Ha folt esett a becsületén, a család becsületén esett folt

Aki megcsalta a párját, aki nem tanulta meg, mi a felelőssége emberként, házastársként, szülőként, aki tisztességtelenül viselkedett, nemcsak saját magát minősítette ezzel, hanem azokat is, akik embert akartak faragni belőle, akik a legjobb tudásuk szerint nevelték. A szüleit, rokonait, a család közeli barátait, szűkebb és tágabb környezetét. Ma is aktuális ez?

Hol a hiba? Miért nem akarnak nősülni a férfiak?

Nemrég beszélgettem egy nagyon jóképű, sármos, jó svádájú, kedves, már nem is annyira fiatal férfival (42 éves), aki még táncolni is tud és szeret, szóval egy olyan pasassal, akiért a nők általában rajongani szoktak. Arról mesélt, hogy éppen most enged el egy ötéves kapcsolatot, bár a szíve szakad meg, mégis hagyja elmenni a nála 12 évvel fiatalabb barátnőjét, aki családot, gyerekeket szeretne, ő viszont nem érzi magát még készen erre.

A párkapcsolatnál erősebb a férfi-nő szövetség!

Ha van bátorságunk, hitünk és bizalmunk ahhoz, hogy a párunkkal szövetséget alakítsunk ki, az széttéphetetlen lesz! Bedő Imre a Család-barát című műsorban nyilatkozott a házasság, család megtartó erejéről.

A férfi és a nő csak együtt tud teremteni – szövetségben!

Azt mondják, ha a férfi tud táncolni, akkor a pár már majdnem tud táncolni; ha a nő engedi a vezetést, akkor ez élvezet lesz számukra, de ehhez felelősségteljes férfi kell! Bedő Imre a Család-barát című műsorban többek között a férfi-nő szövetségről, illetve a férfi felelősségéről beszélt, hallgassátok szeretettel!

Egymást nem megérteni, hanem szeretni kell

Minden párkapcsolat feltétele a férfi és nő különbözőségének tisztelete. Ma sokan állítják, hogy egyformák vagyunk, ugyanolyanok vagyunk, mégis elfelejtik a tényt, hogy a világ egyik csodája az, hogy az ember férfinak és nőnek teremtetett.

A 10 legstresszesebb szakma a világon

Valójában bárhol dolgozunk, minden munkahelyen el kell szenvednünk némi stresszt. Ennek a mértéke pedig nem igazán mérhető, mert mindenki másként éli meg. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy egyes szakmák veszélyesebbek és stresszesebbek, mint mások, különösen akkor, ha emberi életek forognak kockán.

„Marketingemberek” kora

Új embertípus jelent meg és van terjedőben széles e hazában, de ugyanúgy világszerte – ez a marketingember. Ez az új embertípus nem a szakmája szerint marketinges, hanem az életfelfogása szerint az. Röviden összefoglalva a lényeget: az ilyen ember sosem az igazat mondja, hanem azt, amit kell.