A közszolgálati televízió vasárnap esti filmklubja nem először választott jó érzékkel filmet az elmúlt esztendők európai felhozatalából, pedig ezúttal sem egy sokak által ismert műhöz nyúlt. A sztori szerint Jan (a játékfilmes múlttal nem is igazán rendelkező Anton Spieker alakításában) stoppal akar eljutni Berlinből Spanyolországba, Jule pedig – aki a lakókocsijával épp Portugáliába indul – felveszi őt. Eredetileg csak Kölnig terveznek együtt menni, de ahogy kilométerenként egyre mélyebb beszélgetésbe bonyolódnak, s egyre jobban megismerik egymást, úgy tolódik – és válik mind nehezebbé – az elválás. Egy kicsit tehát emlékeztet az alaphelyzet és a film hangulata Richard Linklater Mielőtt… trilógiájára (Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra).
Itt is egy nő és egy férfi kerül egymás mellé úgy, hogy onnantól a körülöttük lévő világ csak kulissza és díszlet, s minden az ő nézőpontjaikról, gondolataikról, ki (nem) mondott szavaikról szól. Még jó, hogy ezek a szavak inkább kimondottak, mint nem, így – a film lassú folyásának is köszönhetően – nagyjából abban a ritmusban ismerhetjük meg a két karaktert, ahogyan ők is egymást. Mindketten egy-egy, a magánéletükben rendezetlen családi/párkapcsolati szál elvarrása céljából indulnak útnak, s azzal a feltétellel ülnek egyazon autóba, hogy semmi sem fog köztük történni. Történni persze történik, más és több, mint azt a hollywoodi kliséhalmokon edződve gondolnánk – ez ugyanis Európa, mégpedig szó szerint: a fiatalok átszelik a kontinens nyugati felét, noha általában nem fontos, épp hol járnak, sokkal érdekesebb, miről beszélgetnek. Persze, aki akcióra vágyik, az tényleg jobb, ha még időben átkapcsol Hollywoodra, mert itt a lelkek, a szemek és a szívek vannak akcióban. Éppen ezért az autóval együtt a történet is döcögne, ha nem működne Jule és Jan között a „kémia”, de működik! És mennyivel mélyebben megismerik egymás majd mindegyik arcát napokig összezárva, útközben, mint arra például egy idilli helyen és szituációban tartott rövid randevún esélyük volna.
Önzőség kontra önzetlenség. Mi dönti el, hogy kibe szeretünk bele? Tudatos örök elköteleződés, vagy menni inkább az ösztöneink után? Gyermekvállalás dilemmája. Apa-fiú kapcsolat. Honnantól lesz két fél egy egész, két különböző ember egy nyerő csapat? Sok kérdés felvetődik, a két 24 éves ifjú a maga életszakaszából és helyzetéből adódóan meg is válaszolja őket, ám semmi nem zárja ki, hogy amit az egyik pillanatban mondanak, azt a következőben az élet megcáfolja. De azt sem, hogy pont igazolja. Az említett hosszan csordogáló játékidő előnye, hogy a film koncepciója hagy minket is elgondolkodni – és ennyiben tényleg van szerepe a mindig változó, szép tájaknak: igazán élvezet ilyen hátterekbe révedve elmélkedni. Úton lenni, aztán megérkezni. Megérkezni?
Dr. Szász Adrián
Cikkajánló: A reménycsempész: változni sohasem késő
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkon: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
Fotó: http://303-film.de/
