Ha folt esett a becsületén, a család becsületén esett folt

Aki megcsalta a párját, aki nem tanulta meg, mi a felelőssége emberként, házastársként, szülőként, aki tisztességtelenül viselkedett, nemcsak saját magát minősítette ezzel, hanem azokat is, akik embert akartak faragni belőle, akik a legjobb tudásuk szerint nevelték. A szüleit, rokonait, a család közeli barátait, szűkebb és tágabb környezetét. Ma is aktuális ez?

Hol a hiba? Miért nem akarnak nősülni a férfiak?

Nemrég beszélgettem egy nagyon jóképű, sármos, jó svádájú, kedves, már nem is annyira fiatal férfival (42 éves), aki még táncolni is tud és szeret, szóval egy olyan pasassal, akiért a nők általában rajongani szoktak. Arról mesélt, hogy éppen most enged el egy ötéves kapcsolatot, bár a szíve szakad meg, mégis hagyja elmenni a nála 12 évvel fiatalabb barátnőjét, aki családot, gyerekeket szeretne, ő viszont nem érzi magát még készen erre.

A párkapcsolatnál erősebb a férfi-nő szövetség!

Ha van bátorságunk, hitünk és bizalmunk ahhoz, hogy a párunkkal szövetséget alakítsunk ki, az széttéphetetlen lesz! Bedő Imre a Család-barát című műsorban nyilatkozott a házasság, család megtartó erejéről.

A férfi és a nő csak együtt tud teremteni – szövetségben!

Azt mondják, ha a férfi tud táncolni, akkor a pár már majdnem tud táncolni; ha a nő engedi a vezetést, akkor ez élvezet lesz számukra, de ehhez felelősségteljes férfi kell! Bedő Imre a Család-barát című műsorban többek között a férfi-nő szövetségről, illetve a férfi felelősségéről beszélt, hallgassátok szeretettel!

Egymást nem megérteni, hanem szeretni kell

Minden párkapcsolat feltétele a férfi és nő különbözőségének tisztelete. Ma sokan állítják, hogy egyformák vagyunk, ugyanolyanok vagyunk, mégis elfelejtik a tényt, hogy a világ egyik csodája az, hogy az ember férfinak és nőnek teremtetett.

A 10 legstresszesebb szakma a világon

Valójában bárhol dolgozunk, minden munkahelyen el kell szenvednünk némi stresszt. Ennek a mértéke pedig nem igazán mérhető, mert mindenki másként éli meg. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy egyes szakmák veszélyesebbek és stresszesebbek, mint mások, különösen akkor, ha emberi életek forognak kockán.