Nagymaros Online

Ahogy évtizedek óta mindig, idén május 23-án is benépesült volna a plébániakert a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkező fiatalokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban át kellett alakítani a terveket. A szervezők most arra hívnak, hogy csatlakozzunk az első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozóhoz!

A saját kezünkben – és zenelejátszónkban: az új Ossian

Csak a Jót címmel színvonalas, férfias hard rock albummal jelentkezett a harmincnégy éve zenélő Ossian zenekar. Sokan a heavy metal színtér meghatározóiként gondolnak Paksi Endre énekes-dalszerző csapatára – amivel nem is tévednek nagyot –, ám tudniuk kell: ahogy idővel mindenki, az utóbbi években az Ossian is változott. Kiforrottabb, sokoldalúbb lett, színesebb zenei paletta felé nyitott, ezáltal a dalai is egyre szélesebb réteget fognak meg. Életigenlő, ám az élet nehézségeit sem tagadó szövegeik hol erőteljes, hol lágyabb hangzással párosulnak, férfiértékekről is szólnak.

A leggyakoribb hibáink a párkapcsolati kommunikációban

Szeretünk valakit, de egyre inkább nyugtalanít, és fájó hiányérzetet hoz a felismerés, hogy együtt nem tapasztalhatjuk meg a bizalmat és az érzelmi biztonságot, amely a kapcsolatunk fejlődéséhez szükséges. A szerelem nem elég, ha nem jár együtt tudatossággal, megfelelő önismerettel, ezen belül érzelmi intelligenciával, kompromisszumkészséggel, szeretetalapú kommunikációval, lemondással, türelemmel, döntéssel és összetartó szeretettel.

Ha ezek a képek mesélni tudnának… és tudnak! – Kultúrmisszió

A Magyar Nemzeti Galéria most egy különleges ötlettel állt elő, amelyben a modern technológiát ötvözik a nagy mesterek alkotásaival valamint a gyerekek fantázia illetve képi világával. A honlapjukon nemrég indult Galériamese sorozat első, Áron és az aranymadár című meséjét „kifejezetten a műalkotások ihlették.

Virtuális Pár-Percek Mihalec Gáborral

Immár köztudott, hogy a koronavírus okozta járvány, pontosabban az összezártság hatására Kínában megugrott a válások száma, ugyanis az ez idő alatt felhalmozódott feszültséggel sok pár már nem tudott tovább együtt élni. A vírus új, de a jelenség nem, hiszen nyaralás és karácsony után sokkal több pár kér terápiás segítséget, mint az év más időszakaiban. Innen jött az ötlet Mihalec Gábor számára, hogy tegyen valamit a magyar párokért: esténként a Facebook oldalán élő bejelentkezést (előadást, majd beszélgetést) tart Pár-Percek címmel. Hetente kétszer Zelencsuk Tímea táncpedagógus egészíti ki gyakorlati tanácsokkal.

Óvatosan, de férfiasan az új felé

„Az emberiség már csak magával törődött, s mivel ez nem volt jó, most szinte magától átalakul a világ. Nem valami végén, hanem valami új kezdetén vagyunk. És bárkivel mernék fogadni, hogy ez az új jobb lesz, mint a régi!”

Egy apró szokás, ami szorosan tart minden köteléket

Szeretni azt is jelenti, hogy figyelsz. Az értő figyelem nem csak abból áll, hogy meghallgatom a másikat, a szemébe nézek, vagy kiegészítem valamivel a mondandóját. Bizonyos értelemben magamat kell félretennem arra az időre, az ő szemével látni, az empátia eszközével belépni a világába. Belebújni a bőrébe, és arra ösztönözni, hogy nyíljon meg előttem, ne féljen kimondani, megmutatni, beszéljen a legmélyebb vívódásairól is, mert jelen vagyok és figyelek rá.