Az iskola egy olyan hely, ahol a gyermekeinket felkészítik a tanárok és pedagógusok az életben való boldogulásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy gyermekeink tanítását nem bízhatjuk kizárólag az intézményes nevelőkre. Egy közel háromezer éves tanácsot találtam, ami nagyon megfogott. Egy ókori bölcs királytól, Salamontól származik, aki ezt mondta a fiának: „Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!” Milyen érdekes ez a megfogalmazás: ékszer lesz nyakadon és koszorú a fejeden, amit tanulsz a szüleidtől. Ma talán azt mondhatnánk, elkíséri a gyermekünket és meghatározza mindaz, amit otthon tanul.
Egy pedagógus tréningen hangzott el: „beszéljünk a fejhez, hogy tudja a gyerek, mit kell tenni, de szóljunk a szívéhez, hogy megfelelő hozzáállása legyen, és mutassuk meg a kezének azt is, hogyan kell hasznosítani a tanult dolgokat.”
Ma az iskolai oktatás főleg a „fejhez” szól, ezért a diákok sok elméleti tudást sajátítanak el, de a jellemük kevésbé fejlődik, és a megtanult dolgok alkalmazása sokszor hiányzik. Napokban hallottam dr. Pécsi Rita neveléskutató előadását, amelyben hangsúlyozta, több kutatás is bizonyítja, hogy az oktatás 92%-ban az IQ fejlesztéséről szól. A gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése nagyon le van maradva ehhez képest.
A gyermek számára nemcsak az fontos, mit tanul, hanem hogy kitől és milyen környezetben, esetleg az is, milyen érzelmeket tud felidézni a tanulásával kapcsolatban. Dr. Hámori József agykutató szerint: „Semmilyen ismeretet nem tudunk hosszú távon megjegyezni, ha nem pecsételi le azt érzelmi hálónk.”
Alapvető készségünk kellene legyen a saját és mások érzelmeinek felismerése, ezzel szemben nagyon sokszor megnevezni sem vagyunk képesek azokat. Pécsi Rita a könyvében konkrét érzelmi készségekről ír, amit affektív készségeknek nevez. Ide tartoznak például az érzelmek felismerése, átérzése, képességek a különböző érzelmek kifejezésére (képes vagyok megrendülni, elszomorodni vagy örülni). A másik készségcsoportot mozgósító erejű (konatív) készségeknek nevezi. Ilyen például a kíváncsiság, érdeklődés, motiváció, munka- és játékkedv stb. A harmadik készségcsoportot személyközi társas készségeknek, szociális készségeknek nevezi a szerző. Ide tartozik szerinte az egymásra figyelés, a kooperáció, vagy együttműködés képessége, valamint a kapcsolatteremtés vagy a vezetés képessége is. Fontos megjegyezni, amit leírt a szerző A nevelés az élet szolgálata című könyvében, hogy ezek a készségek fejleszthetők és fejlesztésre is szorulnak, mert önmaguktól nem fognak növekedni, csak tudatosan. Az EQ magyarázattal, belátással, kognitív módszerekkel nem fejleszthető csak az átélést segítő élményekkel, megélt mintával és alkotó tevékenységgel. Tehát az úgynevezett érzelmi háló mozgósításával, amelyhez idő kell elsősorban, és kapcsolat. Ezért a szülő szerepe létfontosságú ezen a területen.
Dr. Benda József oktatási szakember, a Humanisztikus Kooperatív Tanulás (HKT) program kidolgozója írt egy könyvet Örömmel tanulni címmel. Már a cím is érdekes kérdést vet fel: létezik-e olyan tanulási forma, amelyhez öröm kapcsolódik?
Megosztom a saját élményemet: az örömmel tanulást 19-20 évesen éltem meg először, amikor azt tanulhattam, ami nagyon érdekelt. Szenvedélyes tanulóvá váltam, és az vagyok mind a mai napig. Ifjúsági előadóként sok időt töltök tizenévesek között, ezért szeretnék segíteni nekik és tanáraiknak, hogy minél többen átéljük azt az érzést, amit az örömmel tanulás és tanítás élménye hozhat. Szülőként is fontos, hogy részt vegyünk a gyermekünk tanulási, tanítási folyamatában – nem tanárként, hanem mentorként, segítőként, vagy mai divatos szóhasználattal azt is mondhatnám, mi vagyunk a „gyermekünk tanulását segítő coachok”.
Néhány gyakorlati tanács, amit tehetünk ennek érdekében:
1. Szítsd a tüzet és motivációt a gyerekedben a tanuláshoz való hozzáállásban.
Szülőként a tanuláshoz való motivációt folyamatosan szítani kell gyermekeinkben, mint a kovács a tüzet. Az is nagyon hasznos lehet, ha megosszuk gyermekeinkkel, amikor nekünk kell valamit tanulni (pl. munkahelyen). Sajnos nagyon sok gyerek minimális motivációval sem rendelkezik, ha tanulásról van szó. A jelen befektetését nem látja hosszú távú perspektívából. Hiányzik a jelenben tanult tantárgy jövőben való felhasználásának képe. A témához kapcsolódó szakirodalomban úgy fogalmaznak: lásd meg a nagy képet, ne csak a kirakós kis darabját.
Egy kis történet jutott eszembe, melyben három kőművest kérdeztek meg, mit csinált? Az első azt mondta, „nem látod, lapátolok”. Másik ezt, „nem látod, betont keverek”, a harmadik pedig ezt, „építek egy templomot”. Az első csak a konkrét feladatot, a második a konkrét folyamatot, a harmadik pedig a miértet ismerte fel a munkájában.
2. Legyél hiteles példa a gyermeked előtt! Mesélj a diákéveidről, eredményeidről, kudarcaidról, illetve mostani tapasztalataidról!
Kedves szülők, kérlek benneteket, hogy beszéljünk gyermekeinknek a saját tanulmányainkról, miben voltunk jók, és mi ment nehezebben. Mesélhetünk arról, hogy saját szüleink segítettek-e vagy beleszóltak-e a pályaválasztásunkba. Vagy milyen erősségeket, adottságokat és készségeket örököltünk a szüleinktől. Illetve mennyit dolgoztunk, hogy ott legyünk, ahol most vagyunk. A felnőtt ember munkavilága elszakadt az otthonától, így gyermekeink nem láthatnak bennünket munka közben. A vírus miatt az elmúlt években otthoni munkavégzésben, home office-ban láthattak bennünket ahogy egy-egy meetingen részt veszünk, vagy esetleg mi tartottuk a megbeszélést. Engem és a feleségemet is láthattak a pandémia ideje alatt, hogyan tanítunk, beszélünk a diákokkal, szülőkkel, kollégákkal.
A pszichológiában és pedagógiában is szerepel, hogy nem egyformán tanulunk, és nem ugyanúgy tudjuk visszaadni a megtanult tanagyagot sem. Fontos megismerni a saját tanulási stílusunkat, módszerünket, és a gyermekeink tanulási erősségeit.
3. Adj pozitív visszajelzést a gyermeked erősségeiről, adottságairól és készségeiről, viselkedéséről újra meg újra!
A legtöbb gyermek sem a szüleitől, sem a tanáraitól nem hallja azt, hogy „tehetséges vagy”. Ez a visszajelzés azért fontos, mert ad neki egy szociális tükröt, hogy milyen adottságokkal rendelkezik, milyen készségeket kell fejleszteni, esetleg milyen pályát válasszon a jövőben.
Visszajelzések gyermekeinknek:
Úgy látom, nagyon szépen rajzolsz, egyre jobb a vizuális kifejezésed.
Abból, ahogy a testvéreddel és más gyermekekkel bánsz, arra következtetek, hogy nagyon empatikus vagy, illetve erős a szociális érzékenységed (ez utóbbit ki is lehet fejteni, mit értünk alatta).
Ilyen jól, mint te kevesen tudnak nyelvet tanulni, szerintem adottságod van a különböző nyelvek elsajátításához.
Ahogyan te megoldasz egy problémát, az nagyfokú kreativitást mutat, szerintem neked nagyon jó a problémamegoldó készséged.
Amilyen jól felkészültél erre a kis előadásra, és a prezentációt is nagyon jól megszerkesztetted, azt mutatja, hogy neked tehetséged van kommunikációs téren. Gondolkozz el rajta: te hogyan látod önmagad, amikor előadsz?
4. Ismerd meg és fejleszd a gyermeked egyedi tanulási stílusát, és engedd kísérletezni!
Megkülönböztetünk vizuális (látási), auditív (hallási), kinesztetikus (mozgási), intraperszonális (önálló) és interperszonális (társas) tanulási stílusokat.
„Ha megismerjük saját adottságunk szerkezetét, akkor másokban is meglátjuk a saját tehetségüket, és ennek megfelelően tudunk majd viszonyulni hozzájuk” – írja könyvében dr. Caroline Leaf, agykutató.
A vizuális típusoknak nagyon fontos a látvány, a tananyaghoz kapcsolódó képek, ábrák. A szemük olyan mint egy szkenner. Az ilyen tanulóknak a tananyagot képekkel lehet a legegyszerűbben ismertetni. Ezek a vizuálisan rögzített képek, ábrák, saját rajzok segítik a megtanult anyagok felelevenítését. Jó, ha vannak színes szövegkiemelőik, különböző színű kis ragasztós papírjaik, amelyekre felírhatnak egy-egy fogalmat, gondolatot vagy definíciót. Az is segíti őket, ha egy nagy papírra gondolattérképet készítenek.
A vizuális tanulási stílus mellett a szakemberek kitérnek a vizuális, térbeli érzékelési intelligenciára is. Ez főleg olyanokra jellemző, akiknek erős a képzelőerejük. A képzőművészek rendelkeznek ezzel, így képesek alkotásaikkal megmutatni mindazt, amit ki szeretnének fejezni. Ezen intelligencia birtokosai közül kerülhetnek ki a grafikusok, dizájnerek, fényképészek, műszaki rajzolók stb.
A második csoportba az auditív, avagy hallás útján tanulók tartoznak, akiknek hallaniuk kell a tananyagot, ki kell mondani a megtanulandó szabályokat, hangosan kell felolvasni a szövegeket. Ők sokszor az órán hallott dolgokat nagyon könnyen visszaidézik. Az ilyen erősséggel rendelkező tanulóknak nagy segítség lehet, ha hangosan beszélnek miközben végiggondolják a probléma megoldását. Még az is segítség lehet nekik, ha rímekbe, versbe vagy dalba szedik a megtanulni valókat. A hallás útján tanulók közül többen rendelkeznek úgynevezett zenei gondolkodással és intelligenciával. Képesek meghallani a másik hangja alapján, hogy az illető nincs jól, akkor is, ha csupán telefonon beszélnek vele. Játszanak a hangokkal, a beszéd dallama külön üzenetet hordoz számukra. A ritmus és ismétlődő szavak, mondatok nagyon fontosak nekik. Az ilyen intelligenciával megáldott emberek közül kerülhetnek ki karmesterek, zenészek, énekesek, hangtechnikusok, zongorahangolók, tánc- és előadóművészek, szónokok.
A következő csoportba a kinesztetikus vagy mozgásos tanulási stílusba tartozókat mutatom be. Rájuk jellemző, hogy ők a mozgás segítségével tudnak a legjobban tanulni, pl. sétál tanulás közben, előadáson a mozgása segítségével rögzít információkat. Sokszor még a tanárok is panaszkodnak rá, hogy állandóan izeg-mozog mint egy sajtkukac. Pedig az ilyen tanuló a mozgásával tudja aktiválni saját tanulását, memóriáját. Serkentheti őket, ha labdát dobnak neki, és úgy válaszolhatnak a feltett kérdésekre.
A mozgási vagy kinesztetikus intelligenciával rendelkezőkre jellemző a fizikai tér észlelésének és a saját testi érzéseinek összehangolása. A tapintás nagyon meghatározó, szeretik megfogni, mozgatni a tárgyakat, így értik meg a működésüket. Az ilyen diákoknak nagyon jó a mozgáskoordinációjuk, az egyensúly-, a ritmus- és időérzékük, valamint a kézügyességük. Az ilyen adottságokkal rendelkezők nagyon jók lehetnek színészként, sportolóként, táncművészként, ékszerészként, műszerészként, autószerelőként, sebészként, kézműves mesterként stb.
Minden diák képes tanulni csak nem mindenki ugyanúgy. Említést teszek még az interperszonális tanulókról, akik a másikkal, másokkal való együtt töltött tanulás során sajátítják el a tudást a legjobban. Egymást tanítva, inspirálva szereznek ismereteket. Az intraperszonális tanuló pedig épp ellenkezőleg. Neki egyedüllét kell, fontos számára, hogy önállóan értse meg az összefüggéseket, mások nélkül ásson a tananyag mélyére. Az ilyen adottságokkal rendelkezők nem szeretik, ha helyettük fedezzük fel a tantárgyak nyújtotta „tudáskincseket”.
Szülőként legyen az a kihívás számunkra, hogy megpróbáljuk megismerni gyermekeink egyéni tanulási stílusát.
Jánosi Ferenc
Jánosi Ferenc vagyok, teológus, lelkész és addiktológiai konzultáns, az MPE ifjúság és Családépítő Szolgálat vezetője, nem utolsó sorban férj és két gyermek boldog és büszke édesapja. Az oktatásban több mint húsz éve foglalkozok diákokkal – előadásokat tartok fiataloknak, valamint pedagógusoknak és szülőknek. Szakmai tudásommal segítek megérteni a serdülők világát, azt is szoktam mondani, „tinédzserország idegenvezetője” vagyok. Szeretek cikkeket írni, a médiában alkalmanként nyilatkoztam a kamaszok problémáiról – és teszem mind a mai napig.
Mottóm: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét…”
Elérhetőségeim: info@ifjusagepitok.hu; www.facebook.com/MpeIfjusagEsCsaladepitoSzolgalat.
Fotók: Fathers day dad photo created by freepik – www.freepik.com
Dad and daughter photo created by freepik – www.freepik.com
Dad and daughter photo created by rawpixel.com – www.freepik.com
Father and son photo created by gpointstudio – www.freepik.com
