A félelemmentes élet – Az élet nagy kérdései (4. rész)

„Hogyan változnának meg a kapcsolataid, ha tudnád, hogy te is és szeretteid is örökké élnétek?” Ezt a kérdést tette fel Louis Hoffman amerikai pszichológus professzor a hallgatóinak a szokásos „Mit tennél, ha tudnád, hogy egy nap, egy hét vagy egy év múlva meg kellene halnod?” kérdés helyett.

A társ az, akivel jó lehetek

Társ az, aki velem egy irányba tekint, és nem sajnálja a kikerült utakat, amelyekre miattam, az én szerelmem miatt nem lépett rá.

Nem a sikerektől leszünk kiegyensúlyozottak!

Hogyan lehetnék egyensúlyban, amikor annyi gondom és dolgom van, sok a stressz, nagy a sebesség! Várjuk, hogy lassuljon, reméljük, hogy lesznek nyugodtabb idők, eljöjjön a kiegyensúlyozottság ideje is… Rohanás közben várunk erre…

Karácsonyi történet

Vannak események, melyek sorsfordítónak bizonyulnak egy ember életében, ám ez csak később válik számára nyilvánvalóvá. És vannak események, melyek még véget sem értek, máris érzi az ember, hogy ezentúl más lesz a világ. Ilyen esemény volt a mi életünkben a negyedik fiunk, Bercike születése.

Aki nem tanulta meg az életet, alkalmatlan arra, hogy férfi legyen

A hagyomány fontosnak tartotta, hogy a népmesékben a fiúk, férfiak küzdjenek, próbatételeken menjenek keresztül, így bizonyítsák rátermettségüket. Ez nemcsak a mesék tanulsága, hanem maga az élet. Magvas gondolatok Berecz András Kossuth-díjas énekestől, mesemondótól.

Ha valaki jól érzi magát a párkapcsolatban, nem kell senkinek bizonygatnia a boldogságát

Az elfogadásért való könyörgés terhét húzzuk-vonjuk, a megfelelési kényszer terheli vállainkat. Pedig semmi mást nem kellene tennünk, csak elfogadásba kerülni önmagunkkal, elengedni az összehasonlítgatás súlyát. Attól a perctől nem kell majd senkinek, semmilyen eszközzel, folyamatos vetítéssel, a boldogság külső igazolásaival bizonygatnunk, mennyit érünk és mennyit ér a párkapcsolatunk.