni cselekedni az élet minden területén.
Az igazságon alapuló globális, ellentmondásmentes világkép nélkül sosem fogunk tudni a legalacsonyabb szintről feljebb jutni a lelki életben. Az egyes vallásokban, szellemi, spirituális irányzatokban azért is van ma ekkora svédasztal, homály és káosz az egyes emberek tudatában is, mert visszaszorult az a férfias képesség, hogy a világot a maga egységes madártávlatú összefüggéseiben, nagyléptékű stratégiai folyamataiban is képesek legyünk szemlélni. Igaz, hogy a lelki dolgok sokszor túlmutatnak a racionális kereteken, de a matematika is nagyon helyesen írja le, hogy a valós számok teljes halmazának egyaránt tagjai racionális és irracionális számok is, és az irracionális számok – másfajta módon, de – szintén értelmesen leírhatók. Jelen írásnak nem célja a sokféle világnézetben egységes rendet tenni, mert az túl hosszú lenne, inkább abban bízunk, hogy útravalót tudunk adni az út megkezdéséhez, ahol járva majd fokozatosan tisztul a kép. Ehhez viszont első lépésben nem árt, ha legalább a legdurvább, legférfiatlanabb tévutaktól, világképektől elköszönünk.
Nem mindegy ugyanis, hogy az ember, a férfi hogyan viszonyul alapvető, lényegi szinten a világhoz. Az ember ugyanis sajátos lényege szerint nem pusztán természet-elfogadó, hanem természet-átalakító, a természet feletti uralomra törekvő lény. Az uralkodás egyes elhibázott formái miatt erre a fogalomra ráragadt néhány negatív tartalom, de a valódi uralkodó nemcsak kézben tartja a dolgokat, hanem egyúttal gondoskodik, védelmezi és fejleszti a rábízott személyeket vagy tárgyakat. Hatalmát sokkal inkább egy alázatos szolgálatnak tekinti. Ha meglátjuk az embernek ezt a lényegi természetéhez tartozó tulajdonságát, akkor nem fogunk sem pusztán ölbe tett kézzel filozofálni, sem tévesen behódolni olyan természeti, anyagi dolgok előtt, amiket nekünk kellene uralmunk alá hajtani!
A megvilágosult Férfi nem imádja az anyagot (beleértve saját testét is), de nem is menekül tőle, hanem uralma alá hajtja, megmunkálja, átalakítja, nemes célokra használja, sőt megszenteli azt. Tudja, hogy a világ olyan lesz, amilyenné ő fogja tenni, így folyamatosan munkálkodik, tevékenykedik, műveli a rábízott földet. Nem gondolja tehát azt, hogy a világ tárgyai, amiket ő eszközökül kapott, nagyobb erővel rendelkeznek, mint ő maga, következésképpen: nem babonás. Kifejezetten szánalmas, és mind hétköznapi, mind kozmikus értelemben férfiatlan és emberhez méltatlan, amikor egyesek azt hiszik, egyszerű tárgyaknak nagy hatalma van az ember felett, sőt ezek az anyagi dolgok, vagy teljesen értelmetlen kényszercselekvések irányítják az egész világot titokzatos módon. Itt van helye a férfias erőnek, értelemnek, logikának!
Mert a megvilágosodott ember önmagához hasonló értelmes irányítást fedez fel mind saját élete, mind az egész világ sorsa tekintetében. Őt nem pusztán sodorja a „sors szeszélye”, hanem megkeresi az események mögötti értelmet, logikát, kozmikus stratégiát, még ha ezt neki el is kell férfiasan szenvednie. Ha ezt kutatja, meg is fogja találni, és ha megtalálta, akkor nem lesz megkeseredett, lázongó, bizonytalan, fenyegetett, hanem ő maga is képes lesz egyfajta társ-irányítóként a világ jobb sorsa érdekében munkálkodni. A világot, életünk eseményeit csak addig látjuk értelmetlennek, csak addig hisszük azt, hogy azt értelmetlen erők irányítják, amíg nem tudunk elszakadni saját értelmünk homályos szemüvegétől. Mihelyst kitisztul a mi értelmünk, képesek leszünk meglátni a világot irányító, világ feletti Értelmet.
Ahhoz pedig, hogy a kezdeti lépések után ne kerüljünk ismét tévútra, fontos megemlítenünk még egy jelenséget, amire ismét egy férfias tulajdonság vet fényt a lelki élet terén, nevezetesen: az ellenfél felismerésének és legyőzésének ösztöne és képessége. Sokan azt hiszik naivan, hogy a lelki utakon minden lépés csupa rózsaszín felhőcske, és semmi veszély nem leselkedik ránk. Pedig amíg az ember földi körülmények között van, ott könnyebb uralkodnia, a lelki szférában viszont olyan ellenfelek is leselkednek az emberre, akik – az állatoktól eltérően – magas fokú intelligenciával és nagyobb meggyőző erővel rendelkeznek. Ennek okairól most mellőzzük a hosszas kozmológiai levezetéseket, fedezze fel ezt is mindenki az út során, jelenleg maradjunk annyinál, hogy az ember testi-lelki kettős természete és uralkodói lényege nem pusztán a látható, hanem a láthatatlan világban is uralkodásra hívja. Az itteni ellenfelek, „lázadó szolgák” pedig például a következő egyszerű példán érhetők tetten.
Ha kellően éberen képesek vagyunk önmagunk gondolatait megfigyelni, észrevehetjük, hogy nem minden gondolatunk származik önmagunkból vagy azokból a tárgyakból, amikre a figyelmünk irányul. Hétköznapi jelenség, hogy hűséges, jó férjként (vagy ha legalább jó tartós párkapcsolatban élünk) is meglátunk egy jó nőt. A nő nem akar minket elcsábítani, nem is tehet róla, hogy szép, de nincs is ezzel semmi baj, hiszen a szépség önmagában egy pozitív tulajdonság. Nekünk pedig, mivel hűséges, jó férjek vagyunk, nincs is rossz szándékunk a nővel kapcsolatban.
Ennek ellenére, valami különös oknál fogva, mégis megjelenik bennünk egy gondolat, hogy meg akarjuk szerezni birtokunkba a másik nőt, és ha beengedjük ezt a gondolatot, akkor a vágy egyre hevesebb lesz, egyre jobban rabságba ejtve akaratunkat, csökken a szabadságunk, homályosul az értelmünk, józanságunk, elvész az önuralmunk, és ha még tettek is követik ezt, akkor tönkremegy az addig életünk középpontját képező párkapcsolatunk, családunk, stb. Miért akarna az ember önmagának ilyen rosszat?
Kezdetben mind bennünk, mind a nőben csak pozitív tulajdonságok voltak, az adott helyzetből nem fakad következetes oksági logikával sem az, hogy ilyen gondolatunk támad, sem az, hogy ebbe beleegyezve ennyire tönkretegyünk egy megállíthatatlan lavinával mindent. Sem a jó férj, sem a szép nő önmagában nem kell, hogy ilyen katasztrófa-láncot indítson el, hiszen a jóból nem következik rossz. A gondolat kívülről jött kísértésként, mi pedig az akaratunk beleegyezését adtuk egy értelmetlen ön- és közveszélyes tettbe, amit aztán mi magunk hajtottunk végre, mert nem hajtottuk a mi uralmunk alá a spirituális ellenfelet, hanem hagytuk, hogy az győzzön le minket.
A hamis spiritualitásban lehet, hogy nincsenek ilyen gondjaink, mert amúgy is rossz irányba megyünk, de a valódi spiritualitásnak gyakorlatilag biztos velejárója, hogy támadnak szellemi ellenfelek, akik különféle téves gondolatokkal és hazug érveléssel el akarnak tántorítani a helyes útról, mert annak az a vége, hogy mi magasabb szintre kerülünk, mint a kísértő ellenfelek! A valódi Férfi nemcsak a fizikai ellenfelekkel, vadállatokkal képes megküzdeni, hogy védelmezze a családját és a földjét, hanem a lelki ellenfeleit is felismeri (értelme, lelke tisztaságát használva azok ravaszsága ellen) és legyőzi azokat, valódi férfias küzdelemben!
Láthatjuk tehát, hogy a mai spiritualitás nőiesebb volta lehet, hogy adhat egyfajta meghitt melegséget, a „szív erkölcsét” – ami egyébként szintén igen hasznos –, de ez a melegség nem valószínű, hogy sokáig meg fog tudni maradni, ha lelki téren is igazi Férfiak nem védelmezik azt. Egy valódi Férfi lelki síkon is képes férfiként viselkedni. Képes elsősorban önmagában rendet tenni, hogy önmaga lelke, lelki szeme rendben legyen, és önmaga belső küzdelmei helyett mások felé tudjon fordulni olyan valódi szeretettel, amelyben szilárdan lehet bízni, mert nem ingatják meg és kötik gúzsba sem külső ellenfelek (kísértések), sem belsők (csapongó indulatok). Az igazi Férfi képes a lelki szférában is tiszta értelemmel elválasztani a hazugságot az igazságtól, és széles látókörrel a valóságnak megfelelően látni a kozmoszt és önmaga helyét abban, és egy világos, harmonikus világkép szerint élni az életét. Olyan életet, ahol nem sodródik, nem menekül, nem hódol be önmagánál alacsonyabb létezők előtt, hanem felelősen irányítja, védelmezi, gondozza és műveli a rábízott világot.
U. Gergely
Fotók: francesco ✔ / Source / CC BY-NC-ND • Beshef / Source / CC BY
Jeff Pioquinto, SJ / Source / CC BY • h.koppdelaney / Source / CC BY-ND
